Sziasztok! Hát eljött ez a nap is. Mikor elkezdtem ezt a történetet írni, nem gondoltam volna, hogy bárki is olvasni fogja. De szerencsére máshogy alakult. Nagyon köszönöm a rendszeres kommentelekőnek és olvasóknak!Nagyon hálás vagyok nektek. 7 rendszeres olvasó 6290 látogató. Remélem tetszett nektek történetem, és azt is, hogy a következő sztorimnál is számíthatok rátok. Hatalmas pacsi nektek és jó olvasást!
’ Sose nézd, hogy ég, akit megégettél.’
Megfordult a fejemben,hogy gyorsan becsapom előtte az ajtót,de felesleges lett volna. Aki az ajtóban állt nem volt más,mint az apám azzal a karóval amivel Klaust akarjuk megölni.
- Hello Lexi. – mosolygott.
- Mit akarsz még tőlem?
- Csak egy két információt. Esetleg bemehetnék?
- Nem. – vágtam rá azonnal.
Eszem ágában sem állt beengedni a végén még ő öl meg.
- Nem akarok rosszat neked. Miért nem hiszel nekem?
- Úgy gondolom,hogy adtál rá okot nem is keveset amiért ne bízzak benned.
- Megváltoztam.. és
- Igen megváltoztál,vámpír lettél. – vágtam a szavába. – A természeted is megváltozott,a vér lett az életed. Ezzel még nincs is baj,hisz vámpír pasim van és vámpírok vesznek körül. De te kíméletlenül képes lennél nekem ugrani. És az,hogy vámpír lettél csak felerősítette az alapból gonosz természetedet. Meg különben is,miért akarnál nekem segíteni?
- Mert a lányom vagy. Értsd már meg! Szükségetek van rám,talán jobban mint hinnétek.
- Gyere be. – nyögtem ki végül.
Apa lassú,óvatos léptekkel lépte át a küszöböt. Majd leült a kanapéra,és én leültem mellé.
- Szóval..
- Michael hazudott. – nézett rám.
- Tessék? – döbbentem meg. Bármennyire szerettem volna hinni,hogy végre valami könnyedén megoldódik ismét tévedtem.
- Vagyis inkább úgy mondanám,hogy fontos információt kihagyott.
- Mit? És te honnan tudod? – tettem fel sorra a kérdéseket.
- Vámpír vámpírt nem ölhet meg azzal a karóval. Ha megteszi meghal vele együtt.
- Mi? – rémültem meg.
Magyarul ha Damon megöli Klaust ő is meghal vele együtt.
- Ez azt jelenti, hogy nekem kell megölnöm?
- Nem. Ez azt jelenti, hogy ideje jó apának lennem.. – tette a kezét a vállamra.
Először kissé furcsán néztem rá,de amikor rájöttem, hogy mit is tervez egyátalán nem örültem neki, sőt..
- Nem teheted. – néztem rá.
Lehet, hogy haragszom rá, de akkor sem kívánom a halálát.
- Majd én megteszem. – hajtogattam. – Nem kell senkinek se meghalnia Klauson kívül.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet.
- De igen az. – makacskodtam. – Lehet,hogy nem vagyunk túl jóba de a halálodat nem kívánom, főleg ha van más megoldás is.
- De ha nincs más, akkor én teszem meg. – adta meg magát.
- Rendben.
Apával ezután sok mindenről beszélgettünk, úgy mint régen. Jó volt végre úgy beszélni vele, mint a saját apámmal nem, mint egy idegennel. Az idő elég gyorsan eltelt, közben pedig a többiek is megérkeztek. Lindát kissé felzaklatta apa váratlan megjelenése de hát nem is csodálom. Damon pedig – szokásához híven – most sem akart hinni apunak. De idővel ő is belátta, hogy nincs más választása mint bízni az apámban. Ő sem örült annak, hogy én fogom megölni Klaust de bármit is mondott, én hajtatlan voltam. Nem sokkal később Kathrine is megjött. Még utoljára átbeszéltük a tervet, és már nem volt más, mint csak előre. Összeszedtük a szükséges dolgokat és már indultunk is. Próbált mindenki nyugodtnak tűnni, ami az idő múlásával egyre nehezebben bizonyult. Hisz ezen a napon nagyon sok múlik talán végleg megszabadulunk Klaustól. Mikor már minden készen állt leültünk a tornaterem közepére és csendben várakoztunk. Nem sokkal később valami zajt hallottunk, s mindenki felállt. Damon még utoljára odajött hozzám.
