Bevezető

Nina 19 éves fiatal lány, aki már sok mindent megélt. Makacs, és határozott személyisége miatt nem sokan mernek harcba szállni vele. A kitűzött céljait mindig eléri. Katherine és Rebekah barátnője. Együtt járják a világot. De amikor lány megtudja, hogy ki is ő valójában. Összezavarodik. Közben Xenia áll mellette, mint legjobb barátnő. A két lány elhatározza bosszút fog állni, amiért átverték őket.

2012. január 22., vasárnap

3. fejezet. – Death?

Itt a harmadik fejezet, remélem ez is tetszeni fog. 5 komi és új rész! :)

Nina magához tért és úgy tűnt, hogy jól van. Látszólag.
-          Nina, jól vagy? – rohantam oda hozzá.
-          Megvagyok. – ült fel.
Közben Damon az ajtófélfánál támaszkodva várt. Csak tudnám, hogy mire, hisz Nina jól van. De ebben a percben nincs vért kezdett köhögni és újra fal fehér lett.
-          Nem fog magától meggyógyulni. – szólalt meg.
-          Segíts. – nyöszörögte Nina.
Nem tudtam, hogy mit csináljak. Ha behívom megmenti Nina életét vagy nem, de akkor be tud jönni, és így oda a tervnek. A másik opció ha nem hívom be, és elviszem a lányt orvoshoz. De kétlem, hogy Damon csak úgy minden szó nélkül elengedne minket.
-          Tűnj el. – néztem rá.
-          Meg fog halni a barátnőd. – mosolygott gúnyosan.
Ránéztem Ninára aki ott feküdt eszméletlenül a vérben. Mit tegyek?  Én is behívhatom, mert a ház a kettőnk nevére lett iratva, ha esetleg bármi történne. Mintha Nina tudta volna, hogy ez lesz.. Épp be akartam hívni, mikor Damon hirtelen összeesett kíváncsian néztem, hogy mi történik. Majd egy idegen fiatal fiú rontott be a házba.
-          Hé, ki vagy te? – kiáltottam rá.
-          Ezt most hagyjuk. Kórházba kell vinnünk vagy meghal. – mormogta.
Felkapta Ninát és kifelé indult vele, én pedig rohantam utánuk. Damon még a földön feküdt, de magánál volt.
-          Ezt még nagyon megbánod Gilbert.
Gilbert?! Rebekah elég sokszor emlegeti ezt a vezetéknevet. De ez most nem érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy megmentsék Ninát. A kocsi megállt a kórház előtt és a fiú kivette őt a járműből és a bejárat felé indultak. Ninát egyből a sürgősségire vitték. Több orvos küzdött az életéért, közben azon gondolkozva, hogy mi történt vele mi az a hatalmas seb a nyakán. Mi lehet az a ’betegség’ ami az idegrendszerére hat ki, és onnan őrli fel a fiatal lány testét. Miközben kint várakoztunk, a kíváncsiság hatására megszólítottam a mellettem ülő fiút.
-          Mi a neved?
-          Jeremy. Jeremy Gilbert. – mosolygott.
-          Miért segítettél nekünk? Hisz nem is ismersz minket.
-          Utálom Damont, és nem akarom, hogy még több ártatlan emberi életnek legyen vége. – nézett rám.
Kedves volt tőle, hogy segített nem tudom, hogy mit csináltam volna. Nem sokkal később ki jött egy orvos a műtőből.
 
-          Öm. Igen. – válaszoltam zavarodottan.
-          Üdvözlöm, Dr. Fell vagyok. – nyújtott kezet.
-          Xenia. – fogtam vele kezet. – Mi van vele? Ugye meggyógyul?
-          Jöjjön. – és arrébb mentünk. – Tudom, hogy mi történt a barátnőjével. Tudom, hogy vámpír harapta meg.
-          Tessék? – hitetlenkedtem.
-          És azt is tudom, hogy hogyan fogom meggyógyítani.
-          Hogyan?
-          Vámpírvérrel. – vont vállat.
Ezután nem kérdeztem semmit, csak visszaültem Jeremy mellé. Elmondtam neki, hogy Nina rendbe fog jönni, és azt is, hogy tudja mi történt vele. Ő nem lepődött meg annyira, mint én. Állítólag Jeremynek a gyámja randizgat vele, és normális nő. Majd kicsivel később ismét kijött Dr. Fell.
-          Bemehetnek hozzá. – mosolygott.
-          Úgy érti .. szóval .. – dadogtam.
Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy a vámpírvér gyógyít. És az sem, hogy a barátnőm szervezetébe vámpírvér van, ami azt jelenti ha meghal vámpírként fog felébredni.
-          Igen, úgy. – helyeselt.
Azt hittem, hogy egyből oda fogok hányi. De inkább gyors lépésekkel Nina szobája felé mentem. Már ébren volt, de nagyon ködös volt a tekintete. Utánam Jeremy is bejött.
-          Hogy vagy? – ültem le az ágya mellé.
-          Mint akin átment háromszor egy betonkeverő. – nyöszörgött.
-          Legalább megmaradsz. – mosolyogtam.
-          De mi történt? – kérdezte.
-          Damon megharapott, és téged egy vámpírharapás megöl. Úgy volt, hogy be kell hívnom Damont, hogy megmentsen de akkor jött Jeremy.
-          Szóval neked köszönhetem, hogy élek. – nézett a fiúra, ő csak rámosolygott.

/ Nina/
Borzasztóan fájt a fejem amikor felébredtem. Elkezdtem tapogatni a körülöttem lévő dolgokat, de semmi ismerősem sem találtam. Lassan nyitottam ki a szememet és egy kórterembe találtam magam.
-          Hogy éri magát? – szólt egy idegen női hang.
-          Hol vagyok?
-          Kórházban.
-          De, hogy kerültem ide, hisz engem ..
-          Vámpír harapta meg. – fejezte be a mondatomat.
Na erre már felkaptam a fejemet, és csodálkozva néztem a nőre.
-          Akkor, hogy élek még mindig?
-          Vámpírvért kapott.
-          Tessék? hökkentem meg.
-          Jól hallotta. Az orvosok már halottnak állították be, és akkor adtam be magának a vért.
Azt hittem, hogy rosszul hallok.
-          Pár nap múlva hazamehet. – mosolygott rám.
Miután kiment az orvos kiment a kórteremből megdöbbenve vettem tudomásul, hogy tud a vámpírokról és, hogy vámpírvért itatott velem. Fúj. Bejött Xenia és Jeremy – akinek az életemet köszönhetem – de ők sem maradtam sokáig. Így ismét egyedül maradtam.
-          Már megint mit csináltál? – jelent meg Katerina.
-          Én semmit. Az idióta vámpír ex-pasid harapott meg. – gúnyolódtam.
Kat egy pillanatra megdöbbent, majd leült az ágyam mellé.
-          Kérdezhetek valamit? – szólaltam meg.
-          Aha. – sóhajtott.
-          Ki az a Natalie?
-          Egy olyan személy aki nagyon közel állt hozzám. Társam volt a bajban, egy szóval mindenben. De sajnos elkapták és egy kriptába zárták. Sokáig próbáltam megkeresni de nem sikerült. – nézett folyton maga elé.
Nem akartam tovább faggatni, mert láttam, hogy érzékenyen érinti ez a téma. Ő sem veti a szememre a múltamat, így én sem fogom. Kicsit még beszélgettünk, és megállapodtunk abban ha kiengednek mindent átbeszélünk. Ez a pár nap nagyon unalmasan telt, az ágyból ki sem kelhettem, nem csinálhattam semmit. De mikor már eljött az a reggel, hogy végre hazamehetek nagyon boldog lettem. Elkezdtem összepakolni a cuccaimat, majd nem sokkal később Xeina megjött értem. Gyorsan hazamentünk és egyből mentünk is be a lakásba. Hogy még véletlenül se történhessen semmi. Nem volt túl jó belegondolni, hogyha kilépek a lakásból bármelyik pillanatban meghalhatok. Délután átjött Jeremy is, megnézni hogy hogy vagyok. Nagyon kedves, aranyos fiú. De tudtam, hogy ő sem árul el nekem valamit, vagy hogy valami vele sincs rendben. Jeremy sokáig maradt majd megint kopogtak. Egyre jobban kezdtem utálni ezt a hangot. Nagy sóhaj után indultam az ajtó felé. Tátott szájjal néztem az előttem álló személyre..
-          Katerina? – döbbentem meg.
-          Nem. Nem vagyok Kathrine. – tiltakozott.
-          Ki vagy te?
-          Elena Gilbert.
 
Itt már minden beugrott. Ő a hasonmás. Akkor az ő barátja Stefan.
-          Te is meg akarsz ölni? Akkor állj be sorba. – váltottam flegma stílusra.
-          Nem, dehogyis.
-          Akkor mondd meg a barátodnak meg az abnormális bátyjának, hogy szakadjanak le rólam. Mert nem félek karót döfni a szívükbe.
-          Stefan meg akart ölni? – döbbent meg.
-          Hú. Mintha nem tudnád. – forgattam a szemeimet.
-          Tényleg nem tudtam.
Elég őszintének tűnt. De akkor mit akar tőlem?
-          Miért jöttél?
-          Itt lakunk a szomszédba, gondoltam meglátogatlak, meg az öcsémért jöttem.
-          Gyere be. – álltam félre az ajtóból.
Elenával sokat beszélgettem, megtudtam, hogy a szülei egy autóbalesetben meghaltak. És, hogy mennyire nehéz volt neki feldolgoznia. Olyan 9 körül ők is elmentek. Elmentem zuhanyozni majd álmosan, de nyugodtan dőltem be az ágyba ..

2012. január 18., szerda

2. fejezet. – Friend

Sziasztok! Meghoztam a 2. fejezetet remélem ez is tetszeni fog. Nagyon jól estek a komik, és az is, hogy ilyen sokan írtatok. Remélem ez továbbra is így lesz. : ) Jó olvasást.

A kezdeti örömöm, hogy túljártam egy vámpír eszén nem tartott sokáig. Összerezzentem mikor megfordultam s mögöttem állt.
-          Mit akarsz tőlem?
-          Ugyan Natalie mind a ketten nagyon jól tudjuk. – jött közelebb hozzám.
-          Nem vagyok Natalie! – ordítottam.
-          Hazudj annak aki elhiszi.
-          Ninának hívnak. Régen itt éltem, de elköltöztem most pedig újra itt vagyok. Nem vagyok vámpír. Ennyi.
-          Nem vagy Natalie? – döbbent meg.
-          Még hányszor mondjam el? Ja, és mond meg az elmebeteg bátyádnak, ha még egyszer hozzám mer nyúlni karót fog találni a szívébe. Hagyatok békén mind a ketten. Nem vagyok Natalie, csak egy majdnem átlagos lány.
-          Megértettem. – lágyult el a hangja.
-          Van még valami? – húztam fel a szemöldökömet.
-          Látom, nagyon makacs vagy. – mosolyodott el. – Nem akarsz majd valamikor hozzánk?
-          Ezt most komolyan kérdezted? Nem gondolod, hogy átmegyek egy vámpírokkal teli házba, főleg akinek az egyik lakója meg akar ölni!? Neked elmentek otthonról, vagy sokat ittál?
-          Annak ellenére, hogy simán kitörhetném a nyakadat, nagyon nagy a szád. – nézett rám.
-          Nem félek tőled, sem a fajtádtól. Szabályosan utálom őket. – mosolyogtam gúnyosan.
-          Valóban? És miért?
-          Nem mondtam, hogy mesedélutánt fogok tartani.
-          Azt már semmiképp mivel, hogy már este van.
-          Utálom őket és kész. Nem kell túlbonyolítani.
Stefan, mintha meg sem hallotta volna amit mondtam neki. Fogta magát és leült a kanapéra. Teljesen kiborít.
-          Hahó?! Nem akarsz hazamenni? – álltam mellé.
-          Hello Damon. – köszönt hirtelen.
Damon? Mit keres ő itt? Hirtelen megfordultam és ott állt mögöttem mosolyogva. Ahogy egyre közelebb jött én folyamatosan egyet hátra léptem.
-          Mi a szart akartok már tőlem? – váltottam nem túl kedves hangnemre.
-          Ejnye. Ilyen durván fogatsz? – nézett rám Damon.
-          Zavarok?! – állított be Kat.
Remek már csak ez hiányzott. Láthatóan a két fiú arcáról eltűnt a korábbi mosoly.
-          Katerina. – sziszegte Damon, majd neki ugrott.
Kat egy laza mozdulattal földre terítette ellenfelét.
-          Ugyan Damon, körömlakkozás közben is meg tudnálak ölni. – mosolygott.
-          Mit akarsz még itt Katerina? – kérdezte Stefan.
-          Van itt valami ami engem illet. Van pár napotok ideadni vagy különben Elena fogja megbánni.
-          Ne merészeld. – sziszegte Stefan.
-          Az óra ketyeg tik-tak. – és ezzel eltűnt.
Még mindig nem értettem semmit. Vajon Natalinek köze van ahhoz, hogy újra itt vagyunk?
-          Szóval Kat szolgája vagy? – nézett rám Damon. – Azt hittem ennél több eszed van.
-          Nem vagyok a szolgája. – pattantam fel.
-          De ha azt mondtad, hogy utálod a vámpírokat miért vagy vele? – kérdezte Stefan.
-          Nektek nem mindegy?! Mondtam, hogy hagyjatok békén.
-          Velem te ne beszélj így. – jött felém Damon.
-          Damon állj le. – fogta le bátyját Stefan,de hiába.
Damon újra a falnak szorított és a nyakamat mint egy egyszerű kötelet markolta. Stefan különösen nem sietett a megmentésemre, amin szinte meg sem lepődtem. Már szinte az életem lepörgött előttem. Mikor egy váratlan pillanatban Xenia rúgta be az ajtót, és egyből karót szúrt Damon hátába, amitől egyből elengedett és a földre esett. Eltartott némi kis időbe mire újra képes voltam mozogni, gondolkozni. Xenia átdobott nekem egy karót, de nem akartam használni. De amikor Stefan hirtelen megindult a megmentőm felé gondolkodás nélkül döftem hasába a fegyvert. Idő közben Damon összeszedte magát, de nem indított újabb csapást ellenem, hisz gondolom rájött, hogy esélye sincs velünk szembe. Stefan is kihúzta magából a tőrt és talpra állt.
-          Most pedig takarodjatok. Mind a ketten. – mutattam az ajtó felé.
A Salvatore testvére vonakodva ugyan de elmentek a lakásomról. Megkönnyebbülve nyúltam el a kanapén Xenia pedig mellém ült. Sokáig beszélgettünk majd olyan 11 körül ő is hazament, és abban egyeztünk meg, hogy holnap mindenképp a nevemre kell iratni a házat, hogy ne tudjanak bejönni. Elmentem zuhanyozni, majd ettem valamit bár étvágyam se sok volt. Utána még beültem kicsit tévézni, de mivel nem kötötte le a figyelmemet, felmentem az emeletre és álmosan bebújtam az ágyba. De mégis csak hosszas szenvedés után tudtam elaludni. Féltem, hogy az éjszaka visszatér a két Salvatore egyike, vagy talán mind a kettő. Az álmaim sem voltak túl bizalomgerjesztőek. Vagy kergettek, vagy csak pusztán megöltek. Végül reggel 10 óra után nem sokkal később ébredtem. Boldog voltam, hogy még egyátalán élek és minden megvan a lakásba. Elmentem a fürdőbe felöltözni. Mivel úgy tűnt, hogy kint nagyon meleg van, ezért felvettem egy rövidnadrágot és egy toppot.

