Kat nem rég mondta, hogy visszamegyünk Mystic Falls-ba. Állítása szerint van némi lerendezetlen ügye. Még egy nap volt indulásig. Az időmet nem sok mindennel tudtam lekötni, így inkább a pakolásba fektettem a túltengő energiámat. Mikor ezzel is végeztem, elégedetten dűltem el a kanapén. Majd nem sokkal később Katerina jelent meg.
- Indulhatunk. – mosolygott.
- Rendben.
- De külön kocsival megyünk. – dobta át nekem az egyik kocsi kulcsot. – Nem akarok nagy feltűnést.
- - Miért megyünk vissza? – bukott ki belőlem.
- Mondtam már. Valakikkel még rendeznünk kell a számlát. És ebben az ügyben rád is szükségem van.
Tudtam, hogy hazudik. Más lehet, hogy beveszi de én nem. Már túl jól ismerem ahhoz, hogy bevegyem az ócska hazugságait. De nem akartam ellenkezni, így behurcoltam a bőröndjeimet a kocsiba és útnak indultam. A gázpedált néha a megengedetnél sokkal jobban tapostam. Egyrészt élveztem, hogy száguldozhatok az utakon, másrészt jó volt kicsi feszültséglevezetőnek is. Az út unalmas volt és hosszú még úgy is, hogy az utakat körülbelül 180-al száguldottam. Mikor megláttam a következő utcát összerándult a gyomrom. Mystic Falls - olvastam fel hangosan az előttem álló táblát. Nem gondoltam volna, hogy még valaha visszatérek ide de hát, ember tervez Isten végez. Nem tudom, hogy Kat mit akar itt, de biztos nyomós oka van rá. Remegő lábakkal indultam meg a ház felé. Furcsa lesz itt egyedül élni – gondoltam magamban – majd kinyitottam az ajtót és bevittem a cuccokat. Csak bedobáltak őket az előszobába, és elmentem afféle város sétára. Sok minden eszembe jutott mikor itt éltem, jó és rossz egyátalán. Főként rossz de próbáltam erre a legkevesebbet gondolni. Bementem egy közeli kocsmába ami a Grill nevet viselte, barátságos helynek tűnt. Ahogy jobban körülnéztem most viszonylag kevesen voltak. A vendégek is inkább ebédelni tértek be, vagy néhányan inkább a kocsma részét használták ki a helynek. Leültem az egyik párszékre egy idegen férfi mellé. A pincér fiú nem sokkal később odajött hozzám.
- Szia, mit hozhatok? – mosolygott.
- Szia gin-tonikot kérnék. – válaszoltam
A mellettem ülő idegen férfi rám nézett majd visszafordította a fejét, majd ismét rám nézett, de ezúttal a szemei szikrákat szórtak. Egy pillanat alatt tűnt el a maradék jó kedvem. Kezdtem rájönni, hogy mi is ő valójában. Felálltam a bárszékről és a kijárat felé indultam. A férfi nem sokkal később mögöttem termett és megragadta a karomat s a falnak szorított. A halálfélelem egy perc alatt lett úrrá rajtam. Hiába kerestem az emberek arcát, semmi reakciót nem váltottam ki belőlük. A férfi egy ideig az arcomat szemlélte majd a szemembe nézett.
- Ki vagy te? – kérdeztem remegő hangon.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád. – szorította meg még jobban a nyakamat.
- Mi a neved? – győzködtem tovább a támadómat.
- Damon Salvatore. De beszéljünk inkább rólad, hogy jutottál ki a sírból Natalie?
- Ki az a Natalie? – hökkentem meg.
A szorítás ebben a percben enyhülni kezdett, majd végre a talajt a talpam alatt éreztem.
- Mi a neved? – kérdezte úgy, mintha semmi sem történt volna.
- Nina Frost. – válaszoltam kissé félve.
Volt már dolgom vámpírral, nem is eggyel de ő teljesen más volt. Hogy miben és miért magam sem tudtam.
- Sajnálom nem akartalak megijeszteni. Összetévesztettelek valakivel.. – szorult ökölbe a keze.
Oké, Nina itt az ideje lelépni - hajtogattam magamba .-
- Semmi baj. – nyögtem ki. – De én most megyek. – böktem az ajtó felé.
Választ nem várva gyors lépésekkel hagytam el a szórakozóhelyet. Közben Kat is hívott, hogy menjek el a lakására. Beszálltam a kocsiba, és próbáltam magam megnyugtatni. Katerina lakása nem volt messze a Grill-től, így hamar odaértem.
