49.fejezet. - Titkok

 Háát.sziasztok! Először is szeretnék minden kedves olvasómnak nagyon Boldog Karácsonyt kívánni! : ) Visszatérve a történetemhez...az az igazság,hogy ezen kívül mindösszesen egy rész van.És utána új sztoriba kezdek.Nyitottam egy szavazást ahol arról szavazhattok,hogy hogy tetszett a történetem.Nagyon kíváncsi vagyok rá,de addig is jó olvasást. : )

' Tudod én annyira próbáltam boldog lenni.De nem jött össze,én nem hibáztatok senkit ezért.Talán én hibáztam.De most úgy érzem teljesen boldog lehetnék,csak sajnos ott a feltételes mód.'

Másnap elég nyűgösen ébredtem.Elegem volt mindenből.Semmi kedvem nem volt kimászni az ágyból.Damon már nem volt mellettem - ránéztem az órára mi fél 12-t mutatott - amit nem is csodáltam.A nap sugarai kelletlenül a szemembe világítottak.Úgy éreztem magam,mint a mosott szar.Nagy erőfeszítések árán kimásztam az ágyból,és lecsoszogtam a nappaliba.Senki nem volt ott Katherinen kívül.Ami már magában sem sejtett túl sok jót.
- Végre,hogy felkeltél. - nézett rám szúrósan.
- Elnézést,hogy mertem aludni. - morogtam.
Katherinet láthatóan meglepte ez a viselkedésem,sőt még engem is.
- Mindegy is. - váltottam témát. - Miért vagy itt? - sóhajtottam fel.
- Ma intézzük el Klaust. - mondta kissé feszengve.
Szemeim kidülledtek,hirtelen levert a víz.
- Hol vannak a többiek?
- Elmentek 'bevásárolni'.
- Biztos,hogy sikerülni fog? Nézd,tudom,hogy utálsz.De én már nem.Van benned valami amiért hasonlítasz rám.Neked sem volt könnyű életed,bár nem beszélsz róla túl sokat.De nem akarok meghalni.Oly sok idő után most érzem azt,hogy boldog vagyok. - mondtam könnyes szemmel.
- Működnie kell. - lágyult el a hangja. - Már én sem utállak,tényleg van benned valami amiért bízom benned.És a feltételezések,hogy Michael ölte meg a családomat igaz. - sóhajtott fel s a padlót kezdte nézni.
Teljesen elérzékenyültem.Nem lehet könnyű neki sem.Bármennyire is próbálja leplezni az érzéseit,igenis vannak neki amik néha felszínre törnek.És akkor egy teljesen új oldala mutatkozik meg,az amit kedvelek.Nem gondoltam volna,hogy valaha ezt fogom mondani,hogy kedvelem Katherine de ez így van.A múltja sok titkot rejt ahogy az enyém is.Bár az enyémek már szinte mind kiderültek - sajnos - de az övé nem.Tudtam,hogy nem fog mindent elmondani vagy talán nem teljesen az igazat.
- Mondd el,hogy mi történt. - léptem közelebb hozzá.
- Miért akarod tudni ennyire,hogy mi történt,hogy utána rohanhass a többiekhez elmondani?! - nézett rám.
Tekintete egyszerre volt kemény és könnyes is.Kissé nevetséges volt a helyzet,hogy azon parázik majd mindenkinek el fogom mondani a titkát.
- Mér mondanám el? Meg ha ma úgyis meghalok akkor nem mindegy?!
Katherine nem válaszolt csak fogott egy whiskys üveget majd leült a kanapéra,én pedig mellé.
- 17 éves lehettem amikor először találkoztam Klaus családjával.Először Klaus húgával Bekával.Őt különösen bírtam,jó humora volt kedves is meg szép is.Egyszer mikor náluk voltam akkor találkoztam a bátyjával.Aki meg kell hagyni akkoriban nagyon jól nézett ki.Nem tudtam,hogy ők vámpírok.Persze nem kellett sok idő Klaus és én hamar egymásra találtunk.Ekkor kezdtem érezni,hogy valami nincs rendben.Sokszor olyan dolgokat mondtam vagy csináltam amit én akkor soha nem tettem volna meg.De egy hang késztettet rá.Egyszer elhatároztam,hogy meglesem mit csinál egész nap.Talán nem kellett volna.Pont akkor pillantottam meg amikor egy fiatal lány vérét szívta,aki csöndben hősiesen tűrte.Először nem akartam elhinni,hisz vámpírok nem léteznek,ezzel a gondolattal próbáltam magamat nyugtatni,de nem sikerült.Gyorsan elrohantam onnan amíg lehetett.Otthon próbáltam a régi maradni de teljesen ez sem sikerült.Anya láttam rajtam,hogy nagyon feszült vagyok,de nem kérdezett semmit.Nem sokkal később megjelent Beka,aki eleinte kedves volt de nem sokkal később szeme vérben forgott.Ezen a helyzeten már semmilyen gondolat sem segített.Az érzés amit akkor éltem át,még soha nem éreztem.Majd utána a bátyja,Klaus is megjelent az apjával karöltve.Féltem.Féltem a haláltól,a következményektől.Egy szóval mindentől.A szüleim tudtak a vámpírok létezéséről,de sohasem meséltek róla.Próbáltak lebeszélni a Klaussal való kapcsolatomról,de mivel semmi rendes indokot nem tudtak felhozni,és mivel a szerelem vak. - nézett rám és halványan elmosolyodott  - ezért nem hallgattam rájuk.Visszagondolva hiba volt,nagyon nagy.Klaus elrángatott a szüleimtől,és csak Michael maradt ott.Minden próbálkozásom kudarcba fulladt,hogy a szüleimet mentsem.Bármennyire hihetetlen szerettem őket,és nem akartam elveszíteni.Beka idő közben elnyögött egy 'sajnálom' szót és elment.Klaus át akart változtatni de találtam egy fadarabot és a szívébe döftem.Persze nem karó volt,ezért nem is hatott sokáig,de előnyszerzésre jó volt.Klaus egy szempillantás alatt termett előttem,és innen már nem volt menekvés.Megitatott a véréből majd kitörte a nyakamat.Szörnyű volt magamhoz térni,először azt sem tudtam,hogy ki vagyok ahogy azt sem,hogy hol vagyok.De nem sokkal később már mindenre emlékeztem.Kétségbeesetten rohantam vissza a szüleim házához,de már késő volt. - ezzel kiitta az üveg tartalmát.
- Sajnálom. - szólaltam meg halkan.
- Én is. - sóhajtott.
Ezzel pár szóval el is tűnt.Egyedül maradtam a hatalmas házban aminek most egy cseppet sem örültem.Végül leültem a konyhában az egyik székre és vártam,hogy lefőjön a kávé.Mikor lefőtt kiöntöttem egy csészébe és megittam majd leültem a nappaliba a kanapéra és csak vártam.Mivel kezdtem álmos lenni eldőltem a kanapén és elaludtam.

Arra ébredtem,hogy nyílik az ajtó s a  szemem felcsillant és az ajtóhoz rohantam.De amikor megláttam,hogy ki áll velem szembe és hogy mi van nála az arcomról lefagyott a mosoly.

48.fejezet. – Michael

Helyzetjelentés!! Az igazság az,hogy mindössze pár fejezet van vissza ebből a sztoriból.És egy új történetbe fogok.Közben átléptük az 5000 látogatót,köszönöm! Elindítok egy szavazást ahol arról dönthettek,hogy happy end legyen a vége vagy sem.Jó olvasást! :)

„Mindig menni kell tovább.Nem számít ha kevés esélyed van túlélni.Meg kell próbálnod a lehetetlent is.Hisz talán sikerrel jársz.”

A férfi valahonnan nagyon ismerős volt.De nem tudtam,hogy honnan.
- Ki vagy te? – szólalt meg helyettem Liza.
- Michael. - válaszolt könnyedén.

Mintha ezzel olyan sokra mennénk.A férfi olyan harmincas élhető valaki lehetett.Nem mertem biztosra venni,hogy ember de azt sem,hogy vámpír.Hisz ha ember lenne nem merne szembe szállni Klaussal.De volt a személyiségében valami,valami ami arra adott okot,hogy tartsunk tőle.Mielőtt megszólalhattam volna,Kathire lépett be az ajtón.Aki amint meglátta Michaelt elsápadt,meglepetett meredt rá.

- Hello,Katerina. - fordult felé Michael.

- Mit keresel itt? - kérdezte dühösen.

- Hallottam a kis tervetekről,és nem hagyhatom csak úgy szó nélkül.

Kathrine arcára némi fájdalom futott végig,és keze is ökölbe szorult.

- Most akkor mi is van? - kérdeztem.

- Klaust csak én tudom megölni.Semmi bűbáj,karó nem hat.Te is tudod,hogy ősi vámpír,továbbá hibyrid.

- Ki vagy te? És miért pont most jelentél meg? Miért akarod holtan látni Klaust? - fakadtak ki belőlem sorra a kérdések.

- Az apja vagyok.

Ha lehet már annyit sem értettem ebből az egészből,mint eddig.Egy apa miért halottan látni a saját fiát? Tegyen bármit akkor is a fia marad.Ha az illető Klaus is.A többi kérdésemre nem volt hajlandó válaszolni,ezért inkább Kathrinere néztem.Aki láthatóan még mindig nem fogta fel a történteket.Egy harsány gondolat futott végig az agyamon,hogy mi van ha ő ölte meg a szüleit,mégsem Klaus.
- És,hogy akarod megölni Klaust? - fordultam felé.
- Ezzel. - vett elő egy tört meg valami kis üveget.
- Ezzel? - kérdeztem meglepetten. - Talán ha egy kismadarat kéne megölni használna.. - motyogtam.
Michael egy elég szúrós pillantást vetett felém,ezért inkább csendbe maradtam,és kíváncsian vártam a folytatást.Majd nem sokkal később mindenki szinte egy emberként csődült be a szobába,és figyelte mit is csinál Michael.És nem csak én voltam az egyetlen aki nem hitt ebben a törben,talán nem hiába.Michael elmondta a tervet,hogy hogyan és mikor támadjuk meg Klaust.A terv egyszerűnek tűnt,talán nagyon is.A főbb rész Michael kezében volt,aki - szerintem - biztos,hogy nem lesz képes megölni a saját fiát.A terv egyeztetése után egyből elment mondván,hogy dolga van.
- Ez biztos,hogy nem fog sikerülni.Milyen akármi lenne képes megölni a saját fiát? - bukott ki belőlem.
- Van benne valami,kell egy másik terv is ha ez megbukik.De akkor Michael élete is a tervvel fog elbukni. - értett velem egyet Damon,közben pedig a tört tapogatta.
- Akkor hogyan tovább? - lépett közelebb Kathrine.
Láttam rajta valamit amit nem lehet megmagyarázni.Reménykedtem benne,hogy el fogja mondani de Kathirent ismerve ennek elég kicsi az esélye.
- Marad az eredeti terv,amit Michael felbukkanása előtt volt. - szólt Stefan.
- Nem is rossz ötlet. - mosolyogtam. - De azt mondta semmiképpen sem fog használni. - s a korábbi mosoly teljesen lefagyott az arcomról.
- Nem biztos,hogy lehet neki hinni. - mondta Liza.
Ebben is van valami,hisz miért bízzak egy vad idegen férfiben? De ott motoszkált a fejemben az,hogy nem sikerülhet.És nem most akarok elbukni,hiába vagyok halhatatlan mégis úgy érzem,hogy ez sem védene meg Klaus haragjától.A többiek életét meg főleg nem akartam kockáztatni.Valamiért úgy éreztem,hogy ez a magam harca,amit egyedül kell megvívnom amire képtelen vagyok,és a többiek sem hagynák.
- Hahó?! - húzta el előttem a kezét Linda.
- Hm?
- Semmi. - mondta egyhangúan.
- Hé,mi a baj? - nyúltam a keze után.
Láttam,hogy a többiek kimentek a szobából,amíg a gondolataimmal voltam elfoglalva,ezért megfogtam a húgom kezét és az ágyra húztam.
- Na mesélj. 
- Tudod,furcsa érzésem.Valaminek a végét érzem,és úgy érzem ez felemészt belülről.Ilyet még sohasem éreztem.
Rosszul esett amit a húgom érez,főleg hogy ez az érzés rajtam is átfutott a mai nap folyamán.És ő az az ember akinek a legkevésbé szeretnék fájdalmat okozni.
- Nézd,mindent meg fogunk tenni azért,hogy sikerüljön megölni Klaust.Nem ez lesz az első eset ahol élet-halál közé kerülök,de valami csoda folytán mindig visszajövök.És alakuljon bárhogy a terv,ne felejtsd el soha,hogy nagyon fontos vagy nekem,és hogy mindennél és mindenkinél jobban szeretlek.Érted? 
- Miért mondod ezt? - emelete rám könnyes tekintetét. - Tudsz valamit amit én nem?
- Nem.De ne sírj.Minden rendbe lesz. - öleltem meg,és próbáltam vele elhitetni azt amiben én sem voltam biztos. - Együtt töltjük ezt a napot,csak mi ketten.Oké ? - mosolyogtam.
- Aha.Elmegyünk a tengerhez?
- Tengerhez? Az kicsit messze van. - néztem rá.
- Nem.Itt is van,nem igazi tenger,de tök úgy néz ki.
- Akkor oké. - mosolyogtam. - Menj szedd össze a cuccaidat.
Nem kellett neki kétszer mondani már rohant is,én pedig átmentem a Damonnal közös szobánkba.Damon ott ült az ágyon kezében egy pohár whiskyvel közben pedig az ablakot nézte.De amint meghallotta,hogy jövök letette a poharat és felállt.
- Hallom,csajos napot tartatok a húgoddal? - húzta féloldalas mosolyra a száját.
- Igen. - sóhajtottam. - Lehet,hogy utoljára. - suttogtam.
- Ne csináld már,te ennél sokkal erősebb vagy. - jött oda hozzám,és felemelte az államat. - Ennél nehezebb dolgokat is túléltél nem most fogod feladni.Azt nem hagyom. - nézett mélyen a szemembe,majd lágyan megcsókolt.
Amiből elég hosszú csók lett,és már az ágy felé kezdett tolni.Az elején próbáltam kicsit eltolni magamtól,hisz ez nem a legmegfelelőbb alkalom,de hamar rájöttem,hogy ez reménytelen.Jó volt újra vele lenni,de valahogy más volt.Sokkal több érzelem volt benne,mint eddig.Talán Damon is érezte a vesztemet?

 Féltem meghalni.Nagyon is,mikor minden kezd egyenesbe jönni.Gondolkoztam ezeken miközben öltöztem.Amint kész lettem rohantam is le az emeletről a húgomhoz,aki már türelmetlenül várt rám.
- Mi tartott ennyi ideig? - nézett rám szúrósan.
Nem válaszoltam csak a kocsi felé kezdtem sétálni,ő pedig jött utánam.Az úton sokat beszélgettünk,meg segített eljutni ahhoz a bizonyos 'tengerhez'.Amikor odaértünk a kocsi épp,hogy megáll Linda már pattant is ki belőle.Kiszedtem a cuccokat majd utána indultam.A hely tényleg hasonlított a tengerhez,és ahogy láttam nem csak a húgom az aki ismeri ezt a helyet.Voltak páran de nem sokan.Linda egyből bikinire vetkőzött és kifeküdt napozni.Én még egy ideig elnézelődtem,majd én is levettem a ruháimat és Linda mellé feküdtem.
- Bemegyünk a vízbe? - kérdezte.
- Most? Most feküdtem le. - nevettem.
Pont,mint Liza gondoltam.De végül győzött az ő akarata és bementünk a vízbe ami meglehetősen hideg volt.

 Miután kipancsoltuk magunkat kimentünk megtörölköztünk és visszafeküdtünk napozni.Délután 5 óra körül elindultunk haza,Az út hazafelé hosszabbnak tűnt,talán azért is mert Linda elaludt.Végül kemény és hosszú 1,5 óra múlva már a ház előtt álltunk meg.Felkeltettem Lindát aki nem volt boldog a cselekedetemtől,és nyűgösen a lakásba csoszogott,majd egyenes fel a szobájába.
- Szia. - köszönt Damon,majd megcsókolt.
- Szia. - mosolyogtam.
Én is felmentem az emeletre lezuhanyoztam,majd a szobába indultam.Damon már ott feküdt és az ágy is meg volt csinálva.Bebújtam mellé,és simogatni kezdte a karomat és a hátamat,ennek következtében nem sokkal később már el is aludtam..

47.fejezet. - Újabb alku?

Nagyon sajnálom,hogy ilyen sokáig nem volt rész.A hétvégén nem voltam itthon,és 4 tz-re kellett tanulnom.Pluszba még a netem is szarakodott.Még egyszer nagyon sajnálom!


'Tudod, van aki némán ül, van aki megőrül, van aki tűr és van aki elmenekül, de néha van aki küzd és néha van aki nyer, ha kell belehalok, de nem adom fel..'

Miután Damon túltette magát azon a bizonyos tényen,hogy Klaus kirúgta az ajtót,az említett békésen leült a kanapéra.
- Szóval igaz vagy sem? - nézett rám.
Először arra gondoltam,hogy hazudok hisz bizonyítani úgysem tudja,csak akkor ha megöl de abba ott a kockázat,hogyha még sem lettem halhatatlan.Másodszor pedig arra gondoltam,hogy igazat mondok,hisz mit veszíthetek?
- Nem tartozom neked semmiféle magyarázattal. - néztem rá gúnyosan.
- Ahogy gondolod.
Majd előttem termett és a húgom nyakához egy kést szorított.Bármennyire próbáltam nyugodt maradni,most minden izmom megfeszült.
- Engedd el. - parancsoltam rá.
- Miért tenném?
- Mert ha nem meghalsz. - mondtam teljes hidegvérrel.
Damon döbbenten nézett rám,és rázta a fejét,hogy inkább maradjak csöndben.
- Úgy látszik nem világosítottak fel eléggé,egy ősi vámpírt nem lehet megölni,csak megsebezni azt is csak akkor ha hagyom. - vigyorgott.
- Kipróbáljuk? - léptem közelebb hozzá.
- Milyen bátor lett valaki.
Tudtam,hogy csak egy szavamba kerül és Liza előkeríti Kathrinet,amire talán most volt itt a megfelelő idő.
- Nem válaszoltál. - játszottam azt amit ő játszott velem.
- Ha elbuksz,halott leszel a segítőiddel együtt. - suttogta a fülembe,majd elengedte Lindát és eltűnt.
A hideg futkosott a hátamon a hangjától.Bevallom:volt bennem némi feszültség attól amit mondott.De csak remélni tudtam,hogy Lizának igaza lesz és sikerül megölnünk Klaus.
- Te teljesen megőrültél? - jött oda hozzám Damon. - Hogy tudnám te megölni?
- Ezt majd később megbeszéljük. - hadartam és a szobámba rohantam.
Szerencsére Elizabeth épp az ágyon ült és egy könyvet olvasott.
- Itt az idő.Igaz? - tette le a könyvet.
- Nagyon úgy néz ki. - bólogattam.
- Hívom Kathrinet.
- De miből gondolod,hogy segíteni fog?
- Ő is meg akar szabadulni Klaustól.Ha meghal nem kell tovább menekülnie.
Miután megbeszéltük a tervet visszamentem a többiekhez elmondani,hogy hogyan tovább.
- Nos..Elizabethhel és Kathrinenel meg tudjuk ölni Klaust.De ehhez ti is kelletek.
A többiek tátott szájjal néztek ránk,ami érhető is volt.
- Csapdába kell csalnunk.Bonnie rád is szükség van. - mondta Liza. - El kell játszanunk,hogy Bonnie van csak egyedül.És mivel Bonnie nem tud egyedül elbánni Klaussal,ezért meg fog halni.Persze nem igazából.Itt jön képbe a két Salvatore testvér,Stefan viszi el Bonnie 'holtestét' Damon pedig beleszúrja Klausba ezt a karót. - adott a kezébe egy szépen faragott karót. - Utána mi a többit elintézzük.Ja,és még valami Klaus nem léphet ki az épületből,de ezt csak úgy tudjuk megoldani,hogy akkor egyik vámpír sem lépheti át a küszöböt,ezért jól el kell majd rejtőznötök Bonnieval együtt.Elena te pedig kint fogtok várni Lindával a kocsiba,és amikor a varázslat megszűnik és a két Salvatore testvér kilép az ajtón,egyből elindultok a Gilbert házhoz.Mindenki érti,hogy mi a dolga? - nézett körbe.
- Aha. - bólogattak.
- Remek.Kathrine nemsokára itt lesz.Lehetőleg próbáljatok meg viselkedni.
- Kathrine? - kérdezett vissza Stefan. - Minek ő ide? Mi is vámpírok vagyunk.
- Igen.De ő idősebb,és jobban ismeri Klaust.Meg annyi örömet megérdemel,hogy láthassa holtan.
Pár perccel később kopogni kezdtek az ajtón,Liza pedig kinyitotta és Kathire lépett be rajta teljes nyugodtsággal,és széles mosollyal az arcán.
- Kathirne. - áll elé Damon.
- Hello.Damon. - húzta végig az ujját Damon mellkasán.
Nem mondom,hogy egy perce nem lettem féltékeny,hisz szerintem senki sem örülne,ha egy nő főleg akibe fülig szerelmes volt pár évtizeddel ezelőtt,most újra felbukkan és simogatni kezdi.De Damon hamar lerázta magáról a lány kezeit,és hátrébb lépett.
- Oké,Kathire.Tisztázzuk a játék szabályokat. - sétáltam mellé. - Segítesz megölni Klaust,utána visszamész oda ahonnan jöttél,és békén fogsz hagyni minket.
- A dolog első része tetszik de a második annyira nem.Szóval ti elvárjátok,hogy segítsek megölni Klaus,de cserébe nem kapok semmit?!
- Nem elég ajándék,hogy láthatod őt holtan.Aki elől menekültél több évszázadon át? - kérdezte Elena.
A lány csak vállat vont,majd felment az emeletre.Nagyot sóhajtottam,majd utána indultam.Nagy meglepetésemre az én szobámba volt,és a családi képeinket nézegette,amiből mára már semmi sem maradt.
- Tudod,olyan furcsa lány vagy. - nézett rám.
- Miért is?
- Igaz nem ismerlek túlzottan,de hallottam rólad pár dolgot.Tudom,hogy nem volt könnyű gyerekkorod semmilyen téren sem.Most meg kiderül,hogy az apád vámpír,a húgod a nyakadon marad,anyád meg inkább marad a vámpír apáddal mint veletek.És te még is egy határozott,kemény lány vagy.Talpra álltál,túltetted magad a múlton próbálsz tiszta lapokkal indulni.Te vitted végig azt amit én sosem tudtam. - ült le az ágyamra.
Teljesen ledöbbentem ahogy Kathirent hallgattam.Nem gondoltam volna,hogy túlzottan lelkizős típus,főleg azt nem,hogy mi ketten fogunk ilyenekről beszélni.
- Ezt,hogy érted?
- Klaus megölette a családomat,mikor megszöktem tőle.Nem tudta elviselni,hogy nem szeretem.Menekülnöm kellett,olyan gyorsan ahogy csak tudtam.Így kötöttem ki a régi Salvatore háznál.Nagyon kedvesek voltak,befogadtak és úgy kezeltem,mint egy családtagot.Damonban egyből láttam a tüzes vad férfit,míg Stefan pont az ellenkezője volt de épp ettől érdekes.Tudtam,hogy nagyon veszélyes játékot űzök mikor mindkettejükkel együtt voltam.Ők az életüket áldozták értem,és pedig csak játszadoztam velük,vagy is az elején.De így visszagondolva szerettem őket,mind a kettejüket.És azt is tudom,hogy ez neked szarul esik,mert a barátnője vagy.
- Kathire..
- Ne mondj semmit.Elmondtam neked mert úgy éreztem hasonló cipőben járunk.De ez nem változtat semmin.
- Ahogy akarod. - sóhajtottam.
- Szóval mi a tervetek?
- Pontos terv még nincs de ötletek már vannak.Az első és legfontosabb,hogy csapdába kell őt csalnunk meg az,hogy nem mehet ki az épületből.Utána jövünk mi.
- Értem. - állt fel az ágyról. - Akkor majd később. - majd eltűnt az ablakon.
Furcsa volt,hogy elmondta ezeket a dolgokat.De a dolgok amiket elmondott még furcsábbak voltak.Azt tudtam,hogy Klaus megölette a családját,de a részleteket nem.Bármennyire is hangzik furcsának sajnáltam őt.Sajnáltam mert ilyeneket kellet átélnie,sajnáltam mert tudtam - most már - hogy ez egy álca.Ő csak megjátssza a gonoszt,hogy neki semmi se fáj.Leültem az ágyra és magamhoz hívtam Tessát.Csak azt nem értettem,hogy mire értette,hogy ő nem tette túl magát a múlton.Vajon még mindig szerelmes a két Salvatore fivérbe?De nem volt időm tovább ezen gondolkozni mert Liza jött be az ajtón.
- Meg van a terv. - mosolygott.
- Remek. - mosolyogtam.
Leült mellém és egy rajzott terített szét az ágyon,ami első ránézésre elég bonyolultnak tűnt..
- Na akkor,Klaus becsalogatjuk a gimi tornatermébe Bonnieval.Mi addig elmondjuk a varázsigét,és onnantól már senki sem megy sehova.Damon és Stefan az tornaterem öltözőjébe lesz.Miután Bonnie legyengül és 'meghal' Damon gyorsan hátulról Klausba szúrja a karót,addig Stefan elviszi onnan a boszit.Feloldjuk a varázslatot és ők kimennek Elenáék pedig elviszik őket.Utána jövünk mi. - nyomott egy papír cetlit a kezembe amin egy varázslat állt. - Ezzel annyira le tudjuk gyengíteni,hogy Kathrine beleszúrja a szívébe az ősi vámpírt ölő karót. - mesélte lelkesen.
- Egész egyszerűnek tűnik.
Hirtelen valami hideg szellőt éreztem,és egy idegen állt előttünk cseppet sem bizalmat gerjesztő külsővel.
- Nem tehetitek. - mondta fenyegetően.