  Tettem fel natúr sminket, copfba kötöttem a hajamat és lementek a konyhába. Ittam egy csésze kávét, de úgy éreztem liter számra ihatnák sem segítene sokat. Nem volt jó itt egyedült. Nem akartam itt lenni. Nem csak a két Salvatore fivér miatt.. Sok minden futott végig az agyamon, amiből később az ajtón lévő csengő éles hangja zökkentett ki. Félve mentem ajtót nyitni de szerencsére Xenia állt előttem.
-          Szia. Akkor indulhatunk? – mosolygott.
-          Szia. Persze, csak hozom a táskámat.
Xenia elkísér a hivatalba, hogy a nevemre irassuk a házat, ezzel megoldva a vámpír problémámat. Beszaladtam a szobába felkaptam a táskámat és már mentem is vissza Xeniához. Mivel jó idő volt gyalog mentünk. Az úton sokat beszélgettünk, nevettünk majd nem sokkal később már a hivatal előtt álltunk. Szerencsére hamar sorra kerültünk, és egyszerűen a nevemre került a ház. Visszafelé beültünk az egyik kávézóba kicsit beszélgetni. A rövid beszélgetésből körülbelül 2,5 óra lett. Időközben kint is sötét lett. Úgy döntöttünk ideje haza indulni. Mivel Xenia kocsija ház előtt parkolt hazakísért. Már épp a ház előtt álltunk mikor hirtelen egy erős szúrást éreztem a nyakamnál. A fájdalomtól a földre estem.

/Xenia/
Nina szinte a semmiből esett össze, de nem sokkal megéreztem a vámpír szagát. Gondolom nincs mersze elő jönni. Tévedtem. A két Salvatore testvér kisétált a sötétségből. Próbáltam megfélemlíteni de nem sikerült nekik. Mindig tartok magamnál karót.. Amire most különösen nagy szükségem volt. Kirántottam a cipőmből és először Damon majd Stefan hasába döftem. Felkaptam Ninát és bevittem a lakásba. Meg kell hagyni nagyon szarul nézett ki. A seb egyre csúnyább lett, és a lány fal fehér volt. Nem tudtam, hogy hogyan segíthetnék neki..
-          Én segíthetek. – szólt egy hang az ajtóból.
A hang nem volt másé, mint Damoné.
-          És mégis hogyan? – mentem felé.
-          Azt hittem tudod, hogy a vámpírvér gyógyít.
-          Igen, a mesékben.
-          Megmenthetem a barátnőd életét, vagy különben 2 napon belül meghal. De ahhoz be kell hívnod...