Bevezető

Nina 19 éves fiatal lány, aki már sok mindent megélt. Makacs, és határozott személyisége miatt nem sokan mernek harcba szállni vele. A kitűzött céljait mindig eléri. Katherine és Rebekah barátnője. Együtt járják a világot. De amikor lány megtudja, hogy ki is ő valójában. Összezavarodik. Közben Xenia áll mellette, mint legjobb barátnő. A két lány elhatározza bosszút fog állni, amiért átverték őket.

2011. október 31., hétfő

39.fejezet. - Ez még csak a kezdet

"Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége."

/Damon/
Mikor rájöttem,hogy Lexi megszökött,egyből arra gondoltam,hogy Elizabethez ment.Hallottam,hogy a többiek azt kérdezik hová ment Lexi,inkább elengedtem a fülem mellett ezeket a kérdéseket,mert a végén Stefan megöl.Gyorsan kocsiba szálltam és elindultam.Elizabeth nem lakott messze,így hamar odaértem.Kopogtam az ajtón,ami nem sokkal később ki is nyílt.Lexi kissé ittas állapotban állt előttem,láttam a szemében,hogy ez nem lesz könnyű menet.De aki mer,az nyer.
- Bemehetek?
- Nem.
Fogtam magam és átléptem a küszöböt,Lexi ijedt tekintettel nézett rám de rájött,hogy hogyan jöttem be.Próbáltam meggyőzni,hogy nem így akartam és,hogy nem akartam megbántani,de reménytelennek tűnt.Majd addig provokált,míg a falnak szorítottam,ahogy láttam egy cseppet sem volt meglepődve,sőt még nem is félt.Rájöttem ha megölöm,akkor Elizabeth megöl engem vagy Stefan,a húgát meg inkább nem haragítom magamra,végső soron meg szeretem,vagy is azt hiszem.Ezért lassan elengedtem a nyakát de,hogy érezze nem nyert,kezem az arca felé lendült.Az ütés hatására a földre zuhant,könnyes szemmel nézett fel rám.Nem,hiszem el,hogy megütöttem.Liza egyből előttem termett és egy karót szúrt a hasamba.A fájdalom következtében térde estem,majd Lexi sétált felém.Szinte biztos voltam benne,hogy ki fogja belőlem húzni,de tévedtem.Még jobban belém nyomta az éles eszközt.
- Rohadj meg. - sziszegte önelégült mosollyal az arcán. - Most pedig takarodj.
Kihúztam magamból a karót,és kiviharoztam a házból,egyenesen a kocsiig gázt adtam és már indultam is.Nem gondoltam volna,hogy Lexi ilyen is tud lenni.Tudtam,hogy haragszik rám,de hogy ennyire.A visszafele vezető utat nem siettem el.Közben próbáltam valami megoldást keresni erre a helyzetre,de nem ment.Amit én Stefanéktól fogok kapni,azt nem teszem majd zsebre az biztos.

/ 3 nappal késöbb,Lexi /
Ez a 3 nap elég egyhangúan telt.Damon minden nap idejött,és elmondta mennyire sajnálja.Képzelem mennyire,de ez most mindegy.Sokan beszéltem Elizabethhel is,meglepett hogy mennyi mindenen ment ő is keresztül.
- Öltözz,megyünk bulizni. - jelentette ki.
- Tessék? De nekem semmi kedvem. - nyafogtam.
- Engem meg nem érdekel.Nem fogom hagyni,hogy ez a tuskó miatt kerülj padlóra.Na,menj már. - utasított.
Jól estek Liza szavai,hogy ennyire törődik velem.Hiába nem találkoztunk évekig,vagy éppen történt bármi a múltban.100 %-ban bíztam benne,bár mostanában akikben bízom azokban csalódom,de hát ez van.Felpattantam a kanapéról,és bementem az átmeneti szobámba.Elég sokáig ácsorogtam a szekrényem előtt míg dönteni tudtam.Egy fekete mini,pánt nélküli ruhára esett a választásom.

Bementem a fürdőbe,kiengedtem a hajamat,begöndörítettem pár tincset és felcsatoltam őket.Kisminkeltem magamat,majd mentem vissza a nappaliba.Elizabeth egyszerűen gyönyörű volt.A haja,a sminkje,a ruhája.Elképesztő.A ruhája halvány rózsaszín volt.

Nem sokkal később már Liza kocsijában ültünk,és az egyik közeli szórakozó helyre mentünk.Amikor beértünk szinte teltház volt,a hangulat is jónak ígérkezett.Leültünk a pulthoz és kértünk egy-egy koktélt.Miközben vártuk az italokat egy helyes srác ült le mellém.
- Szia.Ryan vagyok. - mutatkozott be.
-Szia.Lexi. - mosolyogtam
- Jössz táncolni?
- Aha. - válaszoltam,szóltam Lizának,hogy lelépek mire elmosolyodott.
Az tény,hogy Ryan nagyon jól táncol,kb. 4 számot táncolhattunk végig,majd visszaültem Liza mellé.
- Na,milyen volt?
- Jó. - vigyorogtam.
- És még helyes is.
- Liza..hagyjuk ezt.Jó? - néztem a szemébe.
- Ahogy akarod. - adta be végül a derekát.
Közben rendeltem magamnak még egy koktélt.Miután megittam a koktélomat,kimentem egy kicsit sétálni,ahogy kiléptem az ajtón egy kéz ragadott meg,és tolt neki a falnak.Ahogy jobban szemügyre vettem rájöttem,hogy Ryan az.Arca egyre jobban közelített az enyémhez,én meg nem tudtam,hogy mit kéne tennem.Már csak azt vettem észre,hogy szája az enyémhez ér.Teljesen más volt,mint Damon.Lágy és gyengéd,szinte az egész testem beleremegett.Miután szétváltunk zavarban is voltam,bűntudatom is volt.
- Nézd,nagyon jó fej srác vagy,de nekem van barátom. - nyögtem ki nagy nehezen.
Meglepődött kicsit,de elfogadta a tényt,s hazament én pedig vissza Lizához.
- Hol voltál?
- Kint.
- De rossz kedve lett valakinek.
- Nem megyünk?
- De,mehetünk. - és felkapta a mellette lévő székről a táskáját,és a kocsihoz mentünk. - Mi történt kint?
- Ryan megcsókolt.De ezt ne most. - húztam a számat.
- Oké. - majd gázt adott.
Út közben leginkább kifelé bámultam,ahogy az esőcseppek végigfolytak az ablakon.
Elég hamar hazaértünk,én mentem elől,mert Liza még a garázsba állt be.Az ajtó nyitva volt,pedig mikor elmentünk bezártam.Félve nyitottam be az ajtón, Damon a kanapén ült egy szál vörös rózsával a kezében.Teljesen meghatódtam,de nem tudtam,hogy ezzel most mit kéne csinálnom.Damon felállt és közelebb lépett hozzám.
- Sajnálom,hogy majdnem megcsaltalak.Hibáztam.Nem akartalak megütni. - nézett mélyen a szemembe.
Nem tudtam,hogy erre most mit kéne mondanom.Visszamegyek hozzá,és minden kezdődik előröl?
- Mit gondoltál,beállítasz egy vörös rózsával a kezedben,mondasz pár szép szót,és minden rendbe jön? Mert akkor nagyon nagyot tévedtél. - motyogtam.
Damon halványan elmosolyodott,majd még közelebb jött.Arcunkat mindössze pár milliméter választotta el.Szívverésem felgyorsult,a gyomrom görcsbe rándult.Damon lassan csókolt meg.Nem volt több kérdés,szeretem.Lelkiismeret furdalás öntötte el az egész testemet.
- Damon,mondanom kell valamit. - néztem a földet. - Én..mással csókolóztam. - nyöszörögtem.
- Tudom. - tűrt el egy haj-tincset a hajamból. - Ott voltam. - tette hozzá.
Nem mondtam semmit csak szorosan hozzábújtam.Mikor elváltunk Damon szeme vérben forgott,és egy hatalmas szúrást éreztem a nyakamnál.Úgy éreztem,hogy össze fogok esni,de valaki erősen tartott,majd felemelt s elvitt.Éreztem,hogy egyre kevesebb energiám van..

2011. október 30., vasárnap

38.fejezet.- Csalódtam benned

"Ha fájnia kell, akkor most fájjon Mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni.A felejtés fáj. De minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk."

Útközben nem sokat beszéltünk,de talán nem is volt rá szükség.Valahogy apa is kiszabadult a lakásból és egyből utánunk jött.
- Lexi várj. - kiáltott utánam.
Én mintha,meg sem hallottam volna mentem tovább.Apa hirtelen előttem termett,de nem érdekelt egyszerűen kikerültem.
- Sajnálom. - kiáltott újra.
- Én is sajnálok sok mindent. - fordultam vissza. - Undorító amit csináltál,képes lennél megölni a családodat,csak mert Klaus azt kérte.Sőt még meg sem kellett hozzá igéznie.Gratulálok,megmutattad mennyit változtál az évek alatt.Meg ha jól emlékszem megmondtam,hogy hagyj békén.Ha még egyszer meglátlak anya közelébe esküszöm,hogy én magam karózlak meg. - emeltem fel a hangom a végére.
- Ne csináld ezt,kérlek.
- Mit,apu? Simán megöltél volna. - mondtam dühösen.
Szívem szerint már rég elsírtam volna magamat,de nem adom meg neki ezt az örömöt.Mindent hátra hagyva indultam a többiek után.Nem sokkal később már a házunk ajtajában álltunk.Mikor benyitottam Linda szeme felemelte tekintetét,és anyuhoz sietett.
- Megyek aludni. - mondtam zavarodottan.
Lassú léptekkel mentem fel a lépcsőn.A szobámmal szembe lévő szobából elég érdekes hangok szűrődtek ki.Alapvetően nem érdekelt volna,de mivel Damont nem láttam sehol,némi gondolkozás után benyitottam.Bár ne tettem volna.Damon egy fiatal szőke lányon feküdt,akin meglehetősen kevés ruha volt,ahogy Damonon is.Damon egyből lemászott a lányról és felém lépett.
- Ez nem az aminek látszik. - kezdett magyarázkodni.
- Igen? Akkor még is mi?
- Hadd magyarázzam meg.
- Nincs mit megmagyarázni.Megcsaltál ennyi.Neked is gratulálok Damon Salvatore,és én még azt hittem,hogy szeretsz.De úgy látszik tévedtem nem is kicsit.Egy mocskos szemétláda vagy,és pont anyám házába?! Milyen ember vagy te?! Ja,bocs hisz nem is vagy ember,mit is vártam tőled.Vér,pia,szex ennyiből áll számodra az élet. - ordítottam könnyes szemmel.
Nem hagytam,hogy válaszoljon hangosan becsaptam az ajtót és a szobámba mentem.Bezártam az ajtót,leültem a földre,s a hátamat az ajtónak támasztottam.Nem akartam elhinni,hogy ezt tette ő is velem..

/Damon/
Lexi teljesen bepörgött,hogy hová tűntek a szülei,így a keresésükre indult.Már kezdtem kicsit unni a többiek társaságát,ezért felvettem a bőrdzsekimet,és elindultam az egyik közeli szórakozó helyre.Lelültem az egyik bár székre és rendeltem egy dupla whiskyt.
- Hello,szépfiú. - szólt egy kedves hang mögülem.
Ahogy hátra néztem egy gyönyörű,huszas éveit élhette.
- Hello. - köszöntem vissza.
A lány leült mellém,és engem kezdett bámulni,majd rendelt magának egy koktélt.Hirtelen felpattan és olyan közel jött hozzám,hogy ajkainkat mindössze már milliméter választotta el.Először hezitáltam,hisz nem lenne túl jó,ha Lexi rájönnie.Végül arra jutottam,hogy amiről nem tud az nem fáj.Lassan csókoltam meg,majd egyre hevesebben.Mikor elváltunk,megragadtam a kezét,és Lexi anyjának a lakása felé indultam.A ház előtt átöleltem a derekát,és az ablakon keresztül juttattam be az egyik vendégszobába.Egyből csókolózni kezdtünk.Óvatosan az ágy felé kezdtem tolni,miközben levettem a pólóját.Valahogy vele más volt,mint Lexivel.Jobb vagy nem? Ezt én sem tudtam eldönteni,de tetszett.Már szinte alig volt rajtunk ruha,mikor Lexi benyitottam,automatikusan leszálltam a lányról,és felé indultam.Próbáltam megmagyarázni a történteket,de elég reménytelennek tűnt a helyzetem.Nem akartam neki fájdalmat okozni azt hiszem..De ez nem úgy sikerült,mint ahogy terveztem.Lexi hangosan becsapta az ajtót,majd átment a szobájába.Megigéztem a lányt és elküldtem.Próbáltam bemenni Lexi szobájába de bezárta az ajtót.Több órán keresztül nem jött ki a szobájából,és már kezdtem érte aggódni.Az ajtaja még mindig be volt zárva,egy erős mozdulattal eltörtem a zárat,s az ajtó kinyílt.Körülnéztem de Lexi nem volt sehol.Nem akartam,hogy miattam hülyeséget csináljon.Meg ahogy fél füllel hallottam délután és történt valami.

/Lexi/
El akartam menni innen,de csak úgy ajtón nem sétálhattam ki.Régen mikor kicsi voltam,apa csinált a szőnyeg alá egy kisebb alagutat,ami a garázsba vezet,nekem pedig pont ott áll a kocsim.Kinyitottam a kis ajtót,majd bemásztam.Szerencsére volt ott némi fény is.Az alagút elég szűk volt,de sikerült eljutnom a garázsig.Gyorsan elhajtottam onnan,de hogy hová azt még én sem tudtam.Út közben megálltam egy bezinkúton.Vettem magamnak vizet,meg tankolnom is kellett,majd újra elindultam.Már csak azt vettem észre,hogy Elizabeth háza előtt állt meg a kocsi.Gondolkodás nélkül szálltam ki,és mentem az ajtó felé s nyomtam meg a csengőt.Elizbaeth nem sokkal később ajtót is nyitott.
- Szia.Nem zavarok? - kérdeztem halkan.
- Szia.Nem,dehogy gyere be. - mosolygott. - De mi történt?
- Az apám "feltámadt" és meg akart ölni,Damon meg megcsalt. - mondtam ökölbe szorított kezekkel.
- Ez kemény.Hogy támadt fel az apád?
- Elijah,volt olyan kedves és megtette,és még elvárta,hogy legyek neki hálás.Ezzel akarta elérni,hogy bízzak benne.
- De akkor miért akart megölni?
- Azt én sem tudom,gondolom Klaus mondta neki.De az a legdurvább,hogy meg sem volt igézve.
- Nem értem. - rázta a fejét.
- Én sem. - nevettem el magamat kínomban.
- És most vége a Damonnal való kapcsolatodnak?
- Nem tudom,de azt igen,hogy nagyon fáj.
- Ajj,gyere ide te. - tárta szét a karjait,én pedig szorosan megöleltem.
Miután szétváltunk,a kezembe nyomott egy whisys poharat,én pedig gondolkodás nélkül húztam le amit egy fintor követett.Majd több és több a végére már kezdtem úgy érezni,hogy nem is ezen a bolygón vagyok,vagy nem tudom hol de nem itt.Nem hiába mondják sokan,hogy a bántra a legjobb ellenszer az alkohol.Már épp mentem volna aludni mikor kopogtam,nagy nehezen eltotyogtam az ajtóig s kinyitottam.Damon állt előttem..
- Bejöhetek?
- Nem.
- Lexi,ne csináld már.
- Én még is mit? Talán én csaltalak meg te idióta?
- Sajnálom.
- Késő bánat.
Damon hirtelen átlépte a küszöböt és közelebb jött hozzám.De hogy jött be? Ja,igen nincs senkinek a nevén a ház,remek.
- Szeretlek,értsd már meg.
- Hány lánynak mondtad még ezt? - kérdeztem karba tett kézzel.
- Egynek se.
Kijelentése hallatán elnevettem magam.Komolyan ennyire hülyének néz? Lehet,hogy ittam de gondolkozni még tudok,ha nem is sokat.
- Nem akarlak látni.Nem érted? Undorodom tőled. - sziszegtem a képébe.
Láttam rajta,hogy nagyon dühös lett.Egyből megragadta a nyakamat és a falnak nyomott.
- Még mindig undorodsz tőlem?
- Még jobban.És ha most megölsz,csak szívességet teszel nekem.De azzal számolnod kell,hogy Elizabeth meg fogja keseríteni azt a nyomorult életedet. - vigyorogtam.
Damon elengedte a nyakamat,és egy erős ütést éreztem az arcomon.Megütött,annyira hogy a földre estem.Könnyes szemmel néztem fel rá,de az ő tekintete kő kemény volt.Sugárzott belőle,a harag és a gyűlölet de azért nagyon szeret.Látszik,hogy mennyire.Elizabeth egyből mellettem termett,amint meglátta,hogy Damon mit tett velem,arca eltorzult és egy gyors mozdulattal egy karót állított a hasába.Damon fájdalmasan felnyögött,majd a földre zuhant.Felálltam a földről és odamentem hozzá megfogtam a karó végét,láttam szemeiben hogy azt hiszi ki fogom húzni,de ehelyett még jobban belenyomtam.
- Rohadj meg. - sziszegtem vigyorogva a az arcába. - Most pedig takarodj.
Damon kihúzta magából a karót,majd elviharzott.Szememből a könnyek folyni kezdtek és Liza szorosan megölelt.Fájt a fejem,a hasam azt sem tudtam,hogy hol vagyok,ezért inkább lefeküdtem.

2011. október 27., csütörtök

37.fejezet.- Emlékek

"Emlékek,gyötörnek még engem,emlékek,törnek fel még bennem."

- Nem maradtok még? - kérdezte anya reménykedve.
- Jó lenne,de csak úgy szó nélkül leléptünk. - húztam a számat.
- Hívd át a többieket is.Úgy is van elég szoba. - mosolygott.
- Ez nagyon jó ötlet. - lelkesedett Linda.
- Legyen. - mosolyogtam.
Visszamentem a szobámba a telefonomért,majd egyből Elenát hívtam.
- Szia. - köszöntem.
- Szia,mi van veled,hol vagy? - aggodalmaskodott.
- Nyugi nincs semmi,baj.Csak hazajöttem pár napra.De nincs kedvetek lejönni?
- Anyudékhoz?
- Aha.
- Szóljak Carolineéknek is?
- Igen. - vágtam rá egyből.
- Oké,akkor nem sokára indulunk.
- Rendben,szia. - köszöntem el.
Miután letettem a telefont visszamentem  a nappaliba.
- Naa? - kérdezett egyből Linda.
- Nemsokára indulnak. - mosolyogtam.
Anyuval kicsit kitakarítottuk a házat,közben pedig Damon és apu láthatólag elég jól kijöttek egymással.Örültem,hogy végre minden a helyén van,de belül tudtam,hogy ennek még nincs vége.Takarítás közben sokat beszélgettünk,mint a régi szép időkben.Annyira hihetetlennek tűnt,hogy a szüleim újra együtt vannak.Oké,hogy 19 éves vagyok és már nem élek a szüleimmel,de akkor is nagyon megviselt,hogy már nincsenek együtt.Hamarosan kopogtak az ajtón,én pedig egyből megindultam felé.
- Sziasztok. - vigyorogtam Elenáéknak.
- Szia. - köszöntek szinte egyszerre.
- Gyertek be. - majd elálltam az ajtóból,hogy ők is betudjanak jönni.
- Nagyon szép ház. - jegyezte meg Caroline mosolyogva.
- Köszi. - vigyorogtam.
Bemutattam őket a szüleimnek is.Elena tátott szájjal nézett apára majd rám.
- Hosszú. - motyogtam.
A hangulat,mint mindig nagyon jó volt.Egyszer Elena megragadta a kezemet,és a szobámba húzott.
- Ez meg,mi? - értetlenkedett.
- Elijah visszahoztam az apámat vámpírként. - emeltem ki a vámpírként szót. - És most hálásnak kéne lennem.Anyu eleinte fel sem ismerte aput,majd újra összejöttek.Szóval kicsit bonyolult.
Elene úgy nézett rám,mint egy elmebetegre.
- Ez durva. - nyögte ki végül.
- Az. - értettem vele egyet.
Elenával visszamentünk a többiekhez,de anyuék már nem voltak ott.Damonék pedig ha jól láttam felesz vagy merszet játszottak.
- Anyuék? - néztem Lindára.
- Nem tudom. - vont vállat.
Na,itt már elég ideges voltam,apa friss vámpír és kétlem,hogy tudna magán uralkodni.Ha egy újjal is hozzányúl anyuhoz,én nem tudom mit csinálok vele.
- Nyugi,nem lesz semmi baj. - szólalt meg Caroline.
- Az nem,olyan biztos. - értett velem egyet Elena. - Hisz Elijah hozta őt vissza. - nézett rám.
- Ez már nem hiszem el. - suttogtam. - Elmentünk sétálni. - mutattam Tessára.
- Ez biztos,hogy jó ötlet? - kérdezte Linda.
- Már úgy is mindegy. - motyogtam majd Tessával kiléptünk az ajtón.
Zavart,hogy nem tudom hová mentek,főleg szó nélkül.Csak reménykedni tudtam benne,hogy nem történt semmi baj.Tessa folyton egy irányba,nézett és akart menni,de nem mentem vele,mert nem volt ott semmi.Addig piszkálta a nyakörvét amíg ki nem bújt belőle,nem futott el de abba az irányba ment,ahová az előbb is menni akart.Lassan baktatott közben végig hátranézett,Mivel már én is kíváncsi voltam,hogy miért akar arra menni,ezért utána eredtem.Egy idő után kezdtem az érezni,hiba volt őt követni.Egy fákkal borított területen voltunk,középen jól kijárt úttal.Már épp vissza akartam fordulni mikor megláttam egy kis régi vágású házat.Valahonnan nagyon ismerős volt,de nem tudtam,hogy honnan.De arra emlékeztem,hogy voltam itt nem is egyszer..
Félve léptem be az ajtón,anya egy székhez kötözve ült.Egyből felé rohantam,majd kioldottam a köteleket.
- Mi történt?
- Nem tudom.Apád idevetett.
Épp válaszolni akartam mikor apa lépett be az ajtón,szemei szikrákat szórtak.
- Mit keresel itt? - sziszegte.
- Ezt én is kérdezhetném.Mi folyik itt?
- Teljesítem valaki kérését.
- Kijét?
- Az enyémet. - lépett be Klaus is az ajtón.
- És anya mihez kell? Tessa,hogy talált ide?
Senki nem válaszolt,apa elment valahová Klaus meg kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.
- Mi a nagy terved? Újra megpróbálod megtörni az átkot? - kérdeztem gúnyosan.
- Elsősorban igen.
- De a hasonmás is kell.
- Ő is itt lesz.
Ekkor apa lökte be az ajtón Elenát.
- Miért tetted ezt az apámmal,ezért kellett őt visszahozni,hogy a szolgád legyen?
- Aggódtam,hogy nem fogod bevenni a sztorit,de végül sikerült.
- Neked semmi érzésed sincs.Soha nem is volt.
- Vigyázz a szádra. - szorított a falnak Klaus.
- Engedd el. - szólt egy ismeretlen hang anyából.
- Úristen. - motyogtam.
- Mi a franc? - nézett anyura Klaus is.
- Azt mondtam,hogy engedd el. - váltott dühösebb hangnemre.Klaus egyből elengedett. - Gyere. - nézett rám.
Félve kezdtem felé menni,Tessa pedig egyből követett.Anya a kezét nyújtotta felém,ahogy megérintettem,minden fényes lett.Mikor újra rendesen láttam,valami ismeretlen helyen voltam.Ahogy sétáltam két oldalról,különböző képek voltak az életemből.
- Hol vagyunk? - kérdeztem anyát.
- Az most nem fontos.
- Oké,akkor máshogy kérdezem,miért vagyunk itt?
- Hogy megismerd egy kicsit jobban önmagad. - anya megérintette az egyik képet,amin épp a 4. születésnapomat ünnepeltük.Majd újra hatalmas fényesség,és a 4. szülinapom helyszínén találtam magamat.Ott voltam picinek,ott volt a családom mindenki aki akkor fontos volt.Szememből a könnyek akaratlanul kigördültek,közben pedig néha elnevezettem magamat a profi torta evésemet látva.Nem sokkal később ismét a fényesség,majd egy patak-parton találtam magam.A sok fényességtől,már kezdett fájni a fejem is.Erre a helyszínre nem emlékeztem,de mikor megjelentünk piknik kosárral a kezünkbe már eszembe jutott minden.Furcsa volt,így visszanézni mindent.
- Most jön az utolsó. - nézett rám,mire aprót bólintottam.
Ugyanabba a házba voltam,mint amibe Tessa vezetett.De akkor sokkal otthonosabb volt,és tisztább.Ha jól emlékeztem a nagymamám lakott is,sokat voltam nála.

Főleg mikor anyuék veszekedtek.Volt egy pillanat amikor a szobámban voltam,de a mama varázslattal csinált kávét.
- Ez,meg mi? - kérdeztem meglepetten.
- Én vagyok a mamád,Lexi.
- Ki az az én? És miért vagy anyu testébe?
- Emily.Csak így tudtam veled kapcsolatba lépni.
- Emily? De hát Emily már rég meghalt. - értetlenkedtem.
- Igen.De mikor megtudtam,hogy mire készül Emily a többi boszorkány segítségével visszajöttem. - mosolyodott el halványan. - Most pedig menj,mentsd meg a többieket.
- De hogyan?
Választ már nem kaptam,és ismét a házikóba voltam,Klaussal és a többiekkel.
- Te meg hol jártál?  kérdezte gúnyosan Klaus.
- Neked nem mindegy? Meg különben is semmi közöd hozzá.Ja és apu;nem tudom,hogy megigézett-e vagy sem.De amit jól mondok alaposan jegyezd meg.Engem most látsz utoljára. - ordítottam.
Megragadtam Elena kézét,majd anyuét és egyszerűen kisétáltam velük a házból.Próbáltak utánunk jönni,de nem tudták átlépni a küszöböt.Tessa egészen hazáig futott,mi pedig lassan sétáltunk utána.Próbáltam összeszedni a mondandómat,hogy hogyan mondjam ezt el a húgomnak,de nem ment..

2011. október 25., kedd

36.fejezet.-Apa

Túl a 3000 látogatón,köszönöm ♥ :D

"Meghaltál,elhagytál és most még is itt vagy.Mondd mit vársz tőlem?"