46.fejezet. - Megoldások

"Megoldások mindig vannak,csak meg kell keresni őket.Még is úgy érzed mikor megoldottál egyet,ott áll a mögötte a másik."


Miután Liza kipancsolta magát visszamentünk a szobába.
- Éhes vagyok. - szólalt meg.
- Nyisd ki a hűtőt. - néztem rá.
Igen mikor rájöttem,hogy mit is mondtam kínomban elnevettem magam.De azt nem fogom hagyni,hogy itt valakit csak úgy megegyen,és nem érdekel,hogy vámpír.Gondolt volna erre mielőtt elindultunk.
- Nem fogsz embert ölni. - néztem rá szúrósan.
- És akkor,hogy egyek?
- Nem tudom.
Egy pillanatra átfutott az agyamon,hogy onnan nézve belőlem is ihatna.De én akkor is legjobb barátnője vagyok.Meg azért annyira nem kellemes,persze mikor Damon harapott meg az teljesen más volt.Na,igen Damon.Szeretem effelől semmi kétség,de hogy nézzek a szemébe.Nem akarok rettegésbe élni,hogy Stefan mikor tálal ki.Istenem,hogy lehetek ekkora idióta?! A korábbi jó kedvemből szinte semmi sem látszott,amit Liza is észrevett.
- Damon,igaz? - nézett rám.
- Igen. - sóhajtottam fel.
- Van egy ötletem. - vigyorgott.
- Mi?
- Megigézlek mind a kettőtöket és nem fogtok emlékezni a csókotokra.Már ha ezt szeretnéd?
- Ez nem kérdés! Hiba volt,én csak olyan elkeseredett voltam.De vámpír nem igézhet vámpírt,nem? Engem pedig nem tudsz.
- Egy átlagos vámpír valóban nem.De egy ősi vámpír igen.
- Ősi vámpír? - tátogtam.
- Igen.Meg van bennem némi boszorkány vér is.
Tátva maradt a szám.Azt hittem Liza már nem tud nekem túlzott meglepetéseket okozni,de tévedtem.
- De egy ősi vámpírt nem lehet megigézni,vagy igen?
- Nem.
- Akkor most már semmit sem értek. - fogtam a fejem. - Ha téged nem lehet megigézni,akkor miért ütöttél le,és vittél Klaushoz?! - néztem rá kérdőn.
- Nem voltam megigézve.Klaus nem tudja,hogy ősi vámpír vagyok,és meg kellett tudnom,hogy mi a terve veled.Szóval muszáj volt neki engedelmeskednem.
- Értem,vagy is nem de mindegy.Szóval te akár meg is tudnád ölni Klaust?
- Kathrinenel meg veled elméletileg igen.
Szemeim egyből felcsillantak és Liza nyakába borultam.Aki nevetve ölelt meg.
- Na akkor,hogy legyen ez a megigézős,felejtős akármi? - engedtem el.
- Összeszedjük a cuccainkat,szépen hazamegyünk.Stefannal egy helyiségbe mentek,én pedig megcsinálom a dolog rám eső részét.És végre ehetek. - tette hozzá nevetve.
- Bolond. - dobtam neki az egyik párnát.
- Nem maradunk még egy éjszakát,este állítólag tök jó buli lesz a medencénél? - élénkült fel Liza.
- De.Miért is ne? - mosolyogtam.
Egy éjszaka ide vagy oda szerintem nem számít.Mivel még csak délután 3 óra volt,a buli meg este 8-kor kezdődik,valamivel el kellett ütni az időt.Lizának szinte második mondata az volt,hogy éhes.Már komolyan kezdett az agyamra menni.
- Tudod mit? Menj el a kórházba és hozzál magadnak vért. - néztem rá miközben a ruháimat pakoltam.
- Ez nem is rossz ötlet. - mutatott rám. - És te segíteni fogsz nekem.
- Persze még mit nem! Ki van zárva.
- Lexi.
- Nem fogok neked vért lopni egy kórházból. - emeltem ki a kórházból szót.
- Nem is kell.
- Akkor minek kellek én oda?
- Hogy eltereled az egyik orvos figyelmét.
- Igen? És még is hogy?
- Mi tudom én.Szép vagy találd ki.Vagy kérdezz valami hülyeséget.
Mikor Liza kocsija megállt a kórház előtt,már bántam,hogy mondtam neki ezt az ötletet.
- Istenem,mikbe rángatsz bele. - néztem fel az égre majd Lizára.
- Nyugi.Gyere már. - sürgetett.
A terv szerencsére egész jól alakult.az orvos készségesen válaszolt a bugyuta kérdéseimre.
- Mehetünk. - jött oda mellém Liza.
- Oké.És még egyszer köszönöm. - néztem rá az orvosra,aki csak rám mosolygott.
Amint kiértünk a kórházból szinte teljesen megkönnyebbültem főleg,hogy tudtam holnap ilyenkor már minden rendbe lesz.
- Meg ne halljam mégegyszer,hogy éhes vagy.
- Értettem. - mosolygott,és gázt adott.
Liza mióta evett a kedve is sokkal jobb volt.Vidámabb és egyre jobban oldódott fel egy-egy szám közben ami a rádióban szólt.A végére már mind a ketten énekeltünk,nem kicsi hangerővel.Szerintem a mellettünk elhaladó autó vezetőinek annyira nem tetszett a műsör,mint nekünk.De se baj.Mire visszaértünk már 5 óra volt,ezért készülődni kezdtünk.Gyorsan lefürödtem,felvettem egy rózsaszín bikini felsőt,meg egy mini farmer rövidnadrágot a hajamat begöndörítettem,és szabadon hagytam.A sminkelést nem vittem túlzásba,hisz biztos,hogy a medencébe fog végződni az este.Liza hasonlóan volt felöltözve,mint én csak rajta zöld bikini volt.Kivasalta a haját és szabadon hagyta.

Miután az utolsó simításokkal is végeztünk elindultunk a medencéhez.A hangulat eszméletlen volt.Volt zene,pia,jó társaság.Kell ennél több? Sorra jöttek a koktélok,majd egyre erősebb italok.Az oké,hogy Liza vámpír és jobban bírja az alkoholt,de rám is tekintettel lehetne,mielőtt a kezembe nyomja a feles poharat.A buli közepe felé már önfeledtül táncoltunk mind a ketten,meg persze ittunk.Rég néztem ennyire a pohár mélyére az biztos.Már kezdett affelől is kétségem lenni,hogy egyátalán hol vagyok.Hozzám képest Liza  a józanság mintaképét sugározta.Észre sem lehetett rajta venni,hogy ivott csak aki látta.A beszéde,a mozgása is szinte ugyanolyan volt.persze egy kicsit már rajta is látszott,hogy nem málnaszörpöt ivott egész idáig.Kovályogva igaz de valahogy visszajutottunk a szobánkba ahol Tessa,mint mindig kitűnő örömmel fogadott minket.Aminek most kevésbé örültem,mert állandóan a lábam alatt volt,alapból nehezemre esett arrébb menni,nem hogy még a kutyát is kerülgessem.Hosszas szenvedés árán eljutottam a hálószobába,és bedőltem az ágyba.Másnap mikor felkeltem Liza már ott ült az ágyam egyik végébe,eléggé nyúzott arccal.Ha ő így néz ki,akkor én hogy? A fejem szét akart hasadni,és hányingerem is volt.
- Jó reggelt. - nyújtózkodtam.
- Neked is. - motyogta.
Végül mind a ketten elnyúltunk az ágyon és a fejünket kezdtük fogni.

Miután meguntuk a saját magunk sajnáltatását,lemásztunk az ágyról vettünk be fejfájás csillapítót és szinte már indultunk is vissza Mysitc Falls-ba.Az út hosszú volt és fárasztó,pedig nem is én vezettem.Damon az elmúlt 3 nap alatt szinte minden nap keresett de csak annyit mondtam neki,hogy Lizával eljöttünk kicsit pihenni.Nem volt kiakadva sőt teljesen meg is értette,ami engem különösen meglepett.Csak remélni tudtam,hogy mire visszaérünk addigra nem derül ki semmi.Szinte végig az ablakon bámultam kifelé,vagy pedig Tessát simogattam.Talán egy kicsit el is aludhattam,mert amikor kinyitottam a szemeimet már a Salvatore ház előtt álltunk.A gyomrom hirtelen görcsbe rándult,a szívem mint az őrült kezdett el kalapálni.Kiszálltunk a kocsiból,kivettük a cuccainkat és az ajtó felé indultunk,amit szinte azonnal ki is nyílt,és Linda ölelt meg,elég erősen.Miután elváltunk Damon is odajött és egy lágy puszit nyomott a számra.Majd nem sokkal később Stefan is megjelent.
- Lexi. - nézett rám.
Megráztam egy kicsit a fejemet,hogy ezt ne most.A többiek mind a konyhába sürögtek-forogtak.Ünnepi ebédet csináltak,abból a célból,hogy visszatértem pedig csak 3 napra mentem el.De ettől függetlenül nagyon jól esett.írtam Stefannak egy SMS - t,hogy jöjjön fel az emeletre,nem sokkal később meg is érkezett.
- Beszélnünk kell.
- Szerintem is. - vágtam rá.
Ebben a pillanatban Liza jött be az ablakon,majd Stefan elé sétált.
- Szia,Liza. - ölelte meg Stefan.
- Szia. - mosolygott.
Majd megállt vele szembe,és mélyen a szemébe nézett majd mormolni kezdett valamit de semmit nem értettem belőle.Miután végzett Stefannal,ő egyből visszament a konyhába többiekhez ebédet csinálni.
- Biztos ezt akarod?
- Igen. - vágtam rá egyből.
Odajött elég közel hozzám,és nekem is a szememet kezdte szugerálni.
- Elfelejted,hogy csókolóztál Stefannal,te Damont szereted.
Valóban nem emlékeztem semmire,csak azt éreztem,hogy nagyon szeretem Damont.Mi is visszaindultunk a többiekhez,már a lépcső alján jártunk amikor hirtelen kinyílt az ajtó pontosítva kirúgták.Mindenki egyből odaemelte a tekintetét amin Klaus sétált be.
- Milyen régen találkoztunk. - mosolygott gúnyosan.
- Most csináld meg az ajtót. - nézett rá Damon.
Most komolyan az a legnagyobb baja,hogy kirúgták az ajtót?! Hát tudom irigyelni.
- A madarak azt csiripelték,hogy halhatatlan lettél. - jött közelebb felém..

45.fejezet. - Választások

'Rájöttem, hogy amikor a legnagyobb bajban vagyunk, rengeteget meríthetünk egy kutya néma, odaadó társaságából, melyet más forrásból nem kaphatnánk meg.'

Ajka épp,hogy súrolta az enyémet,mert elfordítottam a fejemet.De így is éreztem,hogy ez teljesen más volt,mint Damoné,gyengéd és őszinte.Úristen.Hogy fogok én ezekután Elena szemébe nézni?! Arcomról a korábbi mosoly szinte teljesen lekonyult.Stefan a földet kezdte bámulni,ami az én helyzetem cseppentsem segített.Legalább mondhatnám azt,hogy megbántam,de az sem lenne igaz.Nem hiszem el,hogy változhatott ennyit a kapcsolatunk pár nap alatt,vagy ez eddig is itt volt,csak én nem vettem észre?Nem az nem lehet.Épp szólásra nyitottam a számat,de hirtelen Tessa boldog pofijával találtam szembe magam.
- Ömm.. - kezdtem motyogni.
- Tudom,hiba volt.Sajnálom. - mondta és már állt is fel.
Én marha meg gondolkozás nélkül húztam őt vissza,és csókoltam meg.Éreztem,hogy meglepődik,de visszacsókolt.Miután elváltak ajkaink szinte egyből eltűnt,ő legalább megteheti.Most jutottam el arra a szinte,hogy én tényleg nem vagyok normális.Most kaptam vissza Damont erre másik férfival csókolózom,és pont az öccsével?! Ez most komoly? Én tiszta hülye vagyok.Egyre jobban kezdtem bepánikolni,hogy mi lesz ha Elena hazajön,mit mondjak neki? Vagy tegyek úgy mintha semmi sem történt volna? És ha Stefan mindent elmond neki? Vagy ha Damon jön haza,kérdés nélkül tépi ki a szívemet a helyéről,vagy töri ki a nyakamat.Ez így nagyon nem lesz jó.
- Ahj,Tessa mit csináljak? - kérdeztem elkeseredve.
Noha tudtam,hogy nem is nagyon érti mit mondok neki,válaszolni meg végképp nem tud.El kell innen mennem.Nincs más választásom.Gyorsan ráraktam Tessára a pórázt és már indultam is volna,de az ajtóba Carolineba ütköztem.Jajj ne.
- Szia. - mosolygott.
- Szia. - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Valami baj van?
- Nem.Nincs semmi. - hazudtam.
- Biztos? - tette a kezét a vállamra. - Nekem bármit elmondhatsz.Ugye tudod? - nézett a szemembe.
- Igen,tudom.És köszönöm. - öleltem meg.
Még is,hogy mondhatnám el neki,hogy csókolóztam Stefannal,hisz egyből menne Elenához,amit teljes mértékben meg is értenék.De nem kockáztathatok,főleg most nem.Caroline nem sokkal hazament,én pedig elindultam Tessával.Először kicsit sétáltunk,majd kezdett egyre hidegebb lenni.De nem tudtam,hogy hová is mehetnék.Elővettem a telefonomat,és keresgélni kezdtem a nevek között.Majd megtaláltam Liza számát.Ő az a személy akire mindig számíthattam,és ez ma is így van.Megnyomtam a zöld gombot,s pár csengés után fel is vette.
- Szia. - köszönt.
- Szia.Nem zavarlak?
- Nem.Baj van?
Nem szerettem,hogy egyből rájön ha valami nincs rendbe..
-Igen,azt hiszem.El tudnál jönni értem?
- Persze.Hol vagy?
- A plázával szemben lévő parkba.
- Oké.Nem sokára ott vagyok.Szia.
- Szia.
Így is lett,egy fekete autó állt meg előttem,amelyben Elizabeth ült.
- Szia,csajszi.Na mi történt? - nézett rám.
- Szia. - öleltem meg. - Légyszi ne itt.
- Ahogy akarod.Szia Tessa. - fordult hátra a kutyához,aki egyből elkezdte csóválni a farkát.
Liza gázt adott,és egy számomra teljesen helyre mentünk.
- Hol vagyunk?
- Majd meglátod. - és kiszállt a kocsiból.
Követtem a példáját,majd Tessát is kiengedtem a kocsiból.Ahogy közelebb mentünk,észrevettem,hoyg ez egy hotel és nem is akármilyen.
- Elizabeth. - kiáltottam utána.
- Tessék?
- Hol vagyunk? És mi lesz a kutyával?
- Ő is jöhet. - zárta rövidre a témát.
Nem állt szándékomba vitatkozni vele,így utána mentünk.A recepción kértünk egy szobát,Tesát pedig megdicsérték,hogy milyen szép és okos kutya.Felmentünk a szobánkba,és leültünk a kanapéra.Liza hozott egy-egy pohár whiskyt,én pedig mesélni kezdtem.
- Csókolóztam Stefannal. - nyögtem ki nagy nehezen.
Liza majdnem kiköpte az italát,a szemei pedig elkerekedtek.
- Úristen.Ez durva.
- Köszi,ez nem segít rajtam. - temettem kezeim közé az arcomat.
- Jól van na. - jött közelebb hozzám,és megölelt. - Onnan nézve annyira nem is vészes. - próbált bíztatni több kevesebb sikerrel.
A továbbiakban nem nagyon beszélgettünk erről,sokkal inkább csak ittunk.Kezdtem úgy érezni,hogy kicsit sok alkohol került a szervezetembe,ezért arra jutottam,hogy ideje aludni menni.Nem volt egyszerű elmenni az ágyig de valahogy sikerült megoldanom.Másnap iszonyatos fejfájásra ébredtem,így egyből bevettem egy fejfájást csillapító gyógyszert.Elizabeth még aludt,én meg úgy döntöttem,hogy egy kicsit körülnézek a hotelbe.Felöltöztem,valami emberibb arcot varázsoltam magamra,szóltam Tessának és már indultunk is.A hotel végébe volt egy nagyobb elkerített terület a kutyák részére.Bementünk Tessával,aki önfeledten kezdett futkározni,mikor lenyugodott a szájába vett egy fadarabot és odajött hozzám,a lábam elé rakta a fadarbot és dobálni kezdtem.

Mikor már mind a ketten elfáradtunk,visszamentünk a hotelbe.Liza láthatólag akkor kelt fel.
- Jó reggelt. - mosolyogtam.
- Neked is. - fogta a fejét.
Én pedig akaratlanul elnevettem magam.
- Mi olyan vicces? - nézett rám durcisan.
Ennek hatására még jobban nevetni kezdtem,majd Liza is elnevette magát.Ő is elment átöltözni,én meg addig ittam egy csésze kávét.
- Nem megyünk le napozni? - kérdeztem mosolyogva.
- Most öltöztem fel. - tette karba a kezeit,majd nevetni kezdett. - Legyen,menjünk.
- Hurrá. - kezdtem el örülni a fejemnek.
Liza kb. úgy nézett rám mint akit most hoztak ki a gyogyóból.Felvettük a bikiniket és már indultunk is.Leterítettük a törölközőket és kifeküdtünk napozni.
- Menjünk be a medencébe. - ült fel Liza.
- Később nem jó?
- Azzal kezdted.
- Hmm?
- Nem,na gyere már.
- Jó,csak ne hisztizz.Komolyan mondom rosszabb vagy,mint egy három éves kislány. - álltam fel.
- Te beszélsz?!
Nevetve kinyújtottam rá a nyelvemet,és bementünk a vízbe.
 

44.fejezet - Boldogság?

Az oldalra új desing került,amin Damon Salvatore van.Remélem tetszeni fog. :)

'Az élet tele van csalódásokkal. Mindig is voltak, vannak, lesznek. De ne feledd, hogy te irányítasz. Legyél boldog, vidám és felejtsd el a múltat!'

Amikor hazaértünk Damon megitatott a véréből - bármennyire tiltakoztam ellene - és nem sokkal utána már sokkal jobban voltam.Lindán még mindig látni lehetett az elmúlt órák történéseit,ahogy mindenkin.Furcsa volt, 'újra' élni,valahogy mindent máshogy láttam,anno még el akartam dobni magamtól az életem,most meg úgy ragaszkodom hozzá,mint a kutya a gazdájához.Sajnáltam,hogy Emily miattam végleg meghalt,de egyben kicsit féltem is,hisz hallottunk már egyes-mást halott szellemektől.Késő volt,én pedig nagyon fáradt,elbúcsúztam a többiektől és Damon szobája felé indultam.Amint beértem bevetettem magam az ágyba,és szinte azonnal el is aludtam.Éreztem,hogy valaki szorosan hozzám bújik.Nyílván Damon volt az,ezért én is hozzábújtam.Reggel még nagyon álmos voltam,de a napocska nem hagyott aludni.Hanyatt fordultam de Damon már nem volt mellettem,így nekem kellett elhúznom a sötétítőt,majd egyből visszabújtam az ágyba.Vissza is aludtam,de egyre furcsább álmaim voltak,így jobbnak láttam felkelni.Kómásan az órára pillantottam ami negyed 1-et mutatott.Jézusom,ennyit aludni.Összeszedtem pár ruhámat,majd a fürdőbe baktattam ott gyorsan lezuhanyoztam,megcsináltam a hajamat,tettem fel némi sminket,majd visszamentem Damon szobájába.Kicsit rendbe raktam az ágyat,majd a nappaliba mentem.
- Jó reggelt. - jött felém a húgom.
- Neked is. - mosolyogtam,majd megöleltem.
- Ugye tudod,hogy a szívbajt hoztad ránk tegnap? - nézett rám szúrósan,mint én tehetnék róla,na jó talán tehetek is.
- Sajnálom,én sem így terveztem. - húztam a számat.
- Szia. - jött ki Stefan is,majd megölelt.
- Szia. - mosolyogtam.
Kezdtem úgy érezni,hogy a Stefannal való kapcsolatom komoly fordulatot vett.Hogy ez jó-e magam sem tudom.De valami furcsát éreztem amikor a közelembe van.Valamit amit tudom,hogy nem szabadna éreznem.
- Sziasztok. - jött be Damon is.
- Szia. - köszöntem,majd lágyan megcsókolt.
- Lexi. - jött le az emeletről Elena.
- Na,mit szeretnél? - kérdeztem,általába Elena ha ezt a hangnemet használja valamit szeretne.
- Este lenne,egy kisebb buli és nincs ruhám.
- Vásárolni szeretnél menni. - tértem a lényegre.
Ő csak mosolyogva bólogatott.
- Legyen. - vontam vállat. - Megyek átöltözni.
- Oké. - szólt utánam.
Amint kész lettem,visszamentem Elenához és már mentünk is.Az egyik közeli plázába mentünk,sorra jártuk körbe a boltokat,és szinte az összesbe találtunk valami jó cuccot.Közben találkoztunk Carolineal is,aki szívesen csatlakozott hozzánk.Végül a sokadik boltba Elena megtalálta álmai ruháját - ahogy ő állította,az tény,hogy nagyon jól állt neki.Bordó volt,pánt nélküli és az alján voltak kisebb fodrok is,de nem sok.Elena amíg cipőt keresett a ruhájához,addig én is nézelődtem egy kicsit.Találtam egy nagyon jó ruhát,amit először nem akartam megvenni,majd a lányok biztatására felpróbáltam és onnan már nem volt kiút.

Miután kifizettük a ruhákat,beültünk az egyik étterembe kajálni.Ami természetesen Carolinenak nem volt túl kielégítő.Nem sokkal később Tyler jelent meg mellettünk,a múltkori esetet szerencsére sikerült tisztázni,s így már sokkal jobb volt a kapcsolatunk.Caroline elment Tylerrel sétálni,így ismét kettesbe maradtunk Elenával.Sok mindenről beszélgettünk,nevettünk.Pont úgy,mint a régi szép időkben.Az úton hazafelé is nagyon jó volt a hangulat,rég nem éreztem magam ennyire jól.Valahogy minden rendbe volt,a magánéletem,barátok.Egy dolgot kivéve a családot,nem tudom hogy mi van anyuékkal,vagy apuval.Úgy éreztem,hogy két szék közül is a padlóra estem.Mikor hazaértünk kipakoltuk az újonnan vásárolt cuccokat,és Linda már egyből szemet vetett a ruhámra.
- Nem. - nevetettem.
- Na de,légyszi. - kérlelt tovább.
Látta,hogy nagyon ragaszkodom a ruhához,de megegyeztünk ha úgy van,akkor felváltva fogjuk hordani.A lányokkal elkezdtünk ebédet csinálni,miután kész lett közösen megebédeltünk.Már csak azt vettem észre,hogy Elena a bulijára készülődik,és nem sokkal később el is ment.Damon meg átment Alarichez dumálni,Linda meg az egyik barátnőjéhez.Ketten maradtunk Stefannal,ott ültem a kanapén,majd nem sokkal később Stefan is csatlakozott hozzám.
- Jól vagy?
- Igen,köszi. - mosolyogtam.
- Nagyon megijedtünk,hogy elveszítünk. - nézett mélyen a szemembe.
- Igen,tudom. - motyogtam.
- Honnan? Hisz még nem is beszélt neked róla senki. - értetlenkedett.
- Amikor úgy volt,hogy meghaltam ott álltam mellettetek de nem láttatok,meg nem is hallottatok.Emily pedig segített visszajönni,és most állítólag halhatatlan vagyok - húztam ki magam,mire elnevette magát - de ő így végleg meghalt.
- Értem.És akkor Emily..
- A nagymamám,igen. - szakítottam félbe.
- Tudod,te vagy az első ember aki képes egy kicsit is megváltoztatni a bátyámat.
- Hát igen,itt kezdődik a probléma,hogy ember.Gondolom előttem volt más is. - nyögtem ki.
Stefan közelebb ült hozzám,és megölelt.Kezdtem magam rosszul érezni és tudtam,hogy ezt nem szabad de nem tudtam uralkodni magamon.Miután elváltunk ajkainkat nem sok választotta el,Stefan lassan közelített a szám felé..

43.fejezet. - Halhatatlanság

"Nevetek és sírok, elbukok és felállok, elveszítek és találok, adok és elfogadok, változok, közben magam maradok, élek, de néha meghalok.."

/ Lexi /
A fájdalom érzése nagyon sokáig nem csökkent,sőt ha lehet még erősebb lett.Néha már azt kívántam inkább halljak meg,csak ne kelljen ezt éreznem.Hallottam az orvosokat,Damon hangját is.Aki ha minden igaz telefonált.Szólni akartam de nem tudtam,ahogy moccanni se.Egy váratlan pillanatban minden megszűnt.Már nem hallottam semmit,és nem is éreztem csak a sötétséget láttam magam előtt.Egy hang bíztatott a túl oldalról,hogy nyugodtan sétáljak át.Lassú léptekkel indultam el,aminek két oka is volt,az első az,hogy semmit sem láttam,a másik pedig az,hogy féltem.De még is elég hamar átértem,és Emily alakja rajzolódott ki a sötétben.Ijedtem felsikítottam,és hátra felé kezdtem futni,de nem tudtam semmire menni.
- Ne menekülj. - szólalt meg.
Már rettegtem nem féltem.Nem tudtam,hogy hol vagyok,vagy hogy egyáltalán mi történt.
- Mit akarsz tőlem? - tettem fel már sokadjára ugyanezt a kérdést.
- Segíteni.Gyere. - mutatott a semmibe,amiből pár másodperc múlva egy ajtó nyílt ki.
Fényesség áramlott ki onnan,de túlzottan annak sem örültem.De már nincs mit vesztenem alapon elindultam.Ahogy átléptem a küszöböt,éreztem,hogy zuhanok de ugyanott álltam.Komolyan nem értem már semmit.Behunytam a szememet,és mikor újra kinyitottam ott álltam a kórtermembe.Na jó,most kettő van belőlem? Ott feküdtem az ágyon,eszméletlenül,az oldalamból egy cső lógott ki.Az ágyam mellett Linda,Elena,Damon,Stefan álltak.Elena és a húgom szinte zokogtak,Damon tekintete fájdalmat sugárzott ahogy Stefané is.Meghaltam?
- Most nagyon figyelj rám. - állt mellém Emily.
Próbáltam de nem ment,teljesen lekötött a többiek hangulata.Gyászolnak.Méghozzá engem.Ez nem lehet igaz.Pont most?
- Lexi. - szorította meg a csuklómat.
Lassan ráemeltem a tekintetemet,és vártam,hogy megszólaljon.

/ Linda /
Egy telefonhívás Damontól,hogy a nővérem kórházba van,és úton van értem.Ez számomra felfoghatatlan volt.A kórházba vezető út iszonyatosan hosszú volt,semmit nem szóltunk egymáshoz.A kórházba érve az ápolónők és az orvosok jöttek ki a nővérem szobájából.
- Mi van vele? - ment oda Damon az egyik orvoshoz.
- Sajnáljuk,de a lány ..
- Nem. - ordítottam. - Nem halhatott meg. - ordítottam tovább.
- Nagyon sajnáljuk. - mondta,majd elment.
Kétségbeesetten néztem Damonra,aki ugyanígy nézett vissza rám.Közben Elenáék is megérkeztek.Elenával megöleltük egymást,és sírni kezdtünk.Stefan odament Damonhoz,valamit mondott neki de nem hallottam meg túlzottan nem is érdekelt.Annyi mindenen mentünk keresztül,és pont most kell itt hagynia?! Senki nem maradt.Állapítottam meg,Szeretem őt,kicsinek is őt szerettem a legjobban.Nem hagyhat itt.Fogtam magam és berohantam a nővérem kórtermébe.
- Linda ne. - kiáltott utánam Elena,de nem álltam meg.
Ott feküdt,arca fal fehér volt de még így is lehetett látni rajta,hogy sokat szenvedett.Nem akartam elhinni,hogy meghalt.Nem,egyszerűen nem lehet.Magamban szinte ordítottam.Csendesen leültem mellém,és sírni kezdtem.
- Ne hagyj itt,kérlek. - motyogtam. - Hallod,nem hagyhatsz itt.Szükségem van rád. - sírtam.

A többiek is bejöttek,Elena szeme már teljesen ki volt sírva,Damon pedig magában zokogott.
- A kurva életbe. - ordította Damon.
És nekivágott a falnak egy poharat.Hasonló reakcióra számítottam tőle.Annyira hihetetlen volt,hogy pár órája még együtt nevetünk,most meg itt fekszik HALOTTAN.Nem tudtam elképzelni,hogy hogyan fogunk ezekután élni.Damon felsértette a csuklóját,és Lexi szájához emelte.Nem érdekel ha vámpír lesz a nővéremből csak kapjam vissza.De nem használt,mindent megtennék azért,hogy még egyszer nevetni halljam.De ez már mind a múlté.
- Nem hallhatsz meg,hallod. - kiabálta Elena az ágy mellett.

/ Lexi /
A szívem teljesen összetört,ahogy a reakciókat figyeltem.Szóval még is csak szeretett.
- Segítek neked.Halhatatlanná teszlek. - szólalt meg.
- Miért akarsz nekem ennyire segíteni?
- Mert a nagymamád vagyok,Lexi.Nem akarok neked rosszat.Csak nagyon vigyázzatok majd,hogy Klaus ne tudja meg.
- És veled mi lesz?
- Azzal,hogy téged halhatatlanná teszlek,nekem végleg meg kell halnom.
Bár félek tőle,és semmit sem értek,sajnáltam.Élni akartam,de nem minden áron.Hosszas vívódás után végül belementem az ajánlatba.Mindössze csak pár csepp vérem kell hozzá.A kés roppant éles volt,de én gondolkodás nélkül húztam végig a csuklómon.A fájdalom hatására felszisszentem,majd vártam a rituálé további részét.Emily mondott valamit,és nem sokkal később minden halványulni kezdett.Újra éreztem azt az elviselhetetlen fájdalmat,és a hangokat.De több erőm volt mint az előbb.Egy ideig még erőt gyűjtöttem,és mikor már úgy éreztem,hogy egész jól vagyok,lassan kinyitottam a szememet.Linda szeme egyből felcsillant,a többiek pedig mosolyogni kezdtek.Damon odajött hozzám,fölém hajolt és megcsókolt.Majd a többiek is megöleltek.
- Hogy jöttél vissza? - kérdezte Linda.
- Emily halhatatlanná tett.
A többiek szinte már meg sem lepődtek ezeken a dolgokon,de már lassan én sem.Damon felvett az ölébe,és kivitt a kórházból több orvost megigézve.Hisz nem lett volna túl egyszerű elmagyarázni nekik,hogy hogyan is jöttem vissza..

42.fejezet. - Kell még egy szó

Sziasztok! :) Nos..újra itt.Ne haragudjatok,hogy ennyi idegig nem volt rész.De beteg voltam,40 fokos lázam volt,és erőm sem volt kikelni az ágyból.Semmi szándékosság nem volt benne.Ez a fejezet nagyon rövid lett,tudom.Mostantól visszaáll a régi rendszer,és többször lesz friss.Tényleg ne haragudjatok!

‎'Sosem voltam jó az érzelmeim kifejezésében, de az istenért, szeretlek! '

Hirtelen minden előtört bennem,a sok boldog együtt töltött percek,de a fájdalmas pillanatok is egyaránt.Ott állt előttem az a férfi,akiért én tűzbe mennék,ott áll előttem az a férfi,aki engem holtan akar látni,állítja,hogy nem szeret,és ott áll az a férfi aki a világot jelenti nekem.Nem tudtam,hogy mit kellene mondanom,vagy hogy mit kéne tennem.Féltem,hogy mit fog mondani,ha tényleg nem szeret,ha sosem szeretett.Damon arrébb állt az ajtóból,én pedig óvatos léptekkel léptem át a Salvatore ház küszöbét.Amint beértem Elena,mint az őrült rohant le a lépcsőn egyenesen a nyakamba.
- Úgy hiányoztál. - ölelt még szorosabban.
- Te is. - mosolyogtam.
- Hol voltál?
- Ömm..a régi lakásomon.De nem biztos,hogy maradok. - tettem hozzá halkan a végén,és félve pillantottam Damonra.
Elena elég furcsa fejet vágott,de gondolom tudta,hogy miről is van szó.Csend lett,nem szólt senki semmit,ami már kezdett kissé kínos lenni.
- Én azt hiszem magatokra hagylak titeket. - szólalt meg végül Elena.
Halványan bólintottam,majd Damon felé fordultam.
- Nem gondoltam volna,hogy visszajössz.
- Én sem.De hát ember tervez Isten végez. - mosolyogtam,és leültem a kanapéra. - Tudod,mind azok ellenére,hogy holtan akarsz látni,állítólag gyűlölsz és sohasem szerettél,én azt hiszem,hogy még is szeretlek.Én nem akarom senki agyát húzni,és ne aggódj nem maradok itt,nem fogom felbolygatni az életedet,igazából már én sem értem,hogy mit keresek itt.Csak akartam,hogy ezt tudd.Ennyi. - álltam fel.
Még egyszer Damon szemébe néztem - talán utoljára - nem láttam benne semmi gyűlöletet,vagy haragot,inkább csak kétségbeesést.De nem akarok vele úgy együtt lenni,hogy nem szeret,nincs szükségem még egy csalódásra.Mivel úgy láttam,már nem fog semmit mondani,elindultam az ajtó felé,szememből egy könnycsepp gördült ki nem töröltem le hagytam,hogy végig folyjon az arcomon.Már csak pár lépés választott el az ajtótól,mikor Damon megragadta a kezemet,és magához húzott.
- Szeretlek. - nézett mélyen a szemembe.
Ez volt az a szó,amire mindig vágytam,bár már egyszer kimondta de nem nagyon hittem,hogy tényleg igaz.Bíztam,hogy igazat mond,de akkor is ott volt bennem,hogy hátha hazudik.Hisz az elmúlt pár nap ezt igazolja.Tudtam,hogy Damon nem egy érzelgős ember,és soha nem is volt,meg nem is lesz.De ebben a pár napban kegyetlen volt velem,akit állítólag szeret.De nem érdekelt semmi,csak a pillanatnak éltem.Damon az állam alá nyúlt és felemelte a fejemet.Egy ideig a szemembe nézett,majd lassan megcsókolt.Pont úgy,mint anno,ebben a csókban minden benne volt,az elmúlt napok történései.Felvett az ölébe,és a szobájába vitt..
Reggel boldogan ébredtem fel,Damon karjaiban.Ő még békésen szuszogott,óvatosan kimászta ölelő karjai közül,felvettem az egyik pólóját,meg egy nadrágot és lementem a nappaliba.Stefan magányosan ült a kanapén,így halkan - bár tudtam,hogy hallja - leültem mellé.
- Örülök,hogy újra itt vagy. - nézett rám mosolyogva.
- Én is. - mosolyogtam.
Ez a mosoly nem volt teljesen őszinte,hisz az egyik felem félt,ezt láthatóan Stefan is észrevette.
- Valami baj van?
- Nem.Csak..Mindegy hagyjuk. - dadogtam.
- Nekem elmondhatod. - simogatta meg a kezemet.
- Nem tudom,hogy jó ötlet volt-e ez az egész?! Hogy ideköltöztem,hogy sok dologra így reagáltam,hogy újra itt vagyok.Teljesen össze vagyok zavarodva.Tudom,hogy szeretem Damont,de vajon ő is szeret? Ez a sok kérdés,kétely megőrjít. - hadartam,s közben szemem könnybe lábadt.
- Bármennyire is tűnik hihetetlennek,szeret téged,látszik rajta.És mindenki örül,hogy újra itt vagy. - mosolygott biztatóan,majd szorosan megölelt.Meglepett,hisz annyira sosem voltunk jóba,hogy ölelgessük egymást,de jól esett,nagyon is.Miután elváltunk visszamentem Damonhoz aki még mindig aludt,felöltöztem majd visszaindultam a húgomért.Az út elég unalmasan telt,a rádióban is szar számok szóltak.Egyszer hirtelen azt éreztem,hogy valaki figyel.Lassan hátrapillantottam és Emilyt láttam a hátsó ülésen.Ijedtemben majdnem elsikítottam magam,de végül sikerült csendben maradnom.Biztos csak képzelem.Nyugi,nincs ott senki.Ezekkel a mondatokkal próbáltam magamat nyugtatni,sikertelenül.Kétségbeesetten fordítottam jobb irányba a fejemet,és immár mellettem ült.Féltem,nagyon féltem.
- Mit akarsz tőlem? - dadogtam idegesen.
- Csak segíteni szeretnék.Ne félj tőlem. - próbálta megsimogatni a kezemet ami a seb-váltón pihent,de gyorsan elrántottam azt.
- Hagyj békén. - motyogtam.
- Nem tehetem.Nem engedhetem,hogy bajod essen.
- Nem lesz bajom,csak hagyj békén.
- Miért félsz tőlem?
- Mert halott vagy. - kiabáltam könnyes szemmel. - És nekem nem megszokott,hogy halott emberekkel beszélek,főleg,hogy nem is vagy ember.Nekem ez sok.
- Megértem.De kérlek hallgass rám,és ne menj vissza a Salvatore házba. - kérlelt
Nálam most telt be a pohár.Nekem ne mondja meg senki,hogy hova mikor,kivel és miért menjek.Gondolkodás nélkül rántottam le a kormányt le az útról,egy hatalmas csattanás.Éreztem az ütközés fájdalmait,főleg a karomon.És se kép se hang.

/Damon/
Mikor felébredtem Lexi már nem volt mellettem.Felöltöztem és lementem a nappaliba,ahol szinte már mindenki ott volt.
- Hová tűnt Lexi? - kérdeztem
- Hazament a húgáért. - válaszolt Elena,lehetett hallani a hangján,hogy örül.
- Jajj,ne. - szólalt meg a boszi.
- Mi a baj?
- Lexi.Balesetet szenvedett.
A boszi amint kinyögte,hogy hol van Stefannal a lány nyomába eredtünk.Mire odaértünk már csak az összetörött kocsit láttunk,nyílván Lexit kórházba vitték.Bementem az egyik közeli kórházba,és szerencsére ott volt.Bementem hozzá,az oldalából egy cső lógott ki,és különböző gépek csipogtak.

Szörnyű volt őt így látni,már csak azt nem tudtam,hogy mi történt.Meg azt,hogy én ezt hogyan fogom elmondani a húgának..

41.fejezet. - Minden más

 Nagyon-nagyon hálás vagyok a kommentelőknek! :)  ♥
Csakegyen: Kleusék azért nem tudtak kijönni a házból,mert Emily nem engedte.Igen,Damon harapta meg,és Klaus nem igézte meg. :')


'Tévedéseink felét azért követjük el, mert érzünk, amikor gondolkodnunk kellene, a másik felét pedig azért, mert gondolkodunk, amikor éreznünk kellene..'

