A kezdeti örömöm, hogy túljártam egy vámpír eszén nem tartott sokáig. Összerezzentem mikor megfordultam s mögöttem állt.
- Mit akarsz tőlem?
- Ugyan Natalie mind a ketten nagyon jól tudjuk. – jött közelebb hozzám.
- Nem vagyok Natalie! – ordítottam.
- Hazudj annak aki elhiszi.
- Ninának hívnak. Régen itt éltem, de elköltöztem most pedig újra itt vagyok. Nem vagyok vámpír. Ennyi.
- Nem vagy Natalie? – döbbent meg.
- Még hányszor mondjam el? Ja, és mond meg az elmebeteg bátyádnak, ha még egyszer hozzám mer nyúlni karót fog találni a szívébe. Hagyatok békén mind a ketten. Nem vagyok Natalie, csak egy majdnem átlagos lány.
- Megértettem. – lágyult el a hangja.
- Van még valami? – húztam fel a szemöldökömet.
- Látom, nagyon makacs vagy. – mosolyodott el. – Nem akarsz majd valamikor hozzánk?
- Ezt most komolyan kérdezted? Nem gondolod, hogy átmegyek egy vámpírokkal teli házba, főleg akinek az egyik lakója meg akar ölni!? Neked elmentek otthonról, vagy sokat ittál?
- Annak ellenére, hogy simán kitörhetném a nyakadat, nagyon nagy a szád. – nézett rám.
- Nem félek tőled, sem a fajtádtól. Szabályosan utálom őket. – mosolyogtam gúnyosan.
- Valóban? És miért?
- Nem mondtam, hogy mesedélutánt fogok tartani.
- Azt már semmiképp mivel, hogy már este van.
- Utálom őket és kész. Nem kell túlbonyolítani.
Stefan, mintha meg sem hallotta volna amit mondtam neki. Fogta magát és leült a kanapéra. Teljesen kiborít.
- Hahó?! Nem akarsz hazamenni? – álltam mellé.
- Hello Damon. – köszönt hirtelen.
Damon? Mit keres ő itt? Hirtelen megfordultam és ott állt mögöttem mosolyogva. Ahogy egyre közelebb jött én folyamatosan egyet hátra léptem.
- Mi a szart akartok már tőlem? – váltottam nem túl kedves hangnemre.
- Ejnye. Ilyen durván fogatsz? – nézett rám Damon.
- Zavarok?! – állított be Kat.
Remek már csak ez hiányzott. Láthatóan a két fiú arcáról eltűnt a korábbi mosoly.
- Katerina. – sziszegte Damon, majd neki ugrott.
Kat egy laza mozdulattal földre terítette ellenfelét.
- Ugyan Damon, körömlakkozás közben is meg tudnálak ölni. – mosolygott.
- Mit akarsz még itt Katerina? – kérdezte Stefan.
- Van itt valami ami engem illet. Van pár napotok ideadni vagy különben Elena fogja megbánni.
- Ne merészeld. – sziszegte Stefan.
- Az óra ketyeg tik-tak. – és ezzel eltűnt.
Még mindig nem értettem semmit. Vajon Natalinek köze van ahhoz, hogy újra itt vagyunk?
- Szóval Kat szolgája vagy? – nézett rám Damon. – Azt hittem ennél több eszed van.
- Nem vagyok a szolgája. – pattantam fel.
- De ha azt mondtad, hogy utálod a vámpírokat miért vagy vele? – kérdezte Stefan.
- Nektek nem mindegy?! Mondtam, hogy hagyjatok békén.
- Velem te ne beszélj így. – jött felém Damon.
- Damon állj le. – fogta le bátyját Stefan,de hiába.
Damon újra a falnak szorított és a nyakamat mint egy egyszerű kötelet markolta. Stefan különösen nem sietett a megmentésemre, amin szinte meg sem lepődtem. Már szinte az életem lepörgött előttem. Mikor egy váratlan pillanatban Xenia rúgta be az ajtót, és egyből karót szúrt Damon hátába, amitől egyből elengedett és a földre esett. Eltartott némi kis időbe mire újra képes voltam mozogni, gondolkozni. Xenia átdobott nekem egy karót, de nem akartam használni. De amikor Stefan hirtelen megindult a megmentőm felé gondolkodás nélkül döftem hasába a fegyvert. Idő közben Damon összeszedte magát, de nem indított újabb csapást ellenem, hisz gondolom rájött, hogy esélye sincs velünk szembe. Stefan is kihúzta magából a tőrt és talpra állt.
- Most pedig takarodjatok. Mind a ketten. – mutattam az ajtó felé.
A Salvatore testvére vonakodva ugyan de elmentek a lakásomról. Megkönnyebbülve nyúltam el a kanapén Xenia pedig mellém ült. Sokáig beszélgettünk majd olyan 11 körül ő is hazament, és abban egyeztünk meg, hogy holnap mindenképp a nevemre kell iratni a házat, hogy ne tudjanak bejönni. Elmentem zuhanyozni, majd ettem valamit bár étvágyam se sok volt. Utána még beültem kicsit tévézni, de mivel nem kötötte le a figyelmemet, felmentem az emeletre és álmosan bebújtam az ágyba. De mégis csak hosszas szenvedés után tudtam elaludni. Féltem, hogy az éjszaka visszatér a két Salvatore egyike, vagy talán mind a kettő. Az álmaim sem voltak túl bizalomgerjesztőek. Vagy kergettek, vagy csak pusztán megöltek. Végül reggel 10 óra után nem sokkal később ébredtem. Boldog voltam, hogy még egyátalán élek és minden megvan a lakásba. Elmentem a fürdőbe felöltözni. Mivel úgy tűnt, hogy kint nagyon meleg van, ezért felvettem egy rövidnadrágot és egy toppot.
Tettem fel natúr sminket, copfba kötöttem a hajamat és lementek a konyhába. Ittam egy csésze kávét, de úgy éreztem liter számra ihatnák sem segítene sokat. Nem volt jó itt egyedült. Nem akartam itt lenni. Nem csak a két Salvatore fivér miatt.. Sok minden futott végig az agyamon, amiből később az ajtón lévő csengő éles hangja zökkentett ki. Félve mentem ajtót nyitni de szerencsére Xenia állt előttem.
- Szia. Akkor indulhatunk? – mosolygott.
- Szia. Persze, csak hozom a táskámat.
Xenia elkísér a hivatalba, hogy a nevemre irassuk a házat, ezzel megoldva a vámpír problémámat. Beszaladtam a szobába felkaptam a táskámat és már mentem is vissza Xeniához. Mivel jó idő volt gyalog mentünk. Az úton sokat beszélgettünk, nevettünk majd nem sokkal később már a hivatal előtt álltunk. Szerencsére hamar sorra kerültünk, és egyszerűen a nevemre került a ház. Visszafelé beültünk az egyik kávézóba kicsit beszélgetni. A rövid beszélgetésből körülbelül 2,5 óra lett. Időközben kint is sötét lett. Úgy döntöttünk ideje haza indulni. Mivel Xenia kocsija ház előtt parkolt hazakísért. Már épp a ház előtt álltunk mikor hirtelen egy erős szúrást éreztem a nyakamnál. A fájdalomtól a földre estem.
/Xenia/
Nina szinte a semmiből esett össze, de nem sokkal megéreztem a vámpír szagát. Gondolom nincs mersze elő jönni. Tévedtem. A két Salvatore testvér kisétált a sötétségből. Próbáltam megfélemlíteni de nem sikerült nekik. Mindig tartok magamnál karót.. Amire most különösen nagy szükségem volt. Kirántottam a cipőmből és először Damon majd Stefan hasába döftem. Felkaptam Ninát és bevittem a lakásba. Meg kell hagyni nagyon szarul nézett ki. A seb egyre csúnyább lett, és a lány fal fehér volt. Nem tudtam, hogy hogyan segíthetnék neki..
- Én segíthetek. – szólt egy hang az ajtóból.
A hang nem volt másé, mint Damoné.
- És mégis hogyan? – mentem felé.
- Azt hittem tudod, hogy a vámpírvér gyógyít.
- Igen, a mesékben.
- Megmenthetem a barátnőd életét, vagy különben 2 napon belül meghal. De ahhoz be kell hívnod...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése