Nina magához tért és úgy tűnt, hogy jól van. Látszólag.
- Nina, jól vagy? – rohantam oda hozzá.
- Megvagyok. – ült fel.
Közben Damon az ajtófélfánál támaszkodva várt. Csak tudnám, hogy mire, hisz Nina jól van. De ebben a percben nincs vért kezdett köhögni és újra fal fehér lett.
- Nem fog magától meggyógyulni. – szólalt meg.
- Segíts. – nyöszörögte Nina.
Nem tudtam, hogy mit csináljak. Ha behívom megmenti Nina életét vagy nem, de akkor be tud jönni, és így oda a tervnek. A másik opció ha nem hívom be, és elviszem a lányt orvoshoz. De kétlem, hogy Damon csak úgy minden szó nélkül elengedne minket.
- Tűnj el. – néztem rá.
- Meg fog halni a barátnőd. – mosolygott gúnyosan.
Ránéztem Ninára aki ott feküdt eszméletlenül a vérben. Mit tegyek? Én is behívhatom, mert a ház a kettőnk nevére lett iratva, ha esetleg bármi történne. Mintha Nina tudta volna, hogy ez lesz.. Épp be akartam hívni, mikor Damon hirtelen összeesett kíváncsian néztem, hogy mi történik. Majd egy idegen fiatal fiú rontott be a házba.
- Hé, ki vagy te? – kiáltottam rá.
- Ezt most hagyjuk. Kórházba kell vinnünk vagy meghal. – mormogta.
Felkapta Ninát és kifelé indult vele, én pedig rohantam utánuk. Damon még a földön feküdt, de magánál volt.
- Ezt még nagyon megbánod Gilbert.
Gilbert?! Rebekah elég sokszor emlegeti ezt a vezetéknevet. De ez most nem érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy megmentsék Ninát. A kocsi megállt a kórház előtt és a fiú kivette őt a járműből és a bejárat felé indultak. Ninát egyből a sürgősségire vitték. Több orvos küzdött az életéért, közben azon gondolkozva, hogy mi történt vele mi az a hatalmas seb a nyakán. Mi lehet az a ’betegség’ ami az idegrendszerére hat ki, és onnan őrli fel a fiatal lány testét. Miközben kint várakoztunk, a kíváncsiság hatására megszólítottam a mellettem ülő fiút.
- Mi a neved?
- Jeremy. Jeremy Gilbert. – mosolygott.
- Miért segítettél nekünk? Hisz nem is ismersz minket.
- Utálom Damont, és nem akarom, hogy még több ártatlan emberi életnek legyen vége. – nézett rám.
Kedves volt tőle, hogy segített nem tudom, hogy mit csináltam volna. Nem sokkal később ki jött egy orvos a műtőből.
- Öm. Igen. – válaszoltam zavarodottan.
- Üdvözlöm, Dr. Fell vagyok. – nyújtott kezet.
- Xenia. – fogtam vele kezet. – Mi van vele? Ugye meggyógyul?
- Jöjjön. – és arrébb mentünk. – Tudom, hogy mi történt a barátnőjével. Tudom, hogy vámpír harapta meg.
- Tessék? – hitetlenkedtem.
- És azt is tudom, hogy hogyan fogom meggyógyítani.
- Hogyan?
- Vámpírvérrel. – vont vállat.
Ezután nem kérdeztem semmit, csak visszaültem Jeremy mellé. Elmondtam neki, hogy Nina rendbe fog jönni, és azt is, hogy tudja mi történt vele. Ő nem lepődött meg annyira, mint én. Állítólag Jeremynek a gyámja randizgat vele, és normális nő. Majd kicsivel később ismét kijött Dr. Fell.
- Bemehetnek hozzá. – mosolygott.
- Úgy érti .. szóval .. – dadogtam.
Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy a vámpírvér gyógyít. És az sem, hogy a barátnőm szervezetébe vámpírvér van, ami azt jelenti ha meghal vámpírként fog felébredni.
- Igen, úgy. – helyeselt.
Azt hittem, hogy egyből oda fogok hányi. De inkább gyors lépésekkel Nina szobája felé mentem. Már ébren volt, de nagyon ködös volt a tekintete. Utánam Jeremy is bejött.
- Hogy vagy? – ültem le az ágya mellé.
- Mint akin átment háromszor egy betonkeverő. – nyöszörgött.
- Legalább megmaradsz. – mosolyogtam.
- De mi történt? – kérdezte.
- Damon megharapott, és téged egy vámpírharapás megöl. Úgy volt, hogy be kell hívnom Damont, hogy megmentsen de akkor jött Jeremy.
- Szóval neked köszönhetem, hogy élek. – nézett a fiúra, ő csak rámosolygott.
/ Nina/
Borzasztóan fájt a fejem amikor felébredtem. Elkezdtem tapogatni a körülöttem lévő dolgokat, de semmi ismerősem sem találtam. Lassan nyitottam ki a szememet és egy kórterembe találtam magam.
- Hogy éri magát? – szólt egy idegen női hang.
- Hol vagyok?
- Kórházban.
- De, hogy kerültem ide, hisz engem ..
- Vámpír harapta meg. – fejezte be a mondatomat.
Na erre már felkaptam a fejemet, és csodálkozva néztem a nőre.
Na erre már felkaptam a fejemet, és csodálkozva néztem a nőre.
- Akkor, hogy élek még mindig?
- Vámpírvért kapott.
- Tessék? hökkentem meg.
- Jól hallotta. Az orvosok már halottnak állították be, és akkor adtam be magának a vért.
Azt hittem, hogy rosszul hallok.
- Pár nap múlva hazamehet. – mosolygott rám.
Miután kiment az orvos kiment a kórteremből megdöbbenve vettem tudomásul, hogy tud a vámpírokról és, hogy vámpírvért itatott velem. Fúj. Bejött Xenia és Jeremy – akinek az életemet köszönhetem – de ők sem maradtam sokáig. Így ismét egyedül maradtam.
- Már megint mit csináltál? – jelent meg Katerina.
- Én semmit. Az idióta vámpír ex-pasid harapott meg. – gúnyolódtam.
Kat egy pillanatra megdöbbent, majd leült az ágyam mellé.
- Kérdezhetek valamit? – szólaltam meg.
- Aha. – sóhajtott.
- Ki az a Natalie?
- Egy olyan személy aki nagyon közel állt hozzám. Társam volt a bajban, egy szóval mindenben. De sajnos elkapták és egy kriptába zárták. Sokáig próbáltam megkeresni de nem sikerült. – nézett folyton maga elé.
Nem akartam tovább faggatni, mert láttam, hogy érzékenyen érinti ez a téma. Ő sem veti a szememre a múltamat, így én sem fogom. Kicsit még beszélgettünk, és megállapodtunk abban ha kiengednek mindent átbeszélünk. Ez a pár nap nagyon unalmasan telt, az ágyból ki sem kelhettem, nem csinálhattam semmit. De mikor már eljött az a reggel, hogy végre hazamehetek nagyon boldog lettem. Elkezdtem összepakolni a cuccaimat, majd nem sokkal később Xeina megjött értem. Gyorsan hazamentünk és egyből mentünk is be a lakásba. Hogy még véletlenül se történhessen semmi. Nem volt túl jó belegondolni, hogyha kilépek a lakásból bármelyik pillanatban meghalhatok. Délután átjött Jeremy is, megnézni hogy hogy vagyok. Nagyon kedves, aranyos fiú. De tudtam, hogy ő sem árul el nekem valamit, vagy hogy valami vele sincs rendben. Jeremy sokáig maradt majd megint kopogtak. Egyre jobban kezdtem utálni ezt a hangot. Nagy sóhaj után indultam az ajtó felé. Tátott szájjal néztem az előttem álló személyre..
- Katerina? – döbbentem meg.
- Nem. Nem vagyok Kathrine. – tiltakozott.
- Ki vagy te?
- Elena Gilbert.
Itt már minden beugrott. Ő a hasonmás. Akkor az ő barátja Stefan.
- Te is meg akarsz ölni? Akkor állj be sorba. – váltottam flegma stílusra.
- Nem, dehogyis.
- Akkor mondd meg a barátodnak meg az abnormális bátyjának, hogy szakadjanak le rólam. Mert nem félek karót döfni a szívükbe.
- Stefan meg akart ölni? – döbbent meg.
- Hú. Mintha nem tudnád. – forgattam a szemeimet.
- Tényleg nem tudtam.
Elég őszintének tűnt. De akkor mit akar tőlem?
- Miért jöttél?
- Itt lakunk a szomszédba, gondoltam meglátogatlak, meg az öcsémért jöttem.
- Gyere be. – álltam félre az ajtóból.
Elenával sokat beszélgettem, megtudtam, hogy a szülei egy autóbalesetben meghaltak. És, hogy mennyire nehéz volt neki feldolgoznia. Olyan 9 körül ők is elmentek. Elmentem zuhanyozni majd álmosan, de nyugodtan dőltem be az ágyba ..
Szia.Imádtam ezt a részt is.Várom a folytatást.Nagyon ügyi vagy.Kíváncsi vagyok hogy merre kanyarodik a story.puszi
VálaszTörlésszia !! nagyon jó lett a fejezet már nagyon várom a következőt !!!! puszi
VálaszTörlés