- Szia. – köszöntem zavartan.
- Hello. – állt félre az ajtóból. – Mi történt?
- Találkoztam egy férfivel a Grillbe. – léptem be az ajtón.
- Szia. –köszönt rám Rebekah és odajött hozzám s megölelt.
- Na mesélj. – jött oda Kat.
- Találkoztam egy férfivel aki meg akart ölni, és azt kérdezgette: hogy jutottál ki a sírból Natalie. – mondtam egy szuszra.
Kat megijedt egy pillanatra majd újra nyugodt lett.
- Damon Salvatore volt,igaz? – sóhajtott.
- Igen. De ki ő?
- Ez most hosszú. De majd egyszer elmesélem.
- Kat, ne szórakozz velem! – emeltem fel a hangom.
Éppen szólni akart amikor váratlanul csöngettek. Rebekah gyors lépésekkel indult a bejárati ajtó felé.
- - Szia. – köszönt.
- Sziasztok. – jött be egy fiatal szép szőke lány.
- Szia, Nina vagyok. – nyújtottam neki kezet.
- Xenia. – mosolygott.
- Ennyivel nem érem be, Kat. – néztem rá.
De ezt ő is tudta nagyon jól. Semmit nem utálok jobban, mint azt, hogy hülyének néznek. A további hangos szóváltást feleslegesnek tartottam ezért inkább körbevezettem Xeniát a lakásba. Nagyon bírtam a lányt, kedves, vicces. Hasonlóan karakteres volt, mint én. Végül bementünk a szobámba. Pontosabban nem az én szobám, csak néha itt szoktam aludni.
- Mióta ismeritek egymást Rebekahval? – kérdeztem, miközben leültem mellé a földre.
- Legalább egy 10 éve biztosan. – mosolygott. – Te?
- Rebekaht nem olyan régóta talán 1-2 éve, de Katerinát annál régebóta.
Nem akartam neki elmondani – legalábbis még biztosan nem – hogy pontosan hol és mikor találkoztam Katherinnel.
- Vámpírvadász vagy? – tette fel Xenia a kérdést, amire én magam sem tudtam a választ.
- Nem teljesen. Öltem már meg párat, de nem igazán tartom magam annak. Inkább a mágia érdekel. De úgy tudom a te kezeid közül sem sok vámpír került ki élve. – nevettem el magam a végére.
- Hát, valóban. – nevetett ő is.
Xeniával nagyon jól eltudtam beszélgetni, szinte mindenről, gátlások nélkül. Ő megértett engem úgy, mint talán még soha senki. Örültem, hogy egy ilyen jó barátra találtam és csak remélni tudtam, hogy ez így is marad. Xeniától próbáltam többet megtudni akár Natatlieről vagy akár Damonről de ő sem tudott róluk semmit. Hiába a jó beszélgetőtárs nekem végig annak az idegen férfinak a szavai jártak a fejemben. És mivel eléggé eltökéltnek tűnt, nem lepődnek meg ha egyik este ott állna az ágyam mellett és szimplán kitörné a nyakamat. Főleg, hogy ezentúl ismét itt fogok élni. Úgy éreztem van okom félni tőle.
- Hahó?! Figyelsz te rám? – húzta el előttem Xenia nevetve a kezét.
- Ja,igen persze. Mit is mondtál? – néztem rá, mire ő csak megforgatta a szemeit.
- Min járt az eszed?
- Amit Damon mondott nekem. És valahogy nem szeretnék vele összetűzésbe keveredni, mert hiába öltem már vámpírt, ő erősebbnek tűnik sokkal. Ahogy a szemembe nézett arra a következtetésre jutottam, hogy ő nem ismeri a kegyelmet. Hideg vérrel képes lenne kitörni a nyakamat. – vázoltam fel a nem túl szerencsés helyzetemet.
- Akkor majd én megölöm. – húzta ki magát.
Ezen nevetnem kellett. Annyira bájos és aranyos közben pedig vámpírvadász. Elég érdekes párosítás, de viszont nagyon jó. Mivel hallottam, hogy Kat és Rebekah valamin hangosan vitatkoznak elmentem a mosdóba megmosni az arcomat, majd a szoba előtt megálltam és benéztem. Kat iszonyatosan dühösnek tűnt, míg Rebekah inkább győzködte, mint hogy veszekedni akarjon vele.
- Nem fogom neki elmondani. Még biztosan nem. Simán karót döfne a szívembe. – kiabált Kat.
Ugyan már! Annál több esze van. Tudod, hogy utálja