Szinte minden megváltozott.Felelőséggel tartoztam a húgomért,ami számomra elég furcsa volt.Azzal,hogy eljöttem onnan,véget ért az az életem.És bármennyire is hangzik furcsán,hiányzik.Annyi mindenen mentünk keresztül,annyit nevettünk együtt.És igen talán Damon is hiányzik.Szeretem,nem tudok elenne mit tenni meg nem is akarok.Eljött november 1. Halottak napja,soha nem szerettem ezt a napot.Ilyenkor még jobban hiányoznak elvesztett szeretteink.A temetőt gyönyörűen kivilágítják az égő gyertyák.De azok a gyertyák is egy-egy emberhez szólnak,akik már nincsenek közöttünk.Nem tudtam,hogy jól döntöttem-e,hogy eljöttem.Most úgy érzem,hogy nem,de később lehet,hogy majd úgy gondolom így volt jobb.Lindával csak este megyünk a temetőbe addig pedig van legalább 3 óra.Egyedül voltam otthon,mert a húgom elment az egyik barátnőjéhez,ez idő alatt végig azt éreztem,hogy valaki figyel,már kezdett nagyon zavarni.Hirtelen kinyílt az ajtó,de szerencsére a húgom lépett be rajta.
- Szia. - köszönt,majd levette a kabátját.
- Szia.
- Mikor megyünk a temetőbe?
- Nem tudom,olyan fél 6 fele.
- Addig nem nézünk valami filmet?
- De.Mit nézzünk?
A húgom megvonta a vállát jelezve,hogy nem tudja,végül egy vígjáték mellett döntöttünk.A film nagyon vicces volt,és hosszú vagy is legalább is nekem igen.Mikor vége lett,elnyúltam az ágyamon és elaludtam.
- Ébresztőőő. - rontott be kiabálva a szobámba Linda.
- Ne máár. - nyöszörögtem.
- Öt óra van. - világosított fel.
Kelletlenül kimásztam az ágyból,és a szekrényemhez mentem,jó melegen öltöztem fel,majd átmentem a húgom szobájába,aki már a pulcsiját vette fel.Kimentünk felvettük a kabátunkat meg a csizmákat,és már indultunk is.Először a mama sírjához mentünk s gyújtottunk egy-egy gyertyát.

Eszembe jutott amit Emily mondott,hogy tényleg ő a mamám? Próbáltam a lehető legkevesebbet ezeken gondolkozni,de nem ment.Majd átsétáltunk apa sírjához.Furcsa volt a sírja előtt állni,főleg,hogy él.Kimondhatatlanul bántott ami történt,hogy képes volt cserbenhagyni,és újra elhagyni.Mindezek ellenére,nála is gyújtottunk gyertyát.Visszafelé vettem egy zacskó sült-gesztenyét,majd hazamentünk.Ledobáltam magamról a ruháimat,majd az ágyamba zuhantam,és azon kezdtem gondolkozni,hogy milyen jó lenne ha Damon most itt lenne,és megölelne,megcsókolna.Szememből egy könnycsepp gördült ki,de letöröltem és elmentem zuhanyozni,majd visszamentem az ágyamba.Nem sokkal később már el is aludtam.
- Segíts!Kérlek segíts!Segíts visszatérnem! - sikította egy hang.
Ijedten ültem fel.Testem nagy része izzadt volt,egyből felkapcsoltam a villanyt,és körbenéztem de sehol senki.
- Emily. - tátogtam.
Ez így nem lesz jó,nagyon nem.Elég volt már a rémálmokból.Ránéztem az órámra ami már fél 5-öt mutatott.Mivel nem akartam visszaaludni kicsoszogtam a konyhába,és csináltam magamnak egy csésze kávét.Felültem a konyha-pultra,és vártam hogy lefőjön a kávé.Közben megcsörrent a telefonom,visszamentem érte a szobámba.A kijelzőn Bia neve állt.
- Szia. - köszönt vidáman.
- Hello.Mizujs?
- Semmi.Nem akarsz tartani egy kisebb bulit? - tért rá a lényegre.
- Miért ne.
- Oké,akkor felhívom még Lizát.Szia.
- Szia.
Meglepett,hogy ilyen jóba vannak de én csak örültem neki.Tessa fitten futott oda hozzám.Megsimogattam de nem maradt nyugton.Tudtam,hogy sétálni szeretne menni,ezért átöltöztem írtam egy cetlit a húgomnak,és elmentünk sétálni.Út közben sok régi ismerős arccal is találkoztam,volt akikkel beszéltem egy-két mondatot,de utána már mentünk vissza.Mire visszaértünk már Linda is fent volt.
- Jó reggelt. - mosolyogtam.
- Neked is.Ilyen korán fent vagytok? - kérdezte,majd Tessát kezdte simogatni.
- Ki korán kel aranyat lel. - mosolyogtam,majd a hűtőhöz mentem,és kivettem az üdítőt.
- És találtál aranyat?
- Nem. - nevettem.
Örültem,hogy a húgomnak ilyen jó kedve van,ez sem minden napi.
- Este tarthatnánk egy kisebb bulit,benne vagy?
- Persze.Kik jönnek?
- Bia,meg a Liza.De ha gondolod,eljöhet pár barátnőd.
- Oké,felhívom őket. - és már ment is a szobájába,
- Addig elmegyek a boltba. - kiáltottam utána.
- Jó.
Felvettem a kabátomat,és már indultam is.Vettem édességet,némi alkoholt,meg ebédhezvalót is.Sok szatyorral tértem vissza,gyorsan mindent bepakoltam a hűtőbe.Megcsináltam az ebédet,közösen megebédeltünk,majd kicsit rendet raktunk a lakásba.Miután végeztünk Linda elment a barátnőihez megbeszélni az esti programot,én pedig addig egy könyvet olvastam,nem sokkal később csengettek.
- Sziaaaa. - borultak a nyakamba.
- Sziasztok. - nevettem. - Gyertek be. - mentem arrébb.
Ők egyből bejöttek,lerakták a cuccokat majd a konyhába mentünk.Koccintottunk egy pohár pezsgővel,majd nem sokkal később Linda meg a barátnői is megérkeztek,nekik külön vettem,kölyökpezsőt.Egy cseppett sem féltem attól,hogy Elizabeth megharapja valamelyik lányt.A buli nagyon jó volt,sokat nevettünk,de az ivást nem vittük túlzásba,nem is volt rá szükség.Felelsz vagy mersz-eztünk,meg kérdezz-feleleket is játszottunk.Majd néztünk,egy horror filmet,elég rendesen paráztunk rajta,de akkor is nagyon jó volt.A film után 'megkönnyebbülten' dőltünk hátra

 

Nem sokkal később már az ágyon feküdtünk.De aludni nem tudtunk,ha valamelyikőnk megpróbált elaludni,a másik mindig kitalált valamit.Mikor már mind 3.-an álmosak voltunk,hagytuk egymást aludni.Megint hallottam Emily kiáltozásait,majd utána Damonnal álmodtam,újra együtt voltunk és boldogok.Reggel én ébredtem először,még nem volt kedvem kiszállni a finom,meleg ágyból így kényelmesen elhelyezkedtem és vártam,hogy a többiek is felébredjenek.Liza nem sokkal később fel is ébredt,mivel ő már egyáltalán nem volt álmos,halkan kimentünk a szobámból.
- Szereted,igaz? - szólalt meg hirtelen.
- Azt hiszem,igen. - sóhajtottam fel.                                           
- Akkor miért nem mész vissza ?
- Még is mit mondjak neki?
- Nem tudom,az majd jön magától.Addig vigyázunk a lányokra.
- Köszi.
Talán életem legnagyobb hülyeségére készülők,de nem érdekel.Gyorsan  felöltöztem,kisminkeltem magamat és elindultam.Az utat nem siettem el,de így is elég hamar a Salvatore háznál találtam magam.Nagyot sóhajtottam majd kiszálltam a kocsiból.Lassú remegő lábakkal indultam az ajtó felé.Mikor odaértem,egyszerűen nem mertem megnyomni a csengőt,vagy kopogni.Egy váratlan pillanatban az ajtó kinyílt,és Damon állt velem szembe.A szívem őrült kalapálásba kezdett..

40.fejezet. - Vannak dolgok,amiket jobb nem tudni

 A bűvös negyvenes : D Mikor elkezdtem a sztorit nem gondoltam volna,hogy valaki(k) olvasni fogja.Köszönöm a rendszerem kommentelőimnek a komikat.Nagyon jól esnek.Ne haragudjatok,hogy tegnap nem volt rész,de a temetőbe voltunk.Remélem tetszeni fog. :)

'Bele kell, hogy vágjak, fel kell, hogy álljak. A földtől egyből az égig szálljak..'

Először próbáltam az alkohol hatására fogni,de mikor a nyakamhoz értem,és éreztem a két fognyomot rájöttem,hogy ez valós.Az utolsó emlékem az az,hogy megölelem Damon,és egy hatalmas szúrás a nyakamon.Damon harapott volna meg? De akkor,miért akart velem kibékülni? Tele voltam kérdésekkel,kételyekkel.Már nem értettem semmit,de talán jobb is volt.Csak el akartam menni innen messze,nagyon messze.De ez több szempontból is lehetetlennek tűnt,elsőként egy székhez vagyok kötözve,továbbá annyi erőm sincs,hogy felálljak,de gondolom erre egy jó darabig nem is lesz szükség.Lassan nyitottam ki a szememet,és mindenbizonnyal a Salvatore házban voltam,egy székhez kötözve.Damon egy szőke lánnyal csókolózott,de mikor észrevette,hogy magamhoz tértem felém sétált.
- Végre felébredtél. - vigyorgott gúnyosan.
- Mi ez az egész?
- Nyugi,kislány nem lesz semmi baj. -szólalt meg a szőke lány.
- Ki a franc vagy te?
- Rebekah,Klaus húga.
- Miért csináltad ezt? - kérdeztem,Damonra nézve.
- Mert rájöttem,hogy nekem így sokkal jobb.
- Hogy így?
- Ha Klaus megtöri az átkot.
- Szóval ennyire szeretsz?
Damon elég közel hajolt az arcomhoz,s végig a szemembe nézett.
- Soha nem szerettelek,és nem is foglak. - mondta a szemembe.
Úgy éreztem,hogy egy karó hasít át a szívemen.Mióta lett ő egyáltalán Klaus csicskája? Valóban nem szeretett soha? Kb. ezek a kérdések váltakoztam a fejembe,de válasz nem jött.Damon meg az a plázapicsa kimentek a szobából.Majd nem sokkal később Klaus jött be.
- Nem gondoltam volna,hogy ilyen hamar találkozunk. - vigyorgott gúnyosan,majd leült velem szembe.
- Gratulálok,nyertél.Elvettél mindent,amit szerettem,akit szerettem.Mindent tönkretettél.Mit akarsz még? Törd meg az átkot,ölj meg.Csak lehetőleg gyorsan. - motyogtam.
Klaus egy ideig csöndbe maradt,és engem kezdett nézni.A szemében,mintha sajnálatot láttam volna,de nem biztos csak képzeltem.
- Tudod,sok mindent nem így akartam. - szólalt meg végül.
- Mint például?
- Nem akartam ilyen lenni,de nem volt választásom.Innen pedig már nincs visszaút.
Nem mondtam rá semmit,csak lehajtottam a fejemet.Egyre jobban szorítottak a kötelek is,kezdtem úgy érezni hogy nem lesz kezem se.
- Mikor akarod megtartani a rituálét?
- Ma este.
- És Elena?
- Ő most nem kell.És nem az átkot fogom megtörni.
- Nekem az mindegy.Hisz gondolom abba is meg fogok halni.Ezek a kötelek,mire kellenek? Mert még pár óra és boszorkányod se lesz.
Klaus felállt,és egy laza mozdulattal lerántotta rólam a köteleket.Egyből mozgatni kezdtem a csuklómat,minden mozdulattal jobban éreztem a kötelek által okozott fájdalmakat.Mikor már úgy éreztem,hogy megmarad a kezem visszaültem a székre.
- Szóval..Damon,miattad csinálta vagy..
- Nem miattam.
Ez volt az a válasz amit talán soha nem akartam hallani.Soha nem szeretett,most meg fel akar áldozni.Ezt nem hiszem el.Úgy éreztem ez a világ túl bonyolult nekem,visszatért a halott apám,vannak vámpírok,vérfarkasok,boszorkányok,hibyridek.És én is közéjük tartozom,egy vámpírral voltam együtt,aki soha nem szeretett.Elenának hasonmása van,aki szintén vámpír.Itt ül velem szembe az egyik legidősebb vámpír,aki ma meg fog ölni.De nem féltem.Már nem,hisz nincs mitől tartanom,de ezúttal biztos voltam benne,hogy meg fogok halni.Se gyűrű,se bűbáj nem menthet meg,főleg,hogy a többiek nem is nagyon tudnak róla.Egyedül a húgomat fájt itt hagyni,meg anyut.De hát ennek így kellett alakulnia.A visszaemlékezés közben egy-két könnycsepp is kigördült a szememből,amiket szinte egyből le is töröltem.Nem akartam,hogy Klaus vagy Damon gyengének lásson,legalábbis még nem.Klaus még mindig szótlanul ült velem szembe,ami már kicsit zavaró volt.
- Hánykor kezdjük?
- Fél 6.
- És most hány óra van?
- Öt
Na jó,itt egy kicsit görcsbe rándult a gyomrom,de kívülről nem mutattam ki.
- Félsz?
- Nem.Hisz nincs mitől.
- A múltkor még mindent megpróbáltatok azért,hogy éltbe maradjatok.
- Az akkor volt,akkor még volt miért élnem.De már nincs,nincs semmi ami itt tart.Aki meg igen ő biztonságban lesz.
Láttam rajta,hogy nagyon megleptem az előbbi válaszommal,de nem szólt semmit.
- Mehetünk? - jött be Damon.
Undorodtam tőle,rosszul voltam mikor megláttam.Ilyen érzéseket még soha senki nem váltott ki belőlem,mint ő.
- Mindjárt. - válaszolt Klaus.
Damon vállat vont,majd ő is leült velem szembe.
- Nincs valami dolgod? - kérdeztem gúnyosan.
- De,az hogy ma végre láthatlak meghalni. - vigyorogva.
Ez a mondata nagyon betalált ha a többi nem is de ez igen.Fájt,hogy holtan akar látni,és még meg is kapja ezt az örömöt.Meglátszik,hogy Damon minden elér amit akar.
- Látom mindent elérsz amit akarsz.
- Pontosan.
- Hát igen,így jár aki egy vámpírral kezd ki. - mondta ridegen a szemébe nézve.
- Igen? Nem volt nagyon ellenedre,hogy mi vagyok. - pattant fel.
- Fejezzétek már be. - szólt közbe Klaus is.
Karba tettem a kezemet,majd én is felálltam.
- Mehetünk? - kérdeztem ezúttal én.
- Menjünk.
Klaus is felpattant én pedig kisétáltam a házból.Kint megvártam a többieket,majd követni kezdtem őket.Nem volt messze,és elég elrejtett helyen is volt.Ahogy egyre közelebb mentünk,már volt bennem némi félelem,de ezt mind lepleztem egy mosollyal.Már nagyjából elő volt készítve minden,amikor hirtelen Kathrine jelent meg.Na,már csak ő hiányzott.
- Nyugi,kiviszlek innen.Élve. - jött oda mellém.
- Kétlem.Meg mióta akarsz te nekem segíteni?Tudtommal,nincs merszed szembeszállni Klaussal.
- Hmm..Annak ellenére,hogy nemsokára meg fogsz halni,és ilyen nagy szád van. - sétált körbe előttem. - Ez tetszik. - mosolyodott el. - Veled legyőzhetjük Klaust,meg ha akarod Barbie Klaust is,bár őt még én is le tudnám győzni,Damonnal együtt.
- Kecsegtető ajánlat,de én nem akarok tovább ezen a földön élni.
- Ajj,ne játszd már a mártírt. - tette karba a kezét.
- Én nem játszom,de miért maradjak itt?
- Mit tudom én,majd keresünk neked egy élet célt.
- Legyen. - vontam vállat.
Mi lesz ebből,te úristen.Klaus magához hívott,hogy kezdhetjük.Mindössze annyit nem értettem,hogy ők nem látták Kathrinet csak én? Vagy direkt csinálnak úgy,mintha nem láttak,hallottam volna semmit.De ez most mindegy is.Elkezdtem mondani a varázsigét,de nem nagyon történt semmi.Klaus egy másik könyvet rakott elém,de az sem működött.Elvesztettem az erőmet? Kathrine.Hisz azt ígérte,hogy élve ki fog innen vinni.
- Mi a francér nem működik? - jött oda hozzám idegesen.
- Én..azt nem tudom. - mondtam.
Hirtelen több vérfarkas is megindult felénk.Tudtam,hogy a vérfarkas harapás megöl.Bármennyire akartam,nem tudtam Damon félteni,sem sajnálni.Kiölte belőlem az iránta szerelmemet,érzéseimet.Vagy talán mégse mindet?Ahogy a farkasok egyre közelebb jöttek,éreztem,hogy tennem kell valamit.Megláttam Kathrinet az egyik dombon állt,és a farkasokat irányította.Gyorsan Damonhoz rohantam,és az erőmet felhasználva eltüntettem magunkat onnan.Közel a Salvatore házhoz állítottam le a varázslatot.Damon hitetlenkedve nézett végig rajtam.
- Megakartalak ölni,te meg megmentesz?
- Tudod,nem adom meg neked azt az örömöt,hogy láss meghalni.Meg amúgy is kétlem,hogy mi valaha fogunk még találkozni.
- Gondolod,nem találnálak meg?
 - Miért akarnál megkeresni?
-  Kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni.
- Óó.Mintha annyira érdekelne.Nos,szívesen,hogy megmentettelek.Viszlát Damon Salvatore. - vigyorogtam.
Már indultam volna,mikor Damon megragadta a kezemet és magához húzott ..


'Gyere közelebb! Még... Még... Közelebb...!! ...Most én akarlak ellökni magamtól!'

Damon olyan szorosan tartott,hogy nem tudtam kiszabadulni a szorításából.Arca egyre közelített az enyémhez,ezzel együtt a szorítás enyhülni kezdett.Az ajka szinte súrolta az enyémet,de ellöktem magamtól.
- Velem,nem fogsz játszadozni.
- Szeretlek.De el kellett hitetnem Klaussal,hogy mellette állok.Csak így tudtalak megmenteni.
- Igen? Tegyük fel,hogy ezt még el is hiszem.És miért csókolóztál Rebekah-val?
- Mert megcsókolt.
- Hűha.Kemény indok.Nem Damon itt már másról van szó.Am te láttad Kathrinet?
- Nem.Te hol láttad?
- Ő mentett meg.Ő küldte rátok a vérfarkasokat.
- Mit akar elérni?
- Te leszel az utolsó akinek el fogom mondani. - vigyorogtam.
Mivel fölöslegesnek tartottam a további beszélgetést,ezért sarkon fordultam és elmentem.Éreztem végig magamon Damon tekintetét.Gondolom azt várta,hogy mint a filmekbe majd én is hátranézek,odafutok hozzá és megcsókolom.De ez a számítása nem igazán jött be.
Beszálltam a kocsiba majd elhajtottam.Nem tudtam hová is mehetnék,vissza Lizához? Vagy Elenáékhoz? Végül úgy döntöttem,hogy visszamegyek anyuhoz,hátha a többiek is ott vannak még.Amikor beléptem a házba,nem volt otthon senki,se a cuccokat látva,még itt voltak.Keresetem egy tollat meg egy papírt,s írtam egy levelet a többieknek.Miért pont levelet? Miért nem álltam eléjük,hogy mindent elmondjak nekik,azt is hogy el fogok menni?Talán azért mert gyáva vagyok.Nem akartam látni a húgomat újra összetörni,Elenát sírni.Anyut megint elhagyni.És ezt mind magamnak köszönhetem,ezért nem okolhatok senki mást,csak is kizárólag saját magamat.Felmentem a szobámba,és újra előtörtek az emlékek,de nem törődtem velük,összeszedtem pár ruhámat,majd ismét útnak indultam,céltalanul.Ha Kathrine akar tőlem valamit,majd megkeres.Arra jutottam,hogy átmenetileg elmegyek a régi lakásomra,ahol még apuval éltem.Nem a legjobb döntés tudom,de muszáj.Nem sokkal később már a ház parkolójában álltam.Kiszálltam a kocsiból,és elindultam fel a 3. emeletre.Félve nyitottam ki az ajtót,és nagy meglepetésemre Tessa sietett elém.De hát,hogy került ide? Ahogy beljebb mentem megláttam a húgomat,a kanapén ülve.Halkan odasétáltam mellé és szorosan megöleltem.
- Hogy kerültetek ide?
- Elena elhozott minket.
- Anyu hogy van?
- Egész jól.
Halványan rámosolyogtam,majd azon kezdtem gondolkozni,hogy mi most így ketten fogunk itt élni,na meg persze Tessa? Furcsa lesz,lenne de nem bánnám.Még beszélgettünk egy kicsit,majd elvittük Tessát sétálni.Nem voltunk kint olyan sokáig,mert már elég hideg volt meg sötét is.Mikor visszaértünk Linda elment zuhanyozni,addig én csináltam vacsit,együtt megettük,majd én is elmentem fürödni.Mikor végeztem,Linda már elment aludni,de én még nem voltam álmos beültem a tv elé.Nem nagyon tudta lekötni a figyelmemet,ezért inkább kikapcsoltam,és az egyik kedvenc könyvemet kezdtem el olvasni.Valami belül azt mondta,hogy nézzek rá a tv képernyőjére,ahogy ezt megtettem Damon szomorú arca rajzolódott ki benne.Lehunytam a szememet,s mikor újra felnyitottam már nem volt semmi.Biztos csak meghülyültem.Visszatettem a könyvet a helyére és lementem aludni.

39.fejezet. - Ez még csak a kezdet

"Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége."

/Damon/
Mikor rájöttem,hogy Lexi megszökött,egyből arra gondoltam,hogy Elizabethez ment.Hallottam,hogy a többiek azt kérdezik hová ment Lexi,inkább elengedtem a fülem mellett ezeket a kérdéseket,mert a végén Stefan megöl.Gyorsan kocsiba szálltam és elindultam.Elizabeth nem lakott messze,így hamar odaértem.Kopogtam az ajtón,ami nem sokkal később ki is nyílt.Lexi kissé ittas állapotban állt előttem,láttam a szemében,hogy ez nem lesz könnyű menet.De aki mer,az nyer.
- Bemehetek?
- Nem.
Fogtam magam és átléptem a küszöböt,Lexi ijedt tekintettel nézett rám de rájött,hogy hogyan jöttem be.Próbáltam meggyőzni,hogy nem így akartam és,hogy nem akartam megbántani,de reménytelennek tűnt.Majd addig provokált,míg a falnak szorítottam,ahogy láttam egy cseppet sem volt meglepődve,sőt még nem is félt.Rájöttem ha megölöm,akkor Elizabeth megöl engem vagy Stefan,a húgát meg inkább nem haragítom magamra,végső soron meg szeretem,vagy is azt hiszem.Ezért lassan elengedtem a nyakát de,hogy érezze nem nyert,kezem az arca felé lendült.Az ütés hatására a földre zuhant,könnyes szemmel nézett fel rám.Nem,hiszem el,hogy megütöttem.Liza egyből előttem termett és egy karót szúrt a hasamba.A fájdalom következtében térde estem,majd Lexi sétált felém.Szinte biztos voltam benne,hogy ki fogja belőlem húzni,de tévedtem.Még jobban belém nyomta az éles eszközt.
- Rohadj meg. - sziszegte önelégült mosollyal az arcán. - Most pedig takarodj.
Kihúztam magamból a karót,és kiviharoztam a házból,egyenesen a kocsiig gázt adtam és már indultam is.Nem gondoltam volna,hogy Lexi ilyen is tud lenni.Tudtam,hogy haragszik rám,de hogy ennyire.A visszafele vezető utat nem siettem el.Közben próbáltam valami megoldást keresni erre a helyzetre,de nem ment.Amit én Stefanéktól fogok kapni,azt nem teszem majd zsebre az biztos.

/ 3 nappal késöbb,Lexi /
Ez a 3 nap elég egyhangúan telt.Damon minden nap idejött,és elmondta mennyire sajnálja.Képzelem mennyire,de ez most mindegy.Sokan beszéltem Elizabethhel is,meglepett hogy mennyi mindenen ment ő is keresztül.
- Öltözz,megyünk bulizni. - jelentette ki.
- Tessék? De nekem semmi kedvem. - nyafogtam.
- Engem meg nem érdekel.Nem fogom hagyni,hogy ez a tuskó miatt kerülj padlóra.Na,menj már. - utasított.
Jól estek Liza szavai,hogy ennyire törődik velem.Hiába nem találkoztunk évekig,vagy éppen történt bármi a múltban.100 %-ban bíztam benne,bár mostanában akikben bízom azokban csalódom,de hát ez van.Felpattantam a kanapéról,és bementem az átmeneti szobámba.Elég sokáig ácsorogtam a szekrényem előtt míg dönteni tudtam.Egy fekete mini,pánt nélküli ruhára esett a választásom.

Bementem a fürdőbe,kiengedtem a hajamat,begöndörítettem pár tincset és felcsatoltam őket.Kisminkeltem magamat,majd mentem vissza a nappaliba.Elizabeth egyszerűen gyönyörű volt.A haja,a sminkje,a ruhája.Elképesztő.A ruhája halvány rózsaszín volt.

Nem sokkal később már Liza kocsijában ültünk,és az egyik közeli szórakozó helyre mentünk.Amikor beértünk szinte teltház volt,a hangulat is jónak ígérkezett.Leültünk a pulthoz és kértünk egy-egy koktélt.Miközben vártuk az italokat egy helyes srác ült le mellém.
- Szia.Ryan vagyok. - mutatkozott be.
-Szia.Lexi. - mosolyogtam
- Jössz táncolni?
- Aha. - válaszoltam,szóltam Lizának,hogy lelépek mire elmosolyodott.
Az tény,hogy Ryan nagyon jól táncol,kb. 4 számot táncolhattunk végig,majd visszaültem Liza mellé.
- Na,milyen volt?
- Jó. - vigyorogtam.
- És még helyes is.
- Liza..hagyjuk ezt.Jó? - néztem a szemébe.
- Ahogy akarod. - adta be végül a derekát.
Közben rendeltem magamnak még egy koktélt.Miután megittam a koktélomat,kimentem egy kicsit sétálni,ahogy kiléptem az ajtón egy kéz ragadott meg,és tolt neki a falnak.Ahogy jobban szemügyre vettem rájöttem,hogy Ryan az.Arca egyre jobban közelített az enyémhez,én meg nem tudtam,hogy mit kéne tennem.Már csak azt vettem észre,hogy szája az enyémhez ér.Teljesen más volt,mint Damon.Lágy és gyengéd,szinte az egész testem beleremegett.Miután szétváltunk zavarban is voltam,bűntudatom is volt.
- Nézd,nagyon jó fej srác vagy,de nekem van barátom. - nyögtem ki nagy nehezen.
Meglepődött kicsit,de elfogadta a tényt,s hazament én pedig vissza Lizához.
- Hol voltál?
- Kint.
- De rossz kedve lett valakinek.
- Nem megyünk?
- De,mehetünk. - és felkapta a mellette lévő székről a táskáját,és a kocsihoz mentünk. - Mi történt kint?
- Ryan megcsókolt.De ezt ne most. - húztam a számat.
- Oké. - majd gázt adott.
Út közben leginkább kifelé bámultam,ahogy az esőcseppek végigfolytak az ablakon.

Elég hamar hazaértünk,én mentem elől,mert Liza még a garázsba állt be.Az ajtó nyitva volt,pedig mikor elmentünk bezártam.Félve nyitottam be az ajtón, Damon a kanapén ült egy szál vörös rózsával a kezében.Teljesen meghatódtam,de nem tudtam,hogy ezzel most mit kéne csinálnom.Damon felállt és közelebb lépett hozzám.
- Sajnálom,hogy majdnem megcsaltalak.Hibáztam.Nem akartalak megütni. - nézett mélyen a szemembe.
Nem tudtam,hogy erre most mit kéne mondanom.Visszamegyek hozzá,és minden kezdődik előröl?
- Mit gondoltál,beállítasz egy vörös rózsával a kezedben,mondasz pár szép szót,és minden rendbe jön? Mert akkor nagyon nagyot tévedtél. - motyogtam.
Damon halványan elmosolyodott,majd még közelebb jött.Arcunkat mindössze pár milliméter választotta el.Szívverésem felgyorsult,a gyomrom görcsbe rándult.Damon lassan csókolt meg.Nem volt több kérdés,szeretem.Lelkiismeret furdalás öntötte el az egész testemet.
- Damon,mondanom kell valamit. - néztem a földet. - Én..mással csókolóztam. - nyöszörögtem.
- Tudom. - tűrt el egy haj-tincset a hajamból. - Ott voltam. - tette hozzá.
Nem mondtam semmit csak szorosan hozzábújtam.Mikor elváltunk Damon szeme vérben forgott,és egy hatalmas szúrást éreztem a nyakamnál.Úgy éreztem,hogy össze fogok esni,de valaki erősen tartott,majd felemelt s elvitt.Éreztem,hogy egyre kevesebb energiám van..

38.fejezet.- Csalódtam benned

"Ha fájnia kell, akkor most fájjon Mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni.A felejtés fáj. De minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk."

Útközben nem sokat beszéltünk,de talán nem is volt rá szükség.Valahogy apa is kiszabadult a lakásból és egyből utánunk jött.
- Lexi várj. - kiáltott utánam.
Én mintha,meg sem hallottam volna mentem tovább.Apa hirtelen előttem termett,de nem érdekelt egyszerűen kikerültem.
- Sajnálom. - kiáltott újra.
- Én is sajnálok sok mindent. - fordultam vissza. - Undorító amit csináltál,képes lennél megölni a családodat,csak mert Klaus azt kérte.Sőt még meg sem kellett hozzá igéznie.Gratulálok,megmutattad mennyit változtál az évek alatt.Meg ha jól emlékszem megmondtam,hogy hagyj békén.Ha még egyszer meglátlak anya közelébe esküszöm,hogy én magam karózlak meg. - emeltem fel a hangom a végére.
- Ne csináld ezt,kérlek.
- Mit,apu? Simán megöltél volna. - mondtam dühösen.
Szívem szerint már rég elsírtam volna magamat,de nem adom meg neki ezt az örömöt.Mindent hátra hagyva indultam a többiek után.Nem sokkal később már a házunk ajtajában álltunk.Mikor benyitottam Linda szeme felemelte tekintetét,és anyuhoz sietett.
- Megyek aludni. - mondtam zavarodottan.
Lassú léptekkel mentem fel a lépcsőn.A szobámmal szembe lévő szobából elég érdekes hangok szűrődtek ki.Alapvetően nem érdekelt volna,de mivel Damont nem láttam sehol,némi gondolkozás után benyitottam.Bár ne tettem volna.Damon egy fiatal szőke lányon feküdt,akin meglehetősen kevés ruha volt,ahogy Damonon is.Damon egyből lemászott a lányról és felém lépett.
- Ez nem az aminek látszik. - kezdett magyarázkodni.
- Igen? Akkor még is mi?
- Hadd magyarázzam meg.
- Nincs mit megmagyarázni.Megcsaltál ennyi.Neked is gratulálok Damon Salvatore,és én még azt hittem,hogy szeretsz.De úgy látszik tévedtem nem is kicsit.Egy mocskos szemétláda vagy,és pont anyám házába?! Milyen ember vagy te?! Ja,bocs hisz nem is vagy ember,mit is vártam tőled.Vér,pia,szex ennyiből áll számodra az élet. - ordítottam könnyes szemmel.
Nem hagytam,hogy válaszoljon hangosan becsaptam az ajtót és a szobámba mentem.Bezártam az ajtót,leültem a földre,s a hátamat az ajtónak támasztottam.Nem akartam elhinni,hogy ezt tette ő is velem..

/Damon/
Lexi teljesen bepörgött,hogy hová tűntek a szülei,így a keresésükre indult.Már kezdtem kicsit unni a többiek társaságát,ezért felvettem a bőrdzsekimet,és elindultam az egyik közeli szórakozó helyre.Lelültem az egyik bár székre és rendeltem egy dupla whiskyt.
- Hello,szépfiú. - szólt egy kedves hang mögülem.
Ahogy hátra néztem egy gyönyörű,huszas éveit élhette.
- Hello. - köszöntem vissza.
A lány leült mellém,és engem kezdett bámulni,majd rendelt magának egy koktélt.Hirtelen felpattan és olyan közel jött hozzám,hogy ajkainkat mindössze már milliméter választotta el.Először hezitáltam,hisz nem lenne túl jó,ha Lexi rájönnie.Végül arra jutottam,hogy amiről nem tud az nem fáj.Lassan csókoltam meg,majd egyre hevesebben.Mikor elváltunk,megragadtam a kezét,és Lexi anyjának a lakása felé indultam.A ház előtt átöleltem a derekát,és az ablakon keresztül juttattam be az egyik vendégszobába.Egyből csókolózni kezdtünk.Óvatosan az ágy felé kezdtem tolni,miközben levettem a pólóját.Valahogy vele más volt,mint Lexivel.Jobb vagy nem? Ezt én sem tudtam eldönteni,de tetszett.Már szinte alig volt rajtunk ruha,mikor Lexi benyitottam,automatikusan leszálltam a lányról,és felé indultam.Próbáltam megmagyarázni a történteket,de elég reménytelennek tűnt a helyzetem.Nem akartam neki fájdalmat okozni azt hiszem..De ez nem úgy sikerült,mint ahogy terveztem.Lexi hangosan becsapta az ajtót,majd átment a szobájába.Megigéztem a lányt és elküldtem.Próbáltam bemenni Lexi szobájába de bezárta az ajtót.Több órán keresztül nem jött ki a szobájából,és már kezdtem érte aggódni.Az ajtaja még mindig be volt zárva,egy erős mozdulattal eltörtem a zárat,s az ajtó kinyílt.Körülnéztem de Lexi nem volt sehol.Nem akartam,hogy miattam hülyeséget csináljon.Meg ahogy fél füllel hallottam délután és történt valami.

/Lexi/
El akartam menni innen,de csak úgy ajtón nem sétálhattam ki.Régen mikor kicsi voltam,apa csinált a szőnyeg alá egy kisebb alagutat,ami a garázsba vezet,nekem pedig pont ott áll a kocsim.Kinyitottam a kis ajtót,majd bemásztam.Szerencsére volt ott némi fény is.Az alagút elég szűk volt,de sikerült eljutnom a garázsig.Gyorsan elhajtottam onnan,de hogy hová azt még én sem tudtam.Út közben megálltam egy bezinkúton.Vettem magamnak vizet,meg tankolnom is kellett,majd újra elindultam.Már csak azt vettem észre,hogy Elizabeth háza előtt állt meg a kocsi.Gondolkodás nélkül szálltam ki,és mentem az ajtó felé s nyomtam meg a csengőt.Elizbaeth nem sokkal később ajtót is nyitott.
- Szia.Nem zavarok? - kérdeztem halkan.
- Szia.Nem,dehogy gyere be. - mosolygott. - De mi történt?
- Az apám "feltámadt" és meg akart ölni,Damon meg megcsalt. - mondtam ökölbe szorított kezekkel.
- Ez kemény.Hogy támadt fel az apád?
- Elijah,volt olyan kedves és megtette,és még elvárta,hogy legyek neki hálás.Ezzel akarta elérni,hogy bízzak benne.
- De akkor miért akart megölni?
- Azt én sem tudom,gondolom Klaus mondta neki.De az a legdurvább,hogy meg sem volt igézve.
- Nem értem. - rázta a fejét.
- Én sem. - nevettem el magamat kínomban.
- És most vége a Damonnal való kapcsolatodnak?
- Nem tudom,de azt igen,hogy nagyon fáj.
- Ajj,gyere ide te. - tárta szét a karjait,én pedig szorosan megöleltem.
Miután szétváltunk,a kezembe nyomott egy whisys poharat,én pedig gondolkodás nélkül húztam le amit egy fintor követett.Majd több és több a végére már kezdtem úgy érezni,hogy nem is ezen a bolygón vagyok,vagy nem tudom hol de nem itt.Nem hiába mondják sokan,hogy a bántra a legjobb ellenszer az alkohol.Már épp mentem volna aludni mikor kopogtam,nagy nehezen eltotyogtam az ajtóig s kinyitottam.Damon állt előttem..
- Bejöhetek?
- Nem.
- Lexi,ne csináld már.
- Én még is mit? Talán én csaltalak meg te idióta?
- Sajnálom.
- Késő bánat.
Damon hirtelen átlépte a küszöböt és közelebb jött hozzám.De hogy jött be? Ja,igen nincs senkinek a nevén a ház,remek.
- Szeretlek,értsd már meg.
- Hány lánynak mondtad még ezt? - kérdeztem karba tett kézzel.
- Egynek se.
Kijelentése hallatán elnevettem magam.Komolyan ennyire hülyének néz? Lehet,hogy ittam de gondolkozni még tudok,ha nem is sokat.
- Nem akarlak látni.Nem érted? Undorodom tőled. - sziszegtem a képébe.
Láttam rajta,hogy nagyon dühös lett.Egyből megragadta a nyakamat és a falnak nyomott.
- Még mindig undorodsz tőlem?
- Még jobban.És ha most megölsz,csak szívességet teszel nekem.De azzal számolnod kell,hogy Elizabeth meg fogja keseríteni azt a nyomorult életedet. - vigyorogtam.
Damon elengedte a nyakamat,és egy erős ütést éreztem az arcomon.Megütött,annyira hogy a földre estem.Könnyes szemmel néztem fel rá,de az ő tekintete kő kemény volt.Sugárzott belőle,a harag és a gyűlölet de azért nagyon szeret.Látszik,hogy mennyire.Elizabeth egyből mellettem termett,amint meglátta,hogy Damon mit tett velem,arca eltorzult és egy gyors mozdulattal egy karót állított a hasába.Damon fájdalmasan felnyögött,majd a földre zuhant.Felálltam a földről és odamentem hozzá megfogtam a karó végét,láttam szemeiben hogy azt hiszi ki fogom húzni,de ehelyett még jobban belenyomtam.
- Rohadj meg. - sziszegtem vigyorogva a az arcába. - Most pedig takarodj.
Damon kihúzta magából a karót,majd elviharzott.Szememből a könnyek folyni kezdtek és Liza szorosan megölelt.Fájt a fejem,a hasam azt sem tudtam,hogy hol vagyok,ezért inkább lefeküdtem.