- Szeretlek. – nézett a szemembe, majd lágyan megcsókolt. – Vigyázz magadra.
- Én is szeretlek. –suttogtam elcsukló hangon.
Jól hallottuk Klaus jött meg. Rémisztő érzés járta át az egész testemet,de ki kell bírnom. Ez az utolsó lépcsőfok, már csak ezt kell megugrani – próbáltam magam nyugtatni -.
- Nem lenne egyszerűbb ha feladnád? És akkor nem kéne senkinek sem meghalnia, rajtad kívül. – mondta Klaus gúnyosan.
- Soha. – sziszegtem.
Klaus színpadiasan felsóhajtott, majd nekem ugrott. Kissé meglepett, de a célját nem érte fel. Nem adom fel harc nélkül! – mondogattam magamnak. Már vagy fél órája harcolhattunk egymás ellen, mikor azt éreztem, hogy kezd fáradni – persze lehet, hogy ez csak egy álca – de én úgy éreztem, hogy itt az ideje pontot rakni a történet végére. Damonra pillantottam - aki az egyik szekrény mögé bújt – egyből vette a célzást, és a többiekkel együtt megindultak Klaus felé. Kathrine volt az élen , gondolom bosszút akar állni Klaus a több évszázados üldözés miatt. Ebben az esetben nem tévedtem, egy sima karót döfött Klaus szívébe, hogy még tovább gyengítse. Bonnie folyamatosan egy varázsigét mondogatott, amitől Klaus egyre lassabban tudott mozogni.
- Itt az idő. – kiáltotta apa, és odaadta a sorsdöntő fegyvert.
Eleinte lassan közelítettem Klaus felé, majd egyre gyorsabban. Végül némi hezitálás után beledöftem a karót. Klaus fájdalmasan felüvöltött, és ficánkolni kezdett. Egy gondatlan pillanatban azonban megharapott ami ezerszer fájdalmasabb volt. Minden erőmre szükségem volt, hogy kibírjam. Majd nem sokkal később a karó Klaus testével együtt felgyulladt, én pedig gyorsan leugrottam a lángoló testről és Damonhöz rohantam. Aki egyből védelmezően megölelt. Nem bírtam nézni az égő testet. Mikor Damon elengedett akkor mertem csak odanézni, a korábban szenvedő Klaus helyén most egy dobozka állt Klaus hamvaival. Majd hirtelen apa összeesett.
- Úristen,apa. – rohantam oda hozzá. – Mi történt?
- Klaus. – szólalt meg Bonnie. – A halálával minden általa teremtett lény meghal. – nézett rám.
- Mi?! Ne apa kérlek,ne! – borultam le mellé sírva. – Nem hagyhatsz itt. Már nem. – ordítottam.
Damon megfogta a karomat és pont azt amit Klaus megharapott. A fájdalom hatására felszisszentem és Damonra emeltem könnyes tekintetem. Damon arca összrándult, és határozottan elvitt apától.
- Ez meg mi? – nézett rám dühösen.
- Megharapott, mikor beledöftem a karót. – vontam vállat.
Damon szúrósan nézett rám, majd minden szó nélkül a csuklójába harapott és a számhoz kezdte emelni, de Bonnie közbeszólt.
- Várjatok. – jött oda, és a sebemet kezdte nézni. – Gyere. – mondta és húzni kezdett maga után.
Apa élettelen testéhez vitt, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Lehet, hogy az elmúlt időben nem volt túl jó a viszonyunk, de akkor is az apám, és soha sem fogom elfelejteni amiket értem tett. És most mikor megint itt hagyott engem, az az űr kezd eluralkodni rajtam. Közben Bonnie valamit mondott de nem értettem, csak a hangját értettem, ami nem sokkal később teljesen elmosódott. Szememet egy könnyfátyol borította, amit lassan letöröltem.
- Kész vagy? – nézett rám Bonnie.
- Mire? – döbbentem meg.
- A véred talán megmentheti az apádat.
Ha belegondoltam mikor Bonnie végighúzta a kést még anno a kezemen, és akkor is, hogy fájt. Most még ráadásul egy vérfarkas, vámpír harapás ami egyre rosszabbul néz ki, és még így is nagyon fáj.
- Igen. – sóhajtottam.
