6. fejezet. – The Last Night

Sziasztok! Itt is a következő fejezet. A cím elég érdekes lett  ’ Az utolsó éjszaka ’. Hmm ez elég sok mindent jelenthet, de annyit elárulok, hogy a történetnek még nincs vége. Mire a rész végére fogtok érni talán tudni fogjátok. De nagyon rosszul esett, hogy mindössze egy komit kaptam a előző fejezethez. Nem tetszik a sztori? Vagy az a rész nem tetszett? Vagy mi a baj? De egy kis öröm nekem legalábbis biztosan átléptük a 8000 ezer látogatót, köszönöm ♥

Reggel álmosan eléggé nyűgösen ébredtem, aminek fő oka az álmaim voltak. Mikor fél 9-kor felébredtem biztos volt benne, hogy nincs kedvem tovább aludni. De azt nem tudtam, hogy mit csináljak, hisz a ruháim nincsenek itt meg szinte semmim. Rosszkedvűen battyogtam le az előszobába ahol meglepetésemre Stefan ült a kanapén és ha jól láttam vért ivott. Utálom a vért főleg a szagát.

-          Jó reggelt. – jött oda hozzám.

-          Neked is. – mosolyogtam.

-          Jól aludtál?

-          Az álmaimat leszámítva igen. – húztam a számat. – Mikor mehetek haza?

-          Még nem.

-          De hát semmi cuccom nincs itt. Meg különben is nem fogtok nekem parancsolni. – tettem karba a kezem.

Stefan odasétált a kanapéhoz és előhúzta a bőröndömet. 

-          Köszi. – mosolyogtam.

Egyből elkezdtem felfelé cipelni a bőröndömet a szobám felé. De a bőrönd eltűnt a kezeim közül, döbbentem néztem hátra, gondoltam akkora szerencsétlen nem lehettem, hogy elengedtem és valóban nem volt ott. Kissé idegesen sétáltam fel a szobámba s a bőrönd ott állt az ajtó előtt.

-          Hát én ezt nem értem. – dünnyögtem.

Persze választ nem vártam ezért fogtam és behúztam a szobámba. Válogatni kezdtem a ruhák közül kb. 20 percembe telt mire találtam egy normális ruhát. Miután felöltöztem lementem Stefanhoz aki addigra persze, hogy eltűnt. Ezek szerint senki sincs itthon, ami azt jelenti, hogy szabad vagyok. Gondolkodás nélkül száguldottam volna ki az ajtón. Az ajtóba Damonba ütköztem még hozzá akkor sebességgel, hogy félő volt még egy vámpírt is képes vagyok felborítani.

-          Hová ez a sietős séta? – kérdezte miután beljebb tolt a lakásba.

-          Hát.. ö .. izé.. én csak körbe akartam nézni. – hazudtam.

-          Egy vámpírt nem lehet átverni. – suttogta a fülembe.

Ahogy közelebb jött láttam a fekete pólóján egy vörös foltot. Nem tartatott sokáig míg rájöttem, hogy az vér.

-          Kit öltél meg? – kérdeztem undorodva.

-          Nem tudom. Egy fiatal csinos lány volt. – vont vállat.

-          Nem is érdekel? – néztem rá döbbenten.

-          Nem lesz lelkiismeretfurdalásom miatta. – mosolygott.

-          Emberek halnak meg miattad, és téged ez egyátalán nem érdekel? Szívem szerint már rég karó lenne a szívedbe, de inkább meghagyom Katerinának ezt az örömöt. – vágtam a fejéhez dühösen.

-          Katherinet ebbe a házba ne említsd. Amúgy is jobb lesz ha hálás leszel amiért megmentettük a nyomorult kis életedet.  – elindult a whisky készlete felé. – Ja és ne feledd, hogy bármikor megölhetlek. – nézett vissza, majd megitta a pohár tartalmát.

-          Akkor miért nem teszed meg? Vagy csak a szád nagy? – vontam kérdőre.

-          Ne akarj felhergelni mert azt te sem köszönnéd meg, továbbá semmi kedvem hallgatni Stefan szent beszédét.

-          Szóval csak a szád nagy. Jó ezt így tudni. – motyogtam.

Damon egy szempillantás alatt termett előttem vérben forgó szemekkel.

-          Most meg kéne ijednem? Láttam már ilyet.. – dünnyögtem.

Damon megfogta a nyakamat és a falhoz szorított. Nem féltem tőle, tudtam, hogy nem fog megölni. Mikor látta, hogy nem talál rajtam fogást elengedett, de nem ment hátrébb. Furcsa volt, hogy ilyen közel van hozzám, de nem mondanám, hogy annyira rossz volt.

-          Na mi van nagy fiú? – suttogtam.

Damon csak rám nézett majd sokkal inkább a számat kezdte szuggerálni. Egyre közelebb hajolt míg nem ajkaink összeértek. Vad csókolózásba kezdtünk, Damon nekinyomott a falnak lábaimat pedig a dereka köré tekertem. A csók végén elégedetten mosolygott rám.

-          Ne örülj ez volt az első meg az utolsó is. – tettem a kezem a mellkasára.

-          Ne legyél benne olyan biztos. – mosolygott.

Elképzelhetetlennek tartom, hogy Damon és én együtt legyünk, mint egy pár. Egy éjszaka az semmi, bárkivel előfurdalhat főleg ha iszok előtte. De valljuk be Damon nem rossz pasi vagyis vámpír. Felmentem a szobámba és elkezdtem írni a naplómat, mikor végeztem vele lementem Damonhöz.

-          Daaaamoooon. – nyafogtam.

-          Mi van?

-          Haza akarok menni.

-          Én is akarok sok mindent, cicám.

-          De ne csináld már. Pár óra az egész, visszajövök ígérem.

-          Ha elengedlek velem alszol ma?

-          Akkor inkább megrohadok egy pincébe. – vigyorogtam.

-          Te mondtad. – vont vállat és leült a kanapéra könyvet olvasni.

-          De ez nem fair. Meg tudom magam védeni. – huppantam le mellé.

-          Nélkülem nem mész sehova. – jelentette ki.

-          Most komolyan testőrözsdit játszunk? – néztem rá döbbenten, de ahogy visszanézett jobbnak láttam nem vitatkozni. – Jó, akkor gyere te is. – ajánlottam fel nagy nehezen.

Damon felpattant gyorsan átöltözött és már indultunk is. Hazaérve Xenia nagyon megörült nekem, Damonnak azonban kevésbé. Felmentünk a szobájába s beszélgetni kezdtünk.

-          Na, mi van veled mesélj? Mi van köztetek? – tette fel a kérdéseket.

-          Be vagyok zárva a lakásba, lassan egyedül már zuhanyozni se mehetek mert megesz a zuhanyrózsa.  – forgattam a szemeimet. – Amúgy meg nincs köztünk semmi és nem is lesz.

-          Hazudsz. – mosolygott.

-          Jól van na. Csókolóztunk egyszer ennyi. – vontam vállat.

-          ÉS legalább jó volt? –mosolygott.

Nem válaszoltam csak a szemeimet forgattam. Ezután sok mindenről beszélgettünk. Mikor Damon kopogott, hogy ideje lenne indulni.

-          Ez most komoly? Fél órája vagyunk itt.

-          Ne vitatkozz. – jött oda hozzám.

-          Várj, várj. Hadd menjek el sétálni Xeniával csak itt a ház körül. Légyszi.

-          10 perc.

Xeniával, mint az ovisok rohantunk ki a lakásból. Nem sétáltunk túl gyorsan, mikor valami zajt hallottam a hátam mögül. Megfordultam de senki nem állt ott.

-          Mi a baj? – kérdezte Xenia.

-          Azt hiszem valaki követ.

-          Ne hülyéskedj már. Ilyenkor kicsoda?

Ahogy tovább sétáltunk egyre közelebb hallottam a hangokat. Hirtelen megálltam és teljes testemmel hátrafordultam. Most sem állt ott senki.

-          Engem keresel? – szólt egy nagyon ismerős hang.

Ahogy visszafordultam Klaus állt előttem. Bevallom most megijedtem nem is kicsit.

-          Klaus. – sziszegtem. – Nem tudsz békén hagyni ?

-          Takarodj Klaus, nincs itt semmi keresnivalód. – mondta Xenia.

Klaus nem válaszolt csak közelebb jött hozzám.

-          Ha nem lehetsz az enyém akkor másé se. – mondta.

Ebben a pillanatban hatalmas szúrást éreztem a hasamba, majd hallottam Xenia sikolyát majd nem sokkal később egy újabb szúrást éreztem ezúttal a szívem környékén. A fájdalomtól szinte azonnal a földre estem. Mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet Xeniára néztem aki sírva rohant oda hozzám.

/ Xenia /

Mielőtt Klaus végleg eltűnt volna megitatta a véréből. Borzasztóan megijedtem mikor Klaus leszúrta Ninát. Egyből Damont hívtam aki már a telefonba kibukott. Ezúttal jogosan, ha nem jövünk el sétálni nincs ez. Damon kb. 2 perc alatt már itt is volt.

-          Damon, ugye nem fog meghalni? – kérdeztem sírva.

Nem válaszolt csak odasétált Ninához és a pulzusát kezdte mérni. Arca eltorzult ahogy elvette a kezét a lány nyakáról. Ez számomra minden elárult. Nina halott vagy esélytelen az életbe maradásra. Damon letérdelt mellé és a csuklójába harapott.

-          Mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.

-          Ha nem kap vért meghal. – mondta majd Nina szájához emelte csuklóját..