Köpni-nyelni nem tudtam.Nem mertem elhinni,hogy tényleg ő áll előttem.Azon nem lepődtem meg,hogy anya nem ismerte fel,hisz legalább 5 éve nem találkoztak.Apa pedig ez idő alatt nagyon sokat változott külsőleg-belsőleg is.Ahogy anyára néztem,szemét már a könnyek asztatták.Linda lassan mellém sétált,de én még mindig apát bámultam.Nem tudtam,hogy mit kéne tennem menjek öleljem,vagy inkább maradjak itt.Végül az első elméletem győzött,már épp a küszöbön jártam mikor Damon keze visszarántott.
- Most mi van?
- Próbáljon meg bejönni. - nézett apura.
Reménykedtem benne,hogy apa nem lett vámpír mert az még most nagyon nem kellene.Szememből a könnycseppek ki-ki gördültek.De mikor apa nem tudta átlépni a küszöböt,teljesen összetörtem.
- Nem. - kiabáltam.
Ekkor apa mögül Elijah lépett elő.Na itt szakadt nálam minden,végleg.
- Meg se szólalj,gondolom azt akarod mondani,hogy tessék visszahoztam neked az apádat a halálból,legyél nekem hálás.Akkor elárulom neked,hogy kurvára nem vagyok az.Vámpírt csináltál az apámból,és felszakítottad mindenki sebeit.Gratulálok. - üvöltöttem sírva.
Majd a szobámba rohantam,és hangosan becsaptam az ajtót.Az ajtón folyamatosan kopogtak,de nekem eszem ágában sem volt azt kinyitni,az ablakot is bezártam,hogy Damon se tudjon bejönni.Több órán keresztül a szobámba voltam,és csak gondolkoztam.Mikor beláttam,hogy ez így nem mehet tovább erőt vettem magamon és kimentem.Apa a kanapén ült mellette Damon.Az egyik puffon Linda ült szomorúan.Szóval behívták,vettem tudomásul.Megálltam a lépcső aljánál,egyszerűen nem volt erőm tovább menni,meg talán nem is akartam.Damon odasétált mellém és a kanapéhoz húzott.Félve ültem le apu mellé.
- Sajnálom,hogy csak így itt hagytalak. - szólalt meg végül. - Én sem így terveztem hidd el. - meg akarta fogni a kezemet,de én elhúztam.
- Milyen szerkezetről beszélt Kathrine? - hagytam figyelmen kívül az előző mondatait.
- De kíváncsi valaki. - jelent meg ismét Elijah.
- Muszáj neked,mindig,mindenhol ott lenni?
- Én hoztam vissza az apádat,lehetnél kicsit hálásabb is.
- Tudtommal ezt már megbeszéltük.
A többiek kimentek,hogy nyugodtan tudjunk apuval beszélgetni.
- Sajnálom.Sajnálom,hogy kiskorodban rosszul bántam,és nem foglalkoztam veled.Sajnálom,hogy csak úgy itt hagytalak.
- Szóval tudtad?
- Mit?
- Azt,hogy Kathrine meg fog ölni.
Nem válaszolt semmit,ebből arra jutottam,hogy igazam van.
- Hogy tehetted ezt?Nem csak velem,Lindával,anyuval?
A kérdéseimre nem igazán tudott válaszolni,vagy csak nem akart.
- És mióta "élsz" ?
- Pár hete.
- Aha,szóval most jöttél rá hogy meg kéne keresni a családodat aki mindvégig melletted állt,támogatott te meg mégis elhagytad őket.Szép. - mondtam gúnyosan.
- Lexi,kérlek szépen ne csináld ezt.
- Mit vártál,hogy megjelensz és minden a régi lesz? - tettem fel neki a kérdésemet sírva.
- Igazad van. - sóhajtott fel.
Nem akartam vele ilyen lenni,de most minden felszakadt bennem.Apa jobbnak látta,hogy ha most elmegy a többiek pedig visszajöttek a nappaliba.Nem nagyon szóltak hozzám,ami talán még jól is esett.Elmentem zuhanyozni,ami kicsit segített.Ezáltal nyugodtabban mentem vissza a szobámba,ahol Damon az ágyam szélén ült.Odasétáltam mellé,és az ölébe ültem.Lassan és gyengéden csókolt meg,majd kiszálltam az öléből s az ablak felé mentem.Ahogy kinéztem ott volt az a tó amibe régen mindig fürödtem,a tó partján tanultam meg biciklizni.Annyi szép emlék.Damon hátulról átölelt,majd mellém sétált.
- Én nem akarom ezt.Most miért kellet? - motyogtam.
- Haragszol rá?
- Nem csak,fáj.Fáj,amit tett,ahogy bánt velünk éveken keresztül,most meg tudta,hogy meg fog halni.
Damon kérdőn nézett rám,hisz neki nem meséltem el,hogy mi volt régen.
- Hagyjuk. - erőltettem az arcomra egy mosolyt.
Damon nem kérdezősködött,csak visszaült az ágyamra.Én pedig tovább bűvöltem az ablakot ami hirtelen apa jelent meg.Behunytam a szememet,majd mikor újra odanéztem apa már nem volt sehol.Én már teljesen meghülyültem?Teljesen megfeledkeztem anyuékról,így gyorsan lementem a nappaliba.Linda ugyanúgy nézett,mint mikor apa meghalt.Szörnyű volt ez újra látni.Odamentem hozzá,és szorosan megöleltem.
- Most mi lesz? - kérdezte kétségbeesetten.
- Nem tudom.Majd megoldjuk.
Közben anya is odajött hozzánk,akit szintén nagyon megviseltek a történések.Megöleltük egymást,majd felmentem a szobámba.Átvettem a pizsimet majd befeküdtem Damon mellé.Reggel álmosan ébredtem fel.Az ágyam pont az ablak alatt volt.Este elfelejtettem elhúzni a sötétítőt,még egyszer kinéztem majd elhúztam és visszafeküdtem.
Feküdtem még egy ideig de visszaaludni már nem tudtam.Így lementem a konyhába,ahogy észleltem még mindenki aludt.Ránéztem az órára mi 7 órát mutatott.Csináltam magamnak egy kakaót majd visszamentem az ágyba,már Damon is fent volt.Elment lezuhanyozni,én pedig addig megittam a kakaómat.

Miután megittam,kivittem a bögrét a konyhába,majd átöltöztem.Közben végig abban reménykedtem,hogy a tegnapi nap csak álom volt.De mikor megláttam apát az ajtón bejönni rá kellett jönnöm,hogy ez a valóság.
- Lexi várj. - szólt utánam.
- Igen? - kérdeztem kicsit sem kedvesen.
- Tudom,hogy haragszol rám amire minden jogod meg is van.De nekem ti vagytok a legfontosabbak.Szerinted én ezt így akartam? Mert nem.Nem akartam meghalni,nem akartalak itt hagyni,de csak így tudtalak megmenteni.Szeretlek,és nagyon fontos vagy nekem. - mondta könnyes szemmel.
Teljesen elérzékenyültem,ezek szavak hallatán és apa nyakába borultam.Anyuék pont akkor jöttek le a lépcsőn,majd elmosolyodtak.
Nem tudtam,hogy anya mit fog csinálni.Egy ideig bambán nézett apura majd odament hozzá és megcsókolta.
- Szeretlek. - mondta neki apu.
- Én is szeretlek.
Annyira aranyosak volt így együtt,közben Damon is lejött az emeletről.Közösen megebédeltünk,majd Damonékkal elindultunk vissza Mystic Falls-ba..

2011. október 22., szombat

35.fejezet.-Meglepetések

4 napja volt utoljára rész,ami részben azért volt mert egy komit sem kaptam,meg nem szerettem volna elsietni.Remélem ehhez a fejezethez kapni fogok pár komit. :D

"A halál nem az élet ellentéte. Az életnek nincs ellentéte. A halál ellentéte a születés. Az élet örök."

Másnap mikor felébredtem Damon már nem volt mellettem,gyorsan kiszálltam az ágyból bementem a fürdőbe átöltöztem,megcsináltam a hajamat majd lementem az emeletre.Ha jól láttam már mindenki fent volt,odasétáltam Damon mellé és hátulról átöleltem,megfordult s nyomott egy puszit a számra.Leültem a kanapéra és Elizabeth mellém ült,tekintete bánatot sugárzott.Tudtam,hogy nagyon bántja mi történt.Bár nem haragudtam rá,de belül kicsit fájt hogy ennyire nem bízik bennem.Egy ideig kérdőn nézett rám majd megölelt.
- Sajnálom.
- Tudom. - mosolyogtam rá.
- Örülök,hogy mindenki itt van. - szólalt meg mögülem egy hang,ahogy odafordultam Elijahhal találtam szembe magam.
- Ő meg,hogy kerül ide? - kérdeztem kissé dühösen,miközben mindenkin körbenéztem.
Linda inkább a földet kezdte bámulni,a többiek pedig csak engem néztek,végül Elena megszólalt.
- Csak ő tud segíteni megölni Klaust.
- Ti komolyan hisztek neki? A múltkor is azt mondta,hogy bízhatunk benne,de akkor is hiba volt.Meg különben is Klaus bátyja,és kétlem hogy képes lenne őt megölni.Tegyen vele bármit Klaus ő nem fogja megölni.
- Nincs más választásunk. - szólalt meg Damon.
- Eddig is meg voltunk Elijah nélkül,ezután is megleszünk.
- Miért nem fogod fel,hogy csak megakarunk menteni? - kérdezte dühösen.
Fájt,hogy ilyen velem hisz igazán tudhatná ha Elijah lenne az utolsó esélyem,hogy életbe maradjak inkább meghalok.
- Köszönöm,hogy helyettem döntöttetek.
- Ne csináld már,segíteni akarunk. - szólt közbe Elizabeth is.
- Igaza van. - állt mellé a húgom.
- Örülök,hogy mindenki mindenben egyet ért.Csak engem felejtettek megkérdezni,nem?! - felkaptam a bőrdzsekimet és dühösen becsaptam magam mögött a bejárati ajtót.
Nem tudtam,hogy hova kéne mennem,hogy egy kicsit egyedül lehessek így inkább maradtam a parknál.Leültem az egyik padra,és elővettem a telefonomat.Kikerestem anyu számát és megnyomtam a zöld gombot..
- Szia,anya.
- Szia,Lexi.Jól vagy?
- Hát.. nem igazán. - valltam be. - Egyedül vagy otthon?
- Igen,vége a kapcsolatomnak.
Örültem,hogy szétmentek Elijahval de kicsit bántott hogy anyu így most egyedül maradt.
- Anya,baj lenne ha pár napra hazamennék?
- Akkor jössz amikor csak akarsz. - mondta boldogan.
- Rendben,akkor nemsokára ott leszek.
- Oké,vigyázz magadra.Szia,szeretlek.
- Én is szeretlek.Szia anyu.
Letettem a telefont,majd elindultam haza.Otthon senki nem várt Tessán kívül,de ő mint mindig kitűnő örömmel fogadott.
- Te is jönni szeretnél? - néztem Tessára.
Válaszképpen vakkantott egyet,majd leült mellém.Megsimogattam,majd az emeletre siettem összepakoltam egy-két ruhámat,írtam egy levelet a húgomnak és már indultunk is.Bűntudatom volt amiért csak így itt hagyom őket,de időre van szükségem.Az út hosszú volt és fárasztó.Tessa az egész utat szinte végig aludta csak néha-néha ébredt fel akkor is csak körbe nézett majd visszaaludt.Végül megálltunk a ház előtt ami még mindig ugyanolyan szép volt mint anno.Sok régi emlék jött elő szép és rossz egyaránt.Kiszálltam a kocsiból,kiengedtem Tessát majd becsengettem.Anya mosolyogva nyitott ajtót,majd szorosan megölelt.
- Szia,kicsim.
- Szia,anyu - mosolyogtam.
Anya segített bevinni a cuccaimat és felvittük őket a régi szobámba.Kipakoltunk pár ruhát,majd lementünk a nappaliba.
- Valami baj van? Olyan letört vagy. - tért rá anya a lényegre.
- Ami azt illeti..Anya te tudod,hogy Elijah micsoda is valójában?
- Igen. - húzta el a száját.
- Szóval,Elijah egy ősi vámpír aki Elenát és engem meg akar ölni,egy átok megtöréséhez de alkut kötöttem vele ami nagy hiba volt.Utána jött a képbe Klaus akivel,csak úgy tudtam alkut kötni ha megtartjuk a rituálét.Úgy volt,hogy nem éljük túl de sikerült.Majd ma megjelent Elijah,hogy segít megölni Klaust,de biztos,hogy nem ölné meg hisz a bátyja.Elizbath csak úgy előbukkant,leütött oda adott Klausnak,hogy öljön meg.Kiderült,hogy Klaus azt mondta neki,hogy miattam ölte meg a bátyját.De nem ölte meg mert valamelyik nap találkoztam vele.Ja,Damon és én együtt vagyunk. - hadartam el egy szuszra.
Anya nem nagyon értette,ezért próbáltam úgy elmagyarázni,hogy ő is megértse..
- Valamit kihagytam..Én vagyok az egyik legerősebb boszorkány. - motyogtam halkan.
- Ez egy kicsit sok. - mondta döbbenten.
- Tudom.És sajnálom,hogy így rádzúdítottam mindent.
- Semmi baj,örülök hogy elmondtad. - mosolygott majd megölelt. - És Damon hogy-hogy nincs itt,vagy a húgod?
- Az az igazság,hogy egy kicsit összevesztünk,meg szó nélkül jöttem el.
- Min vesztetek össze?
- Igazából semmiség az egész,csak nem szeretem ha helyettem hoznak meg egy döntést.És ti hogy mentetek szét Elijahval?
- Tudtam,hogy csak kihasznál,meg ti fontosabbak vagytok nekem mint ő.Sajnálom amit akkor mondtam,bár már régóta nem voltunk együtt édesapáddal szerettem őt,bármit is tett. - mondta könnyes szemmel.
Anya kiment a konyhába teát csinálni,én pedig addig körbe jártam kicsit a házat.Majd leültem az egyik szobába a konyhától nem messze.Nem tudtam,hogy milyen szoba régen sem tudtam.Olyan volt mint egy nappali benne egy ággyal.Anya nem sokkal később megjelent az ajtóba kezébe a két csészével.


- Régen mindig ez volt a kedvenc szobám. - mosolyogtam.
- Igen,tudom.Mennyit hisztiztél érte,hogy te itt akarsz aludni.
- Tényleg. - mondtam nevetve.
Letette az asztalra a csészéket,kezembe vettem az egyiket majd elkezdtem inni a teámat.Ránéztem az órára ami már fél 7-et mutatott.Miután megittam a teát,elmentem zuhanyozni,majd a szobámba mentem.Furcsa volt,hogy nem Damon karjaiban alszom el.Néztem egy kicsit a tévét majd elaludtam.

/Linda/
Elmentünk Elijah lakására megbeszélni,hogy hogyan ölhetnénk meg Klaust.Ez idő alatt reméltem,hogy a nővérem is megbékél és belátja,hogy igazunk van és csak segíteni akarunk neki.Mikor hazamentünk Lexi nem volt otthon ahogy Tessa sem,gondoltam elmentek sétálni.Már legalább másfél órája nem jöttek vissza.Próbáltam hívni de ki volt kapcsolva.Damon is elég dühösnek tűnt,felmentem a szobámba átöltözni ahogy az asztalra néztem ott volt egy levél;
" Időre van szükségem,hogy át tudjak mindent gondolni.Ehhez el kellett pár napra utaznom.Ne aggódjatok nemsokára vissza fogok menni.Damonnak üzenem,hogy nagyon szeretem.Talán nem értitek meg,hogy miért mentem el,de kérlek titeket hogy ezért ne haragudjatok rám.Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést de muszáj volt.Ígérem hamar haza fogok menni.
                                                                                                           Lexi"

Szemem könnybe lábadt miközben a levelet olvastam,és egyből Damonhoz rohantam.
- Mi történt? - kérdezte meglepve.
Válaszképp a kezébe nyomtam a nővérem által írt levelet.Arca elkomorodott mire végig olvasta a levelet.
- Nem tudod,hogy hová mehetett?
- Nem tudom..Talán anyuhoz vagy a régi lakására.
- Öltözz visszahozzuk a nővéredet.
Nem láttam értelmét,hogy vitatkozzak Damonnal,ezért gyorsan átöltöztem majd visszamentem a nappaliba.Damon már lent várt amint leértem már indult is a kocsi felé.
- Hol keressük először?
- Anyunál.
- Oké. - majd egyből gázt adott.
Az úton nem sokat beszélgettünk,általában csak a nővéremről volt szó meg néha elmondtam neki,hogy merre menjen.Mikor leparkolt anyu házánál már tudtam,hogy Lexi itt van mert a garázs nyitva volt.
- Itt van. - szólaltam meg.
- Honnan tudod?
- Nyitva van a garázs.
Damon nem mondott semmit csak kiszállt a kocsiból és a bejárati ajtó felé ment.

/Lexi/

Másnap 10 óra körül ébredhettem fel.Kiszálltam az ágyból átöltöztem majd lementem anyuhoz.Az egyik konyha-pultnál támaszkodott és kávét ivott.Az asztalon bundás kenyér és egy csésze tea várt.
- Jó reggelt. - adtam anyunak egy puszit.
- Neked is. - mosolygott.
Leültem és enni kezdtem,miután végeztem bementem a nappaliba tévét nézni,nem sokkal később kopogtak.Anya egyből az ajtó felé vette az irányt majd nyitotta ki az ajtót.
- Szia anya. - hallottam a húgom hangját.
- Szia. - hallottam ezúttal Damon hangját.
Felálltam a kanapéról és az ajtóhoz mentem,Linda egyből megölelt Damon pedig közelebb jött hozzám.Miután Linda elengedett Damon megcsókolt.
- Mit csináltok itt?
- Érted jöttünk. - válaszolt Linda.
- Értem?
- Igen,érted.
- De én még nem szeretnék visszamenni.Anyu maradhatnak? - néztem kiskutya szemekkel anyura.
- Persze. - mosolygott.
- Kösziiii. - nyújtottam el,majd nevetve megöleltem.
Damon egyből a szobám felé kezdett tolni,lefektetett az ágyra és fölém mászott.Egyből levettem a pólóját,kezemet végighúztam gerince vonalán amitől kirázta a hideg.
- Tudod,hogy nagy hülyeséget csináltál?! - szakadt el a számtól.
- Miért?
- Csak. - majd ismét megcsókolt.
Rendkívül értelmes érvelés volt,de hát mindegy.Damon egyre hevesebben csókolt,épp a pólómat akarta leszedni mikor anya kopogott az ajtón.
- Azt hiszem,hogy titeket keresnek.
- Kicsoda? - kérdeztem vissza.
- Azt nem tudom.
Damon visszavette a pólóját és kézen fogva lesétáltunk a lépcsőn.Linda teljes döbbentséggel fordult felém,majd én is ajtó felé néztem.Mikor megláttam,hogy ki áll előttem, a lábam földbe gyökerezett.Minden előtört bennem.A sok fájdalom amit ő okozott,a sok szép pillanat ami együtt töltöttünk és a halála amin képtelen vagyok túltenni magamat.Szememből a könnyek folyni kezdtek,de mosolyogtam is.
- Apa. - mondtam, vagy is inkább tátogtam..

2011. október 18., kedd

34.fejezet.-Csalódások

"Miért éppen azt szeretjük, akit szeretünk, miért pont onnan kapjuk a pofonokat, ahonnan nem vártuk?"

Egy sötét alagútban voltam,ahonnan nem volt kiút.Nem volt szép rét,nem találkoztam apával sem.Kezdtem megijedni,hogy meghaltam és pont az az ember áltat akiért pár évvel ezelőtt tűzbe is mentem volna.Ez volt benne a legrosszabb,olyanba kell csalódni akit szeretünk.Éreztem,hogy valami végig folyik a torkomon,s ezzel együtt a sötét alagút halványulni kezd és egyre erősebbnek érzem magam.Vért itattak velem,állapítottam meg a ritka komoly tényt.Lassan nyitottam ki a szememet és egy kanapén találtam magam.Ahogy megmozdítottam a karomat iszonyatos erejű fájdalom kerített hatalmába.Szívem szerint ordítottam volna,de nem adtam meg ezt az örömöt senkinek akárki is tette ezt velem.Az ajtón hirtelen Elizabeth lépett be,majd csendesen leült az egyik székre és engem kezdett nézni.
- Mi olyan érdekes. - kérdeztem gúnyosan.
- Tudod,én bíztam benned de te elárultál.
- Te eszednél vagy? - kérdeztem dühösen.
Mi az,hogy én elárultam? Azt sem tudtam évekig,hogy hol van arról meg végképp nem,hogy vámpír.Arról meg,hogy ki csalódott kibe ne feszegessük.
- Miért? Liza,miért tetted ezt velem?
- Mert az kérte,hogy hozzalak ide.
- Ki,kérte?
- Az most nem fontos,szenvedj úgy ahogy én szenvedtem miattad - tette a hangsúlyt a miattad szóra.
- Igen,és miért szenvedtél miattam?
Nem tudott válaszolni,mert az ajtón Klaus lépett be.
- Milyen aranyos. - jegyezte meg cinikusan a kialakult helyzetet.
Klaus közelebb lépett hozzám,és csuklóját felsértve még több vért jutatott a szervezetembe.Próbáltam minél kevesebbet nyelni,de ez lehetetlennek bizonyult.Féltem a következő lépéstől,nem akartam vámpír lenne legalábbis még nem.Behunytam a szememet jobb nem látni,mit akar velem tenni.De nem csinált semmit,csak leült mellém a kanapéra.
- Miért tetted ezt Elizabethhel?
- Valahogy mellém kellett állítani. - mosolygott.
- Mit mondtál neki? - kezdtem nagyon dühös lenni.
- Csak azt,hogy miattad öltem meg a bátyját.
Mi de hát a bátyja él.Tudtam,hogy él mert valamelyik nap találkoztam vele.Klaus kiment az ajtón,én pedig minden erőmet összeszedve odasétáltam mellé.
- Liza,Klaus hazudik neked.
- Vagy inkább te.
- Kérlek,Liza bízz bennem. - kértem szinte könnyes szemmel. - Mikor hazudtam én neked?
Nem válaszolt semmit,hisz nem is nagyon tudott volna.
- Na látod.Él a bátyád,higgy nekem. - szorítottam meg a kezét.
- Nem tudom,mit higgyek. - temette tenyerébe arcát.
Valamilyen szinten sajnáltam Elizabethhet,mert valószínű hogy fordított esetben én is ezt tettem volna.Klaus iszonyat gyorsan termett mellettem,és kaptam tőle akkora pofont hogy a földre estem.Liza a segítségemre akart sietni de Klaus megakadályozta.
- Lehet,hogy erős vagy,de hozzám képest nem eléggé. - szorította Liza nyakát.
Liza végül megadta magát,én pedig ezalatt feltápászkodtam a földről.
- És ezzel most mi a célod Klaus?
- Damon biztos keresni fog ezáltal kapcsolatba léphetek a Hasonmással.
- Mire mész Elenával?
- Kell az ő vére,meg a tiéd és létre tudok hozni hibrideket. - mesélte büszkén a nagy tervét.
- Azt már nem.
- Gondolod? - jött közelebb hozzám.
- Akkor inkább a halál. - néztem vele farkas szemet.
- Majd meglátjuk. - vont vállat,majd Lizához fordult.
- Ha 10 percen belül nem talál egy varázsigét ahhoz,hogy kapcsolatba lépjen Bonnieval,öld meg. - igézte meg.

- Ne..Klaus ne tedd ezt.
Klaus nem válaszolt semmit,csak kiment az ajtón majd visszajött egy varázs-könyvvel.A kezembe nyomta majd ismét eltűnt.
- Liza,ne kérlek.Nem kell ezt tenned. - kérleltem.
- Nincs más választásom,sajnálom. - nézett mélyen a szemembe.
Félve ültem le a kanapéra,majd Liza kiment mosdóba én pedig úgy éreztem,hogy valami mellém esik.Odanéztem és egy papír-cetli volt az.Gyorsan széthajtogattam,ha jól tippeltem Bonnie kézírásával jött egy rövid üzenet: ' Damon és Stefan úton vannak érted'.Az üzenetet olvasva halványan elmosolyodtam.De tudtam,hogy addigra más késő lesz,Lizát pedig nem fogom tudni meggyőzni.Hangos ajtó csapkodással jött vissza,szemei szinte szikrákat szórtak a dühtől.Fájt,hogy Liza ezt tette velem,hogy hitt Klausnak és mellé állt.Az idő pedig egyre gyorsabban telt,meg sem próbáltam a várzsigét keresni - amit mellesleg tudok fejből - kizárt dolog,hogy segítsek neki.Elenáékat ha kell a saját életem árán is meg fogom menteni.Elkeseredettségemben szememből egy könnycsepp gördült ki,amit gyorsan le is töröltem.De még sem elég gyorsan,mivel Liza észrevette,nem szólt semmit csak mellém ült és meg akart ölelni de én elhúzódtam.
- Nem foglak bántani.
- A múltkor is ezt mondtad.Bár mindegy,hogy mikor ölsz meg.
- Nem foglak megölni. - hajtogatta továbbra is a saját igazát.
- Ugyan,Liza. - mondtam könnyes szemmel.
- Most te bízz bennem.
- Szeretnék,de félek hogy nem fog menni. - töröltem le a könnyeimet.
Liza szorosan megölelt,de az idő a végéhez közeleg 1 perc 20 másodperc
- Fuss. - kiáltott rám.
- Mi?
- Csak menj.
Futottam ahogy csak bírtam,majd éreztem hogy erős kéz megragad és karjaiba zár.
- Damon. - suttogtam.
- Jól vagy?
- Fogjuk rá.De Liza..
- Mi van Elizabethhel? - szakított félbe Stefan.
- Klaus megigézte,hogyha 10percen belül nem találok meg egy varázsigét akkor öljön meg.
- És miért nem kerested meg a varázsigét? - kérdezte Damon.
- Mert tudom fejből. - mosolyogtam. - Meg nem akartam,hogy Klaus kapcsolatba tudjon veletek lépni.
Damon lágyan megcsókolt,majd együtt visszaindultunk a házba ahonnan nem sokkal ezelőtt menekültem.Mikor beértünk pont akkor szólalt meg az óra jelezve,hogy lejárt az idő.Liza szeme vérben forgott,éles szemfogai előjöttek.Damon nem várta meg míg nekem jött,gyorsan a falnak szorította Lizát.Kitörte az egyik szék lábát és Liza szívéhez emelte.
- Damon ne. - sikítottam.
- Meg akart ölni.
- De attól még a legjobb barátnőm!
Damon kételkedve dobta el a karót és engedte el Liza nyakát.Féltem,hogy mit fog csinálni csak abba tudtam bízni,hogy lesz annyi akaratereje hogy nem fog bántani.Gyengén roskadt le a földre,én pedig gondolkodás nélkül mentem oda hozzá és megöleltem.
- Annyira sajnálom. - sírta.
- Nem haragszom. - mosolyodtam el halványan.
- Hogy bízhattam meg Klausban? - tette fel a kérdést inkább magának mint nekem,de az tény hogy ez engem is érdekelt volna.
- Gyertek,menjünk mielőtt Klaus visszajön. - javasolta Stefan.
Lizával felálltunk,majd gyors léptekkel a kocsihoz siettünk.Damon egyből gázt adott és elindultunk haza.Elég hamar hazaértünk vagy csak nekem tűnt kevésnek? Lassú léptekkel mentem be a Salvatore házba,ahol Linda és Elena már tűkön ülve vártak, s amint megláttak a nyakamba borultak.
- Hogy tehetted? - fordult Linda Liza felé.
- Linda,elég. - szóltam rá.
- Nem,igaza van. - sóhajtott Elizabeth.
- De nem te akartál megölni,hanem Klaus. - magyaráztam.
- Az mindegy,de én is benne voltam nem is kicsit.
- Jó,kész megtörtént nem számít. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
Elmentem lezuhanyozni,majd álmosan dőltem de Damon ágyába,de mindenképp meg akartam várni.Végül Liza egy időre nálunk marad,a húgom szobája melletti vendégszobába költözött be.Damon váratlanul és halkan lépett be az ajtón,és egyből fölém mászott.
- Aggódtam érted. - suttogta.
Jól esett,hogy aggódott értem,amit egy széles mosollyal jeleztem.Damon megcsókolt és a kezünket összekulcsolta,ebben a csókban benne volt minden,a mai nap történései; féltés,szerelem,düh.Majd egyre hevesebben csókolt ..

2011. október 16., vasárnap

33.fejezet.-Elizabeth

"A nagy, időálló barátságok éppolyan ritkák, mint az egész életre szóló szerelmek. Az adottságoknak ugyanolyan különleges találkozása szükséges hozzá."

Másnap arra ébredtem,hogy Damon keres valamit.Álmosan nyitottam ki a szememet,majd emeltem Damonra.Majdnem neki ment az egyik széknek,de gyorsan rákiáltottam.
- Damon,vigyázz szék!-sipákoltam,
Mikor rám emelte Damon ijedt tekintetét,röhögőgörcsben törtem ki.Nem tudtam,hogy hány óra lehet,hogy kiket keltettem fel de reméltem,hogy senkit.De az tény,hogy elég korán lehetett mivel kint is elég sötét volt.Damon odasétált mellém és lágyan megcsókolt,már el akart húzódni de én magamhoz rántottam.
- De kis heves valaki.-suttogta mosolyogva.
- Tetszik?
- Nagyon is.-majd megcsókolt.
Lassan fölém mászott,és kezei már a pólóm alatt jártak.
- Mennem kell.-húzódott el tőlem.
- Hova?
- A seriff hívott..De sietek.-nyomott egy utolsó puszit az arcomra majd el is tűnt.
Ránéztem az órára ami fél ötöt mutatott.A korábbi álmosság teljesen köddé vált,kiszálltam az ágyból bementem a fürdőbe levettem a pizsamámat,majd beálltam a tus alá.Megmostam a hajamat,és kiszálltam a tus alól.Megtörölköztem,a hajamat becsavartam a törölközőbe gyorsan felöltöztem,majd megszárítottam a hajamat,s egy copfba kötöttem enyhén kisminkeltem magam és visszamentem Damon szobájába.Megigazítottam az ágyneműt,majd a könyvespolcot kezdtem bűvölni.Mintha naplók lettek volna 1863,1864,1866.Sokáig győzködtem magamat,hogy ne olvassak bele egyikbe sem,hisz semmi közöm hozzá meg a végén olyat is megtudok amint nem kellene.De nem tudtam türtőztetni magamat,végül levettem az egyiket ami az 1863 címet viselte.Kissé félve néztem bele,a régies írás miatt nehézkesen tudtam elolvasni,de azért sikerült.Igazam lett ez egy napló.Olvasás közben Stefan teljesen más oldalát ismertem meg.Szinte teljesen kipusztított egy várost,amit Damon nem nézett túl jó szemmel,és nem sokkal később jött Kathrine.Mindössze csak pár oldalt olvastam,de úgy döntöttem hogy visszateszem a naplót a helyére.Mivel már nem volt olyan korán,lementem a nappaliba ahol Stefan ült egy régi könyvet olvasva.
- Jó reggelt.-mosolyogtam rá.
- Neked is.-mosolygott ő is.
- Stefan mesélnél nekem arról a korszakodról amikor vámpírrá váltál,váltatok?-kérdeztem rá a lényegre.
- Nem túl fényes történet.Damon általam lett vámpír,vagy is csak ember vért itattam vele,de ha nem teszem meg akkor már nem élne.-húzta el a száját. - Az elején csak az élvezeteknek éltem,sok ezer ember életét ontottam ki a saját örömömért.Egy idősebb vámpírnak köszönhetem,hogy leálltam..Damon az elején nem nagyon ölt embert,inkább a későbbi időkben volt rá jellemző egészen mostanáig.Aztán jöttél te aki valami csoda-folytán helyreraktad a bátyámat.Amiért nagyon hálás vagyok neked.-mosolyodott el a végére.
Jól estek Stefan szavai,örültem hogy szerinte sikerült jobb belátásra bírnom a bátyját.
- Köszönöm.-tűrtem el a hajamból egy tincset.
- Kérsz kávét?
- Elfogadom köszi.
Stefan felállt,és a konyha felé indult Tessa pedig boldogan száguldott le lépcsőn és az ölembe tette mancsait.Kézségesen simogattam,egészen addig amíg Stefan nem hozta a kávét.
- Köszi.
- Nincs mit.
- Elena?
- Még alszik.
- Mi van velem?-sétált le az emeletről az említett.
- Semmi,csak megkérdeztem hogy hol vagy.-mosolyogtam.
Elena lesétált,majd odament Stefanhoz aki egyből megcsókolta.Annyira aranyosak együtt.Mikor szétváltak Elena odajött hozzám és megölelt.
- Damon?
- Reggel hívta a seriff.-kortyoltam bele a kávémba.
Lassan a húgom is felébredt aki elég vicces kedvébe volt szinte mindenen nevetett.
- De jó kedve van valakinek.-jegyeztem meg mosolyogva.
- Az ám.-mosolygott.
Majd hirtelen nyílt a bejárati ajtó amin Damon lépett be én pedig egyből a nyakába ugrottam majd lágyan megcsókoltam.
- Ennyire hiányoztam?-kérdezte mosolyogva.
- Igen.-bólogattam.
Leültünk a kanapéra majd beszélgetni kezdtünk,amit a bejárati ajtó csengője zavart meg.Damon lassú léptekkel haladt az ajtó felé,majd nyomta le a kilincset.
- Lexi itt van?-hallattam egy nagyon ismerős lány hangját.
- Ki keresi?-kérdezett vissza Damon.
A kíváncsiság teljesen átjárta a testemet így én is az ajtóhoz mentem.Földbe gyökerezett a lábam mikor megláttam az előttem álló személyt.
- Elizabeth.-motyogtam tátott szájjal.- Úristen Elizabeth.-esett le,hogy ki áll előttem és egyből a nyakába ugrottam.
- Jajj.-adott hangot nevetve annak,hogy majdnem feldöntöttem.
- Úgy hiányoztál.-vigyorogtam.
Damon hitetlenkedve nézte Elizabethet aminek nem nagyon értettem az okát.
- Nem jössz be?-néztem Elizabethre.
Liza szó nélkül mosolyogva lépte át a Salvatore ház küszöbét,és ment be a nappaliba.Stefan úgy nézte a lányt mintha szellemet látna.Mikor rájött,hogy ez egy kicsit furcsa elmosolyodott és Elizabeth felé ment.
- Örülök,hogy újra látlak.-mosolygott Liza majd megölelte.
- Én is.
- Újra?-húztam fel a szemöldökömet.
- Igen,Liza volt az a vámpír aki segített leállni..
- Tessék? Te..tee vámpír vagy?-dadogtam Lizára nézve.
- Sajnálom,hogy nem mondtam el.De jobb volt így.
Erre inkább nem mondtam semmit,csak leültem a kanapéra.Szóval a legjobb barátnőm egy vámpír,aki leszoktatta a gyilkolásról az unokatesóm barátját,raktam össze a képet.Elizabeth mellém ül,és épp szólásra nyitotta a száját de megelőztem.
- Ez sok.-motyogtam magam elé.
Úgy tartottam már kevés dolog tudna meglepni,de ez..Valamit még így sem értettem a vámpírok nem öregednek de én vele nőttem fel.Akkor ez most,hogy van?
- Elizabeth,hogy lehet hogy szinte együtt nőttünk fel.Mikor te már 1863-ban is éltél?
- Egy boszorkány segített.Így mikor veled találkoztam akkor voltam 10 éves,a boszorkány pedig olyan varázsigét mondott el,hogy 19 éves koromig én is változzak.
- De,hát 1863-ban nem tíz éves voltál.Nem?
- Nem.De a boszorkány segítségével 10 éves lettem.
- Melyik boszorkány segített?
- Emily.De ez miért olyan fontos?
- Nálam van Emily ereje.
- Mi?
- Emily írt egy levelet Bonnie nagymamájának,hogy ha betöltöm a 19-et onnantól használhatom az ő erejét.
- Így most már értem.-mondta alig hallhatóan.
- Mit?
- Ja,ő nem fontos.Ugye nem félsz tőlem?-váltott témát.
- Nem.-mosolyogtam.
Válaszképp Elizabeth szorosan megölelt.Az tény,hogy nem féltem tőle.De valamiért olyan furcsa volt.De ő is változhat könyveltem el magamban.Damon egy poharat nyújtott felém amibe láthatólag whisky volt.
- Köszi.-mosolyogtam rá.
Damon leült mellém majd megcsókolt,az ölébe húzott és kezével a csípőmet fogta.Miután szétváltunk homlokomat övének támasztottam.
- Lexi,nem megyünk el sétálni?-kérdezte Elizabeth.
- De menjünk.-álltam fel Damon öléből.
Felvettem egy pulcsit és elindultunk.Az úton sokat beszélgettünk,mesélt arról,hogy hogyan lett vámpír, meg arról is,hogy hogyan tudta magát tűrtőzetni.Bementünk az egyik parkba és leültünk egy padra.Már este 8 óra volt,ezért már indultunk.
- Sajnálom.
- Mit?
Nem mondott semmit,csak egy hatalmas ütést éreztem.
- Miért?-nyöszörögtem.
- Nem volt más választásom.
Mi az,hogy nem volt más választása? Még egy ütést éreztem ezúttal a fejemnél,éreztem hogy valaki felemel innentől kezdve teljes sötétség..

2011. október 14., péntek

32.fejezet.-Szeretlek?!

Kíváncsian várom,hogy szerintetek milyen híresség illik Damonhoz? :D
Meghoztam a fejezetet.Talán erre a fejezetre vártatok a legjobban vagy is gondolom én de hát ki tudja. :P

"Mindegy, mi áll előttünk. Működni fog. Mert túlságosan szeretlek ahhoz, hogy valaha is elengedjelek."

Ránéztem a támadómra és Tylerel találtam szembe magam.Szorosan szorította a csuklómat,majd neki tolt az egyik fának és erőszakosan csókolgatni kezdett,még kiabálni sem tudtam mert befogta a számat.Kapálóztam,ahogy bírtam több-kevesebb sikerrel.
- Maradj már nyugton.-förmedt rám.
Ennyire félre ismertem volna Tylert? Hisz nem csúnya srác megkaphatna pár lányt erre ezt csinálja? Féltem tőle.Egyszer csak azt vettem észre hogy valaki lerántja rólam,és a földre esik.
- Takarodj.-sziszegte Damon.
Tyler szó nélkül elment én pedig a fa tövébe ültem,nagyon rosszul esett,hogy ezt tette velem.Damon lassan mellém sétált és leguggolt.
- Jól vagy?
Megráztam a fejemet,és arcomat kezeimbe temettem.Damon megfogta a kezemet és felsegített a földről,majd hazavitt.A lakás üres volt Damon egyből a whiskys üvegért nyúlt,öntöt egy kicsit az egyik poharat a kezembe nyomta.Nem érdekelt ha megint leiszom magamat a sárga földig legalább addig is boldog vagyok.Az alkohol elég sok mindent kiváltott többek között a Damon által való vonzalmamat is előhozta ismét.Lassan mentem felé,ördögi mosollyal az arcomon,ujjaimat végighúztam a mellkasán majd tovább indultam volna,de Damon megragadta a kezemet és magához húzott majd megcsókolt kivette a kezemből a poharat és letette az asztalra,engem pedig elkezdett a szobája felé tolni.
Amint beértünk a szobába becsapta az ajtót,és letépte rólam a pólómat és a szoba másik sarkába hajította.Kezeimet végig húztam a hátán majd lehúztam róla a pólóját.De hirtelen elhúzódott és a szoba végébe ment.Teljesen ledöbbentett ami történt.Damon csak percekkel fordult felém..
- Most..-kezdtem bele de félbeszakított.
- Nekem ez így nem megy.-mondta halkan.
-Még is mi?-ordítottam,már majd nem sírva.
Nagyot sóhajtott majd felém indult,arcom két keze közé fogta és mélyen a szemembe nézett,elfordítottam a fejemet és a falnak dőltem.
- Nem értelek.-sóhajtottam.-Ja persze csak két alkalomra kellettem.-vetettem oda gúnyosan.
- Nem erről van szó.
- Hát akkor még is miről?
- A picsába is szeretlek.
Az egész szobára kiült a döbbenet.A szívverésem felgyorsult,a gyomrom összeszorult.Damon leült az ágyra,én még mindig a falnak dőlve támaszkodtam.
- De utállak is; utállak,mert nem tudok rád haragudni,utállak mert tudom,hogy egy mosollyal szinte bármit elérhetsz,utállak mert ilyen hatással vagy rám.Lassan felállt és odajött hozzám.Két kezem a mellkasára húzta.
- Hazudsz.-mondtam könnyes szemmel.
Ilyen őszintének talán még sohasem láttam,szemei ragyogtak.Nem mertem elhinni,hogy az a férfi szeret engem aki többször meg akart ölni,elhordott mindennek,de szeret.
- Szeretlek.-mondta mélyen a szemembe nézve.
- Én is szeretlek.-suttogtam ajkaira.
Olyan szenvedéllyel csókolt meg,mint még soha senki,lassan tolt az ágy felé,közben keze már a nadrágom gombján járt pár másodperc múlva a nadrágom már a többi ruha között volt.Felülmúlhatatlan az az érzés amit Damon képes belőlem kiváltani,tudom,hogy mellette nem eshet bántódásom,hogy mellette biztonságban érezhetem magam.Kezem lassan húztam végig felsőtestén és állapodtam meg a nadrágja gombjánál,ami nem sokkal már az ágy mellett volt.Kezét végig húzta a csípőm vonalán,amitől kirázott a hideg.A hasamtól felfelé csókolt végig a nyakamnál elidőzött egy darabig majd visszatért ajkaim kényeztetéséhez.Időközben a maradék ruhák is lekerültek rólunk.Damon kicsit felemelkedett majd belém hatolva feküdt vissza rám.Körmeimet Damon hátába mélyesztettem,ő pedig vadul csókolt.Ahogy egyre gyorsabb tempóra váltott,körmeim Damon háta helyett a lepedőbe mélyesztettem.


Tudtam,hogy mire vágyik igazán,épp a mellkasomat csókolgatta,mire beletúrtam a hajába és a nyakamhoz toltam.Damon elhúzódott és kérdőn nézett rám,válaszképp rámosolyogtam és aprót bólintottam.Éles fogai átszakították és a fém ízű folyadék folyni kezdett a nyakamból.Meglepett de nem fájt,Damon pár korty vér után elhúzódott a nyakamtól és újra ajkait enyémnek nyomta.Egy utolsó lökéssel juttatott el minket a csúcsra majd legördült rólam,közben végig a kezemet csókolgatta,majd újra visszamászott rám.Damon elharapta a száját,majd megcsókolt így a vére begyógyította a sebemet.
- Te kis szemét.-mondtam mosolyogva.
Nem mondott semmit csak lágyan megcsókolt.Láttam rajta,hogy fáradt meg már én is az voltam.Mellém feküdt majd a mellkasára húzott,kezével a derekamat fogta,jó volt hallani a nem éppen egyenletesnek mondható szívverését.Nem gondoltam volna ma reggel,hogy ez lesz belőle.Damon szívverése lassan kezdte visszanyerni a rendes állapotát ahogy az enyém is.
- Jó éjt.
- Neked is.
- Szeretlek.-csókoltam meg.
- Én is.
A fejemet lassan visszahelyeztem a mellkasára és elaludtam.Másnap kipihenten ébredtem fel,Damon még mellettem aludt.Visszagondoltam a tegnapi napra vagy is inkább éjszakára és akaratlanul is elmosolyodtam.Kimondhatatlanul jó volt az a férfi mellett ébredni akit mindennél jobban szeretek..

Óvatosan kimásztam védelmezően tartó kezeiből és az egyik nagy ablakhoz mentem,és csak nézelődtem kint sütött a nap csiripeltek a madarak.Szinte teljesen belefeledkezdtem a gondolataimból,amiből Damon hozott vissza.Hátulról mögém bújt,és a nyakamat kezdte csókolgatni.
- Megijesztettél.
- Igen?-bújt közelebb hozzám.
- Igen.
Megfordultam és lágyan megcsókolt,majd egyre szenvedélyesebben.
- Lexi,ugye tudod,hogy ez nem lesz egyszerű?!
- Ezt,hogy érted?
- Itt van Klaus,meg én is.
- Mi az,hogy te is?-kérdeztem vissza döbbenten.
- Vámpír vagyok,Lexi.Ne hogy azt mondd nekem,hogy ez téged nem zavar?!
- Nem,nem zavar Damon,mert szeretlek.-mentem közelebb hozzá.
- Őrült vagy..-motyogta majd megcsókolt.
Kerestem ruhákat a mai napra majd öltözködni kezdtem ami nem ment olyan egyszerűen,mint gondoltam volna ugyanis ha valamelyik ruhadarabot felvettem Damon levett rólam egy másikat.Nehezen de sikerült felöltöznöm,közben már Damon is kész volt.Lementünk a konyhába és mivel még elég korán volt mindenki aludt.Damon csinált nekem reggelit amit én az egyik pulton ücsörögve figyeltem.Főzés közben néha-néha odajött hozzám egy rövid puszira.Mikor kész lett a reggelim,mint egy három éves kisgyerek úgy kezdtem el tapsikolni.Leültünk az asztalhoz és én neki is láttam a reggelimnek.
- Köszönöm a reggelit.-ültem az ölébe.
Csak pár milliméter választotta el ajkainkat egymástól amit Damon hamar átlépett.
- Ömm.zavarok?-szólalt meg Linda a hátam mögül.
Teljesen elvörösödtem,és felálltam Damon öléből.
- Nem,dehogy.-vágtam rá.
- Szóval,ti most együtt vagytok.-nézett ránk.
- Igen.-mosolyodtam el zavaromban.
- Na végre,gratulálok.-ölelt meg a húgom.
Úgy volt,hogy Stefanéknak még nem mondjuk el,de Linda képtelen volt tartani a száját.Elena is örült a hírnek Stefan egy kicsit féltett a bátyjától de belátta,hogy nincs rá oka.És bátran jelenthetem ki,hogy boldog vagyok,nagyon boldog.
- Jössz velem kutyát sétáltatni?
- Aha.
Kint már elég sötét volt,így nem mentünk messzire.Kezünket összekulcsoltuk így sétáltunk végig.Damon felültett az egyik magasabb padra és megcsókolt.

Mivel már kezdtem fázni,meg már sétáltunk egy ideje,úgy gondoltuk épp itt az ideje hazamenni.Elmentem zuhanyozni,amiből Damon sem hiányozhatott,és a zuhanyzásból fürdőzés lett egy hatalmas sarok fürdőkádban,sok hab-fürdővel.Mikor kihűlt a víz kiszálltunk,megtörölköztem felvettem a pizsimet és szorosan Damonhoz bújva aludtam el..

Hírek

Sziasztok! :)

Először is szeretném megköszönni a három rendszeres "olvasómnak" a kommenteket,nagyon jól esnek tényleg.♥
Szeretnék tőletek kérni valamit; légyszíves írjatok nekem olyan személyeket akik illenek Damonhoz,hogy miért azt majd később elmondom. :)
Továbbá kérdezhettek a történettel kapcsolatban bármit,akár a chatbe akár a megjegyzésekbe,én pedig majd válaszolok rájuk.
Egy kis előzetes:
'Épp szólásra nyitottam a számat,de ujját a számra rakta,és olyan szenvedéllyel csókot meg,mint még soha senki.Szerettem őt e felől semmi kétség.Másnap bátran állíthatom,hogy a világ legboldogabb nője ként ébredtem fel.Mélyen a szemembe nézett és lágyan megcsókolt.Annyi szenvedés után végre boldog lehetek,nagyon boldog.'

A részt pedig este felé hozom.:D

2011. október 13., csütörtök

31.fejezet.-Még nincs vége.

"Mikor azt hiszed,hogy vége van minden kezdődik előröl."

Álmosan mentem ki a konyhába egy pohár vízért,furcsa volt,hogy ilyen csönd van körbejártam a szobákat és mind üres volt.Gondoltam elmentek valahová sétálni,körülnézni vagy nem tudom.Miután kiittam a fél csapot álmosan mentem vissza a szobába pontosítva Damon szobájába,még ránéztem a telefonomra volt egy SMS-em Lindától,hogy elmentek nézelődni,majd jönnek.Elnyúltam az ágyon és elaludtam,arra ébredtem fel hogy valaki lehúzza rólam a takarót,ijedten ültem fel,de mikor megláttam a mellettem szuszogó Damont megnyugodtam,mivel már egyáltalán nem voltam álmos kimentem a fürdőbe,ahol váratlan vendég fogadott.
- Gömböcske.-sikítottam.
- Csss,maradj csöndben.
- Igen is Gömböcske.
- Nem unod még a Gömböckézést?
- Nem.-ráztam meg a fejemet.-De,hogy kerülsz ide?
- Victoria nem az akinek hiszed,és most bajban van.
- Ugyan miért segítenék annak aki miatt ez az egész van?
-Nem.Ő csak segíteni akart,mert így Klaus nem tudja megtörni az átkot.
Szóval Klausnak nem sikerült megtörnie az átkot,állapítottam meg magamban.
- És nekem most mint kéne csinálnom?
- Azt neked kell tudni.
- Nekem?! És honnan?
Gömböcske nem válaszolt semmit,csak eltűnt.Megmostam az arcomat,és kételyek között battyogtam vissza Damon szobájába,aki még mindig békésen aludt amit nem is csodáltam,hisz hajnali 4 óra volt.Visszafeküdtem az ágyba,és csak Gömböcske szavai jártak a fejemben "neked kell tudni" egyszerűen nem tudtam hova tenni,és hogy tudnám onnan kiszabadítani? Gömböcske most az tanácsadóm lett,vagy mi? Kavarogtak bennem a kérdések.Úgy döntöttem majd később foglalkozok ezzel a témával,most inkább kialszom magamat.Hosszas szenvedés után tudtam csak elaludni akkor is folyton rém-álmok gyötörtek Victoria hangját hallottam,ahogy segítségért kiabál borzalmas volt hallani és olyan volt mintha nem is álom lenne..Nagyon sokszor felébredtem,de mikor fél 6-kor is felriadtam,már nem akartam visszaaludni ezért halkan kimentem Damon szobájából és főztem kávét.Közben azon gondolkoztam,hogy itt vagyok pár napja Párizsba és még szinte semmit nem láttam belőle.Megittam a kávémat,majd bementem a szobámba átöltözni utána a fürdőbe mentem megmostam a fogamat,tettem fel egy enyhe sminket és kimentem a nappaliba halk surranást hallottam de inkább nem foglalkoztam vele majd egy puffanást hallottam,a hang irányába néztem és egy nagy könyv volt a konyha asztalon.Lassan sétáltam mellé,mikor már elég közel voltam hirtelen kinyílt ijedtem hátrálni kezdtem,majd újra erőt vettem magamon és visszasétáltam a könyvhöz.A könyv a 'Hogyan hozzuk vissza a transzba ejtett boszorkány' fejezetnél nyílt ki,valahogy sejtettem,hogy valami ilyesmire számíthatok.Elkezdtem olvasni de nem nagyon értettem,kb harmadszorra olvastam végig mire megértettem.Szóval,nekem is transzba kell esnem meg kell keresnem Victoriát meg kell küzdenünk valami Venussal majd találunk egy ajtót és egyszerűen átlépünk rajta.A fejezet végén nagy betűkkel ez állt:'Amennyiben nem sikerült legyőzni Venust mind a két boszorkány ott ragad.' Szemeim összeszűkültek miközben ezt a pár szót elolvastam,nem lenne túl jó hogyha Klaus átoktörését túlélem most meg egy boszorkány miatt akit még ráadásul nem is ismerek miatt halok meg.Kicsit belelapoztam a könyvbe,majd Damon hirtelen mellettem termett.
- Úristen,a szívhajt hozod rám.-mondtam ijedten,Damon elmosolyodott majd a könyvet kezdte nézni.
- Mi ez a könyv?
- Háát..nem tudom.
- Nem tudod?
- Nem,
- És,hogy került ide?
- Azt sem tudom.
Damon döbbenten nézett rám meg valami olyat is lehetett szemeiben látni,'hogy te most tiszta hülyének nézel'.De hát most mit mondhattam volna,én sem tudtom,hogy hogyan került ide ez a könyv.Damon nem mondott semmit,csak elment a fürdőbe,én pedig tovább olvastam a könyvet,de egy megoldás sem jutott az eszembe.Szerencsére Bonnie hamar felkelt,és mindent elmeséltem neki,Bonnien is lehetett látni,hogy meglepődött de tanácsot nem nagyon tudott adni,azt hogy ismét transzba ejtsen nem támogatta.A többieknek is kénytelen voltam elmondani,de nekem ezzel nem lett jobb.Végül arra jutottunk,hogy hazamegyünk és majd ott kitalálunk valamit Tessa elég nyűgös volt aminek aztán már végképp nem értettem az okát,Caroline egész úton csacsogott.Valahogy jobban éreztem magam,amikor beléptem a Salvatore ház ajtaján.Mikor beljebb mentem mindenkire számítottam volna csak a kanapén ülő személyre nem.
- Victoria.-motyogtam tátott szájjal.-Hogy jutottál ki onnan?
- Bia segített megmenekülni.
- Azt hiszem,hogy tartozom egy bocsánatkéréssel.
-Semmi baj,én is ezt tettem volna a helyedben.-mosolyodott el.
- Itt maradsz?-kérdezte Elena
- Nem,köszi nem lakik messze az egyik barátom,megbeszéltem vele,hogy nála maradok egy ideig.De nekem most mennem kell.Sziasztok.-már indult is ki mikor még egyszer visszafordult- Cukik vagytok együtt Damonnal.-jegyeztem meg cinkos mosollyal az arcán.
Az arcom elvörösödött,teljesen kész voltam hisz nincs is közöttünk semmi ahogy néztem Damont is meglepte ez a kis "apró" megjegyzés,de nem sokkal később már vigyorgott.A többieket sem lepte meg igazán ez a dolog de engem igen..talán túlságosan is.De arra jutottam,hogy valóság alapja igen kicsiny,az tény hogy lefeküdtünk de több kétlem,hogy lesz köztünk.Szótlanul mentem fel a fürdőbe a hideg víz cseppektől teljesen felfrissültem,gyorsan felöltöztem és lementem a többiekéhez.
- Nem megyünk le a Grillbe?-kérdeztem mosolyogva.
- Én benne vagyok.-szólt Elena.
- Én is.-mondta Caroline.
Damonék nem nagyon akartak jönni,mi meg nem akartuk rájuk erőltetni ezért elindultunk hárman.Mivel kint még jó idő volt ezért gyalog mentünk,az út alatt sokat beszélgettünk,nevettünk.Mikor beértünk a hangulat szinte már a tetőfokán volt,ekkora buli már rég volt mint mondták Elenáék és mi is belevettük magunkat az éjszakába.Pár pohár koktél után már önfeledtedül táncoltunk,majd csatlakozott hozzánk Tyler is.A múltok is itt találkoztunk azt hiszem,én bírtam a srácot és ahogy láttam a többiek is.Vele is elmentem táncolni,egy lassú dal jött,mi pedig lassúzni kezdtünk,közben a keze egyre lejebb csúszott ami kezdett egy kicsit zavarni.A dal végén megköszöntem a táncot és visszamentem Elenáékhoz.Az tény,hogy Caroline bírta hármunk közül a legjobban a sorra jövő koktélokat.Majd hirtelen Damon jelent meg mellettem,meglepett,hogy itt van hisz azt mondta,hogy nem jön..
- Hogy-hogy itt?
- Valakinek vigyáznia kell rátok.-ivott bele a whiskyjébe.
- Nekünk nem kell bébicsősz.-nyújtottam ki rá a nyelvemet,mire megforgatta a szemeit.-Te olyan izééééééé vagy.-nyújtottam el az 'izé' szót.
- Olyan milyen?
- Olyan furcsa,nem lehet rajtad kiigazodni,ja és még bunkó is vagy.-soroltam.
- De te még így is szeretsz.-mosolyogta.
Egy pillanatra megfagyott bennem minden,nem tudtam erre mit kéne reagálnom..
- Azt te csak szeretnéd.-mondtam közben hajtincset az ujjaim köré csavartam.-Álmodik a nyomor.-tettem hozzá.
Damon nem bizonyult túl jó beszélgetőtársnak ezért inkább visszamentem táncolni,majd azt éreztem,hogy erős húz ki a tömegből majd ki az épületből..

Lehet tippelni,hogy ki húzta ki a tömegből Lexit egy kis segítségképpen; nem kell mindig rosszra gondolni. :D

2011. október 11., kedd

30.fejezet.-Küzdelem

Másnap mikor felébredtem,a hangok alapján Bonnie már fent volt,ezért én is kimentem.
- Szia.-mosolygott rám.
- Szia.
Csináltam magamnak egy szendvicset,és leültem az asztalhoz Bonnie mellé.Mikor végeztem az evéssel betettem a tányért a mosogatóba és elkezdtem az egyik boszorkányos könyvet nézegetni mikor Damon kijött a szobájából egy szál alsógatyába.A gyomrom összeszűkült,és minden erőmmel azon voltam,hogy ne bámuljam meg.
- Jó reggelt.-erőltettem az arcomra egy mosolyt,ami a legkevésbé sem volt őszinte,ezért inkább a könyvet kezdtem bújni.
- Te tudod,hogy mi baja van?-nézett Bonnire.
- Nem.De a tegnapi kis "barátnőd"..inkább hadd ne fűzzek hozzá kommentárt.Amúgy meg teljesen jogos Lexitől,hogy nem aludt veled,abban az ágyban.-állt mellém Bonnie.
Damon nem válaszolt,hanem a bár-pulthoz ment,közben a többiek is szép sorra felébredtek,én pedig egyre feszültebb lettem és nem igazán sikerült magamat lenyugtatni.Nem sokkal később Bonnie már hozta a varázs könyvet ami segít megtalálni a boszit.Bár az,hogy nem tudjuk a nevét kissé megnehezítette a dolgunkat,de végül csak sikerült egy elhagyatott házban volt de nem volt egyedül.Nem örültem neki,hogy mindenki jön,már csak az hiányzik hogy valami bajuk legyen,de se hogy sem lehetett őket lebeszélni.Az út egy részét kocsival a másikat pedig gyalog tettük meg.Damon megállt az ajtónál kérdőn nézve rám,de nem tudtam választ adni.Az egyik felem be akart menni és visszaszerezni az erőmet,a másik inkább nem ment volna be.De mivel szükségem volt mindenképpen az erőmre aprót bólintottam,és Damon egyből kinyitotta az ajtót.A boszorkány a kanapén ült egy könyvet olvasva,de amint meghallotta az ajtó zörgését felpattant,és készen állt a vendégek fogadására.Elsőre ismerősnek tűnt a lány de nem tudtam,hogy honnan.Vagy csak hallottam róla?
- Ki vagy?-tettem fel a számomra a legfontosabb kérdést.
- Gondolkozz egy kicsit,a rém álmaidban is ott voltam.-mondta sokat sejtő hangon.
- Victoria?! De miért?
- Mert szükségem van rá.
- Ne szórakozz,add vissza az erőmet és felejtsük el.
- Te semmit sem tudsz tenni.-mosolygott gúnyosan.
- De mi igen.-lépett előre Damon és Stefan.
- Tudom,hogy vámpírok vagytok.-sziszegte.
Stefan ránézett Bonniera aki egy kacsintással jelezte,hogy készen áll.Lindával elkezdtek mondani egy bűbájt,ami egy időre legyengítette Victoriát.Állj,Linda boszorkány?! És én miért nem tudok erről? Kérdőn,majd szúrósan néztem a húgomra,aki bocsánat kérően pillantott rám néha-néha.Damon a földhöz szorította.
- Ha megölsz a lány nem fogja visszakapni az erejét.-nyöszörögte.
Kétségbeesetten néztem Bonnira,hisz a könyvben az állt ha meghal az erőmet vissza fogom kapni.
- És,hogy szerezhetném vissza?
- Egy versenyben.
- Milyen versenyben?
- Ami nem ezen a földön játszódik.
- Alkut ajánlok.-szólt közbe Damon.
- Visszaadod Lexinek az erejét,én pedig kedves leszek és nem öllek meg.-mosolygott gúnyosan.
- És ha nem fogadom el?
Caroline egy szem pillantás alatt mellette termett,és éles fogait a lány bőrébe mélyesztette,pár korty vér után Caroline visszajött mellém.Meglepett ez az akció de a cél szentesíti az eszközt tartja a mondás..
- Jó,rendben nyertetek.-adta meg magát végül a boszi.
Bonnie transzba ejtett minket és indulhatott a verseny.Egy kisebb erdőben találtam magamat de Victoria nem volt mellettem.
- Ez egy egyéni harc.-hallottam Bonnie hangját.
Hát,ez remek gondoltam magamban azt sem tudtam,hogy mit kell keresnem.
- Keresd a kulcsot.-hallottam ezúttal a húgom hangját.
Elindultam jobbra az egyik ösvényen remélve,hogy jó úton haladok.Legalább fél órája sétálhattam mikor megláttam egy nagy fát,közelebb mentem hozzá és találtam rajta egy kulcsot.Bíztam benne,hogy ez az a kulcs leakasztottam a fáról,és jobban szem ügyre vettem.
Majd tovább indultam,úgy gondoltam hogy egy házat kell keresnem.Út közben láttam egy szép tót benne pár fűzfával.Nagyon szép,de nem volt időm gyönyörködni benne,gyorsabban kezdtem menni aminek hála majdnem elestem egy fa ágban.Mikor felnéztem egy kisebb viskó állt előttem,de biztos voltam benne,hogy előtte nem volt itt.Az ajtó,mint ahogy gondoltam zárva volt,de a kulccsal ki tudtam nyitni.Mikor beléptem sokkal hidegebb volt,mint kint a ház nagyon poros volt,és volt pár pókháló is.Ahogy beljebb mentem egyre furcsább érzésem támadt,az deszka beszakadt előttem,félve pillantottam le,de egy kis fekete,arany szegélyes dobozkát láttam.Óvatosan kiemeltem,majd kinyitottam,és egy lila gömb alakú kis valami jött ki belőle.
- Örülök.hogy megtaláltál..-szólalt meg az a valami.
Ijedtem hátraestem,ennyire meghülyültem volna,hogy azt hiszem egy gömb beszél hozzám? Lassan közelítettem felé mikor újra megszólalt:
- Nem kell tőlem félned,segíteni akarok.
- És,hogyan?-dadogtam.
- Elvezetlek a kijárathoz,és amikor visszamész a Földre a varázs erőd újra a tiéd lesz.
Nem akartam vele kötözködni így követni kezdtem,miközben mentünk néha beszélgettünk,de az a tény hogy egy lila gömbbel beszélgetek kissé tompította azt,hogy tovább beszélgessünk.A táj eszméletlen szép volt,volt amikor egy sötét ki patakon mentünk át,majd utána megint világos volt,egy dolog még nagyon érdekelt melyik dimenzióban,vagy világban vagyok én most?
- Gömböcske,melyik dimenzióba vagyok?
- Ne hívj Gömböcskének.-durcizott.
- Most miért? Nekem nagyon tetszik.
Gömböcske fújt egyet majd válaszolt.
- A boszorkányok világába vagy.
- Köszönöm,Gömböcske.
Épp szólni akart de lepisszegtem,mert valami zajt hallottam előttünk.
- Nyugi,ez csak a vén sánta.
- Vén sánta?
- Egy kedves öregember.
- Aha.
Az út elég hosszúnak tűnt,és csak egyszer állhattunk meg ha meg akartuk előzni Victoriát akkor is mindössze 5 percre.A hosszú táv szerencsére a végére ért,és előttem volt egy ajtó.
- Szia,Gömböcske.-mosolyogtam.-Ja,és köszönöm.-fordultam vissza.
Bátortalanul nyitottam ki az ajtót és léptem át a küszöböt,lassan nyitottam ki a szememet de ugyan ott ültem ahol Bonnie transzba ejtett minket,szóval sikerült.Linda egyből megölelt,én pedig nagyon boldog voltam,hogy újra van varázs erőm.Fáradtan kezdtem el a többiek után battyogni,Damon ezt egy idő után megunta,odajött hozzám és a karjaiba vett és vinni kezdett.
- Te nem vagy normális.-motyogtam.
Talán elaludhattam,vagy nem tudom de mikor ismét kinyitottam a szememet a szállodában voltam,de nem az én szobámban hanem Damonéban..

2011. október 9., vasárnap

29.fejezet.-Boszorkányság

"Ha ennyire fáj,miért hazudom,hogy nincs ami bánt?"

Másnap elég hamar kidobott az ágy,ezért lementem a nappaliba,Damon már felöltözve telefonált és nem tűnt túl nyugodtnak.
- Jó reggelt.-köszöntem rá.
- Neked is.
- Ráérsz?
- Fontos?
- Igen.
- Mondd.
- Szóval,hogy menekültem meg,és Klaus megtörte az átkot?
- Bonnie,Bia meg a húgod által élted túl,meg persze az én véremtől.Azt,hogy Klaus megtört-e az átkot nem tudni,de mától jobb lesz vigyázni.De nekem most mennem kell.-hadarta majd el is tűnt.
Leültem a kanapéra és az estémet kezdtem tervezgetni,biztos voltam benne,hogy elmegyünk egyet bulizni,ennyi hiedelem után.Gondoltam lemegyünk a Grillbe beszélgetni,táncolni,gondolataimból a csengő zaja zökkentett ki.Először nem akartam kinyitni,de az illető elég kitartó volt,így nem volt választásom meg úgy gondoltam Klaus nem fog kopogni..
- Végre-szólalt meg Bonnie,kezében egy nagy könyvet tartott.
- Valami baj van?
- Ami azt illeti igen.
- Gyere be.
Bonnie besétált,leült a kanapéra és a kezében lévő könyvet letette az asztalra.
- Szóval,mi a baj?
- Amikor a rituálén a bűbájt mondtad,az ott lévő boszorkány elszívta az erőd,ezért gyengültél le olyan hamar.
A döbbenettől szólni sem bírtam,nem értettem hogy ez most mire volt jó.Hisz ha legyengülők akkor nem tudja Klaus megtörni az átkot.
- Tömören most nincs varázs erőm?
- Valahogy úgy..
- Már csak ez hiányzott,és nem lehet valahogy visszaszerezni?
- Csak ha az a másik boszorkány is úgy akarja,vagy pedig ha meghal.
Mielőtt válaszolhattam volna,Elena jött le és nem kicsit volt meglepődve,hogy Bonnieval ilyen korán beszélünk,szemeivel a asztalon lévő könyvet vizsgálta.
- Jó reggelt.
- Neked is.-mondtuk egyszerre Bonnieval.
- Miről maradtam le?
- Arról,hogy a rituálén az egyik boszorkány elvette a varázs erőmet..
- És most mi lesz?
- Meg fogjuk keresni a boszit és visszakérem tőle.
- Kéred?
- Akkor veszem.
Bonnie mindenkinek adott egy könyvet,hogy olvassa át hátha találunk benn valami használhatót.Közben Linda és Stefan is felébredtek,Elena elmondta Stefannak,hogy mi történt meg azt is,hogy jobb lenne minket egyedül hagyni.Mivel Linda nem rég költözött csak ide,szinte semmit nem látott a városból,ezért Stefan elvitte felfedező körútra.Mi pedig tovább kerestük a megoldást,Bonnie talált egy bűbájt amivel megtalálhatjuk a boszorkányt.Nem is kellett hozzá sok minden csak 4 gyertya a bűbáj meg az én vérem.Megkértem Bonniet,hogy inkább ő csinálja,mikor már elszánta rá magát betoppant Damon egy világos barna hajú lánnyal.
- Ti meg mi a francot csináltok?-esett egyből nekünk.
- Hosszú,meg inkább foglalkozz a kis barátnőddel.
Damon felküldte a szobájába a lányt,abba a szobába amibe én is aludtam,elhatároztam,hogy én biztosan nem fogok abba az ágyba aludni Damonnal meg főleg nem.
- Megőrültetek?
- Miért? Mert megpróbáljuk visszaszerezni Lexi erejét?-válaszolt Bonnie.
Damon elég értetlen fejet vágott de semmi kedvem nem volt neki elmagyarázni,hogy mi történt,Bonnie nehezen de elküldte mi pedig folytattuk..Ahogy az éles fém először mint hűsítő tárgy nehezedik a kezemre,majd egyre mélyebben halkan felszisszentem,mire kinyitottam a szememet Bonnie már a varázsigét mondta.A bűbáj hatására minden gyertya,lámpa meggyulladt,felkapcsolódott,majd utána teljes sötétség lett.Mikor végzett Bonnie már viszonylag világos is volt.
- Na,hol van az a kis szemét boszi?
- Párizsba.
- Párizsba? Ez most komoly?Hogy fogunk eljutni Párizsba?
- Repülővel.
Elég ideges lettem amit egy pohár földhöz vágásán tudtam levezetni,majd inkább csináltam mindenkinek teát.Elindultam vissza a kanapé felé,akkor a Damon által újonnan felszedett ms. cicababa lépdelt le a lépcsőn,de nem akárhogyan mintha valami szépség versenyen lenne,már csak azt vártam mikor kezd el királynőiesen integetni.Ez az öröm sajnos nem adatott meg,de így is elég jól szórakoztam,különösen mikor az utolsó lépcsőfokkal meggyűlt a baja,mivel az nagyobb volt mint a többi.Teljesen kész voltam,nem tudtam tovább visszatartani hangos nevetésben törtem ki majd utánam Bonnie és Elena is.
- Mi olyan vicces?-kérdezte nyávogó hangon.Ettől a hangtól még a hideg is kirázott.
- Vigyázz nehogy letörjön a magassarkúd.
A lány dacosan nézett rám,majd leült és lecsúszott a lépcsőfokon,utána ismét talpra állt.Amit ez a lány csinált maga a botrány és Damonnak egy ilyen kell.
- Mi ez a könyv?
- Semmi közöd hozzá.-szólt Bonnie.
Damon épp jött a lépcsőn mikor már azon a határon voltam,hogy megpofozom ezt a ribancot.
- Olyan gonoszak velem.-totyogott oda Damonhoz.
- Na,én léptem.
- Hová mész?-ragadta meg a kezemet Damon.
- Ne nyúlj hozzám.-és kirántottam a kezemet az övéből.-Amúgy meg Párizsa.-vágtam oda gúnyosan.
Hangosan becsaptam magam mögött az ajtót,majd elindultam a semmibe.Szarul esett,hogy Damon ezt tette,meg az hogy varázs erőm sincs ezáltal képtelen vagyok magamat megvédeni.Találtam egy padot,leültem rá, és csak vártam.Hogy mire? még én magam sem tudtam.
- Lexi.-kiáltotta zihálva Elena a nevemet,majd leült mellém a padra.
- Jól vagy?
- Persze,miért ne lennék?
- Tudom,hogy rosszul esett Damont egy másik lánnyal látni.
- Nézd Elena,talán szerettem őt,de ennek a korszaknak vége.Meg mi értelme szeretni,hisz ő egy érzéketlen tuskó.
-Amúgy ha érdekel Damon kidobta azt a lányt.
Nem mondtam semmit,de belül örültem neki noha biztos voltam benne,hogy nem miattam.Elena hosszas győzködése után voltam csak hajlandó visszamenni.Mikor beértünk Bonnie kezébe ha jól láttam jegyek voltak..
- Írány Párizs.-pattant fel Bonnie.
Damon,Stefan,Linda,Caroline,Tessa,Bonnie,Elena is jöttek velem.Hálás voltam érte,de most jobban örültem volna,ha Damon nem jön de nem volt választásom.Mivel hajnali 2-kor indultunk elmentem zuhanyozni,összeszedtem pár cuccomat és átmentem Linda szobájába,vagy is inkább csak mentem volna.
- Meddig fogsz Lindával aludni?
- Sokáig.
- Most mi bajod van?
- Semmi,csak nem értem,te hogy gondolhattad hogy én abban az ágyban fogok aludni ahol pár órával ezelőtt egy hülye picsával henteregtél.Ennyire nem ismersz még Damon?!
Damont láthatólag megleptem,de nem vártam meg,hogy bármit is mondjon inkább átmentem a húgom szobájába.Elég kevésnek bizonyult 3 óra alvás,de muszáj volt kelni,gyorsan összepakoltuk még a szükséges holmikat és már indultunk is.Az út nagyon hosszú volt,szinte az egészet végig aludtam,és meg kell hogy mondjam viszonylag frissen keltem fel.Mikor megérkeztünk hívtunk egy taxit,és elmentünk az egyik közeli szállodába,ez teljesen más volt mint New York-ba,kisebb kis házikók voltak,kívülről semmi extra de belülről nagyon szép volt,és a házakat medence vette körül.
Lepakoltuk a cuccainkat,pihentünk egy kicsit,majd egy remek ötlettel álltam elő:
- Menjünk nézzük meg az Eiffel-tornyot.
- Most?-kérdezett vissza Damon
- Én benne vagyok.-szólt Caroline
Végül a többiek is beleegyeztek,átöltöztünk rátettem Tessára a pórázt és elindultunk.Egyszerűen gyönyörű volt Párizs talán még pár percre feledtetni tudta velem azt hogy miért is vagyunk itt.Az Eiffel-torony nagyon szép volt,főleg hogy pont naplementekor voltunk ott,és a torony már ki volt világítva.
Hosszú percekig csak néztük majd utána elmentünk egy étterembe vacsorázni onnan pedig már a szállodába mentünk,gyorsan lezuhanyoztam,befeküdtem az ágyba és szinte pár perccel később el is aludtam.

2011. október 8., szombat

28.fejezet.-Rituálé

Túl a 2000 látogatón.Köszönöm : D ♥

'Ez egy esős nap, de a Nap ki fog sütni. Ez egy esős nap, de minden rendbe fog jönni...'

Az éjszaka szinte minden órába felriadtam,és vártam Elijah mikor jelenik meg azzal,hogy itt az idő..Linda is néha-néha felkelt de hamar vissza is aludt,hajnali 4-kor már úgy keltem fel,hogy nem is akarok visszafeküdni ezért átmentem Damon szobájába.Most kivételes abban reménykedtem,hogy Damon fent van,de csalódnom kellett,nem akartam felkelteni ezért kimentem a konyhába,és csináltam magamnak egy kávét,amíg lefőtt a kávé felültem az egyik pultra és csak bámultam magam elé.Pár perccel később Elena jött le a lépcsőn kialvatlanul.
- Szia.
- Jó reggelt.
- Jobbat..kérsz kávét?
- Aha,köszi.
A kávé hamar lefőtt,Elenával leültünk a kanapéra de nem beszélgettünk túl sokat.
Egyikünk sem tudott mit mondani,meg semmi értelme.Majd éreztem egy hideg szellőt és Klaus ült előttünk.A meglepettségtől még levegőt is elfelejtettem venni..
- Szóval,akkor tudjátok,hogy mi vár rátok ma,ugye?-állt fel-Ja és bármi kiskapu és a családotoknak annyi.
Mást nem mondott csak eltűnt,Elenával összenéztünk de semmi jó tanácsot nem láttam a szemében.Szótlanul ültünk végig órákat,közben pedig a többiek is felkeltek nekünk pedig ez volt az utolsó napunk.
- Ma..-nyögtem ki.
- Mi lesz ma?-kérdezett vissza Damon.
- Ma lesz a rituálé.-modnta ki helyettem Elena.
- Nem.-kezdett el sírni a húgom,vele együtt én is.
Mindennél jobban fájt,hogy fájdalmat okoztam neki,hogy miattam sír.Szorosan megöleltem,talán úgy,hogy most ölelem meg utoljára.A nap nagyon gyorsan eltelt,mintha csak egy óra lett volna.5 óra körül átmentünk Jennáékhoz,és nem volt más választásunk neki is elmondtunk mindent.Jenna először teljesen döbbenten nézett,majd sírni kezdett,Jeremy arca akkor utoljára ilyen mikor a szülei halála után találkoztunk,Tessán is láttam,hogy tudja itt az ideje búcsúzkodni.
- Vigyázz magadra kiskutyám.-guggoltam le hozzá sírva.Tessa lehajtotta a fejét,majd keservesen felnyüszített.Ric odaadta Elenának a gyűrűjét hátha segít,de mivel ő volt hasonmás volt kétségünk a dolog felől.Aztán fél7-kor megjelent Klaus,hogy ideje menni,beleegyezett,hogy a többiek is velünk jöjjenek.Legalább fél órát sétáltunk mire odaértünk.Klaus előre ment mi pedig ott maradtunk.
- Vigyázz a húgomra,kérlek és ne engedd neki hogy utánam jöjjön.-néztem sírva Damon szemébe.
- Lexi nem mehetsz el,kérlek ne.-sírt Linda,majd megölelt.

/Damon/
Megdöbbentett,hogy engem kért meg arra,hogy vigyázzak húgára..Nekem is fájt látni ezt az egészet,és be kellett vallanom magamnak,hogy nem akartam Lexit elveszíteni.
- Sajnálom.-nézett mélyen a húga szemébe,majd hozzám fordult.
- Köszönök mindent,azt hogy sokszor megmentettél.-mondta sírva.Már épp fordult volna el mikor magamhoz húztam és megcsókoltam talán utoljára.Éreztem benne a félelmet a rettegést,mikor elváltunk halványan rám mosolygott még utoljára megölelte a húgát és elindultak.Stefan teljesen ki volt borulva,hogy elveszíti Elenát,Lindáról pedig ne is beszéljünk.Próbáltam kitalálni valamit de semmi használható nem jutott az eszembe.A rituálé pedig elkezdődött egy másik boszorkány körbe tüzet gyújtott,Lexi pedig elkezdte a varázsigét.

Már vagy 1,5 órája tartott az egész Lexinek az orra vérezni kezdett,ez pedig az jelentette,hogy gyengülni kezd.Linda egy váratlan percben el kezdett rohanni,pusztán a vámpírsebességemnek köszönhetően értem utol.
- Engedj el.
- Nem tehetem,megígértem a nővérednek hogy vigyázok rád.
- Ha egy kicsit is számít neked,akkor segítesz megmenteni őt,és ne beszélj úgy róla mintha már meghalt volna.
Igaza volt,valamit ki kellett találnom,most láttam igazán a két testvér között a hasonlóságot,mikor Linda kiabálni kezdett velem,mintha a nővérét láttam volna fiatalabb korába.
- Héé.-szólalt meg Bonnie mögülem.
- Mit kerestek itt?
- Megmentjük Lexiéket.-válaszolt Bonnie helyett Bia.
- Mi a terv?
- Egyenlőre megpróbálunk Lexinek erőt adni,és elintéztük,hogy Elenán működjön a gyűrű.
- Linda gyere velem.-szólt neki Bonnie.
Ő szó nélkül indult el Bonnie után én meg csak remélni tudtam,hogy sikerülni fog.Visszamentem Stefanhoz,aki örült igaz de nem kezdett el ujjongani,hogy a barátnője életben marad.Mozgást hallottam a hátam mögül,ösztönösen fordultam hátra,de csak Caroline állt mögöttem könnyes szemmel.

/Linda/

Bonnival és Biával megkerültük Klausékat.Közben kiderült,hogy valamennyi varázs erővel én is rendelkezek ezért én is mondtam velük a varázsigét.Mikor lenéztem Klaus épp megharapta Elenát,és ahogy láttam Lexi egyre gyengébb.
- Bonnie..
- Tudom,lányok változott a terv.Klaust kell gyengíteni.
Ez az ötlet jobbnak minősült mint az előző,de Lexi már ájultan feküdt a földön,nekem pedig egyre nehezebb volt koncentrálnom.
- Damon most.-kiáltott Bonnie.
Damon vámpír gyorsasággal hozta el onnan a nővéremet,Stefan pedig Elenát.Klaust addig gyengítettük amíg el nem ájult.Bonnie orra is vérezni kezdett de nem hagyta abba.Mikor elértük a célt futásnak eredtünk.

/Damon/
Lexi még mindig eszméletlen volt,és a légzése is lassú de élt és ez volt a lényeg,Befektettem az ágyba,majd lementem a nappaliba.Elena egész jól volt..
- Lexi?
- Eszméletlen,a légzése is elég lassú de él.
Linda mint akit puskából lőttek ki rontott be az ajtón és rohant a nővéréhez.Normális emberi tempóba utána indultam.
- Mi van vele?
- Jól van.
- Ne hazudj!
Tényleg olyan mint a nővére állapítottam meg.
- A légzése elég lassú de ezt leszámítva jól van.
- Rendbe fog jönni?
- Remélem.
Elmentem fürödni,majd mikor visszaértem Linda már nem volt ott.Felsértettem a csuklómat és Lexi szájához emeltem.Bíztam benne,hogy ettől hamarabb fel fog ébredni
/Lexi/
Megint abban az élet-halál közti állapotban voltam,annyi különbséggel,hogy nem akartam meghalni.Apa sokat segített nekem,olyan dolgokra ébresztett rá amit én teljesen máshogy gondoltam..
5 nappal később
Még gyengének éreztem magam,de minden erőmet összeszedve kinyitottam a szemet és Damon ágyában találtam magam.Boldog voltam,hogy élek nagyon boldog.Lassan fordítottam el a fejemet a másik irányba,Damon ott ült és egy könyvet olvasott,de amint meglátta,hogy fent vagyok letette a könyvet.
- Jó reggelt.-köszönt rám.
- Élek.-vigyorogtam.
- Bizony.
- De hogy?
- Ez hosszú majd elmesélem.
- Oké.
- Fáj valamid?
- Egy kicsit a fejem,meg álmos vagyok de amúgy jól vagyok.
Elhelyezkedtem majd visszaaludtam,mikor legközelebb felébredtem már nem voltam álmos se és a fejem se fájt.Ahogy kinyitottam a szememet Damon ott feküdt mellettem póló nélkül.
- Hány óra van?-kérdeztem
- 5
- Linda?
- Teljesen ki volt borulva,de már lenyugodott.
- Az jó.
Damon végigsimított a kezemen,majd fölöttem termett.
- Te megőrültél?-kérdeztem nevetve
Nem válaszolt csak megcsókolt,csókja először gyengéd volt majd egyre birtoklóbb lett.Nehezen de elszakadtam ajkaitól.
- Le kéne mennem.-lihegtem.
Damon még egy utolsó puszit nyomott a számra majd leszállt rólam.Kissé erőtlenül sétáltam vagy is inkább totyogtam lefelé.Mikor leértem mindenki szeme felcsillant.Linda egyből a nyakamba borult,ezzel engem majd nem feldöntve.
- Annyira örülök,hogy életben vagy.
- Én is.
Majd Elena is megölelt,szememből egy két könnycsepp kigördült de ezek öröm könnyek voltak.Hálásan rámosolyogtam Damonra aki válaszként bólintott egyet.Elmentem zuhanyozni,majd bedőltem az ágyba..Linda nem sokkal később megjelent,azt szerette volna ha vele alszom.Ezért összeszedtem a cuccaimat és átmentünk Linda szobájába.Majd Elena és Caroline is csatlakozott,egy kisebb buli alakult ki,aztán kimentünk a nappaliba..Hajnali 3 körül visszamentünk Linda szobájába és elaludtunk.