Damon is odajött mellém és kérdőn nézett Bonniera. A lány nem válaszolt csak elővette a bicskáját. Egy pillanatra a hideg futott végig rajtam amit Damon is megérzett. A bal karomat Bonnienak nyújtottam de a testem többi részével Damon felé fordultam és a pólóját kezdtem szorítani. A hideg vas nem sokkal később a bőrömet súrolta, majd utána egyre beljebb hatolt. A fájdalom borzasztó volt, és elviselhetetlen. Ilyet még szinte sosem éreztem, pedig pár dolgot már átéltem. Egy könnycsepp is végigfutott az arcomon, ami több dolognak is betudható volt. De a fájdalom csúcspontja ezután következett. Úgy éreztem, ahogy a kés egyre mélyebben szánta a húsomat, mintha égő lávát öntenének a karomba. Nem bírtam tovább, egy kissé hangos fájdalmas nyögéssel jeleztem, hogy nagyon fáj. A nyögésemre a többiek is odafigyeltek és odajöttek. Éreztem, hogy egyre kevesebb erőm van, de a fájdalom nem szűnik. A szemem mintha ragasztóval ragasztanák le, fokozatosan egyre csukódott le.
Mikor legközelebb magamhoz tértem Damon ölében voltam, és még mindig a tornateremben voltunk. A kezemen egy hatalmas vágás éktelenkedett, ami szavakba nem önthető fájdalmat okoz nekem.
- Hogy vagy? – kérdezte Damon,és eltűrt egy tincset az arcomból.
- Nagyon fáj. – nyöszörögtem.
- Tudom. Még egy kicsit tarts ki. És minden rendbe lesz. Ígérem. – simogatta az arcomat.
Innentől kezdve hősiesen tűrtem a fájdalmat, minden hang nélkül.
- Nagyon fáj? – jött oda hozzám Elena.
- Eléggé. De most mi történik?
- Lexi. –szólt egy hang, ami kísértetiesen hasonlított apáéra.
Lassan fordítottam arra a fejemet,és tényleg apa állt ott.
- Apa! – kiáltottam fel, felálltam majd felé kezdtem rohanni, és szorosan megöleltem.
Amint elengedtem aput Damon odajött hozzám, és újra felsértette a csuklóját s a számhoz emelte. Bármennyire utáltam a vér ízét, most az sem érdekelt, csak az volt a fontos, hogy a fájdalom megszűnjön. Ami szerencsére pár korty vér után meg is történt. Megkönnyebbülve ültem le a földre, minden fájdalom nélkül. Már csak egy dolog volt fontos; hazamenni.
- Mikor megyünk el innen? – kérdeztem.
- Nemsokára. – válaszolt Damon és mellém ült.
- Büszke vagyok rád. – mosolygott.
- Rám? Miért?
- Be kell vallanom, hogy az elején kételkedtem abban, hogy képes leszel megölni Klaust, de mégis sikerült. Gratulálok. És mint kiderült a fájdalmat is hősiesen tűröd. – mosolyodott el a végére.
- Köszönöm. – öleltem meg.
- Mehetünk. – szólalt meg Stefan.
Bár kissé még gyengének éreztem magam, de boldogan száguldottam ki az ajtón. Alig vártam, hogy megálljon a kocsi a Salvatore ház előtt. A kocsi szinte még meg sem állt,de én már ugrottam is ki belőle. A nappaliig meg sem álltam, a húgom pont akkor sétált le a lépcsőn, de amint meglátott futni kezdett és a nyakamba borult.
- Sikerült. – mosolygott.
- Bizony.
Közben pedig a többiek is beértek, amit követett egy afféle nagy ölelés. Annyira hihetetlen volt, hogy sikerült megölnünk Klaust de mégis igaz. Majd az emeletről anya sétált le gyönyörű fehér ruhában. Anya mindig is szép volt, de most. Szavakat sem találtam.
- Anya. – nyögtem ki nagy nehezen.
Majd apára néztem akinek szinte könnybe lábadt a szeme, és anyához indult. Lindához sétáltam és átkaroltam a vállát. Mindkettőnk vigyorgott, mint a tejbetök. A mai nap minden megpróbáltatásai ellenére ez volt a legjobb napom! Az anyakönyvvezető elmondta a szokások szövegét, majd a végén jöhetett a csók. Linda elment zsebkendőért közben pedig Damon odajött hozzám és hátulról átölelt.
- Szeretlek. – suttogta a fülembe.
- Én is szeretlek. – suttogtam, majd felé fordultam és megcsókolt.
THE END !!!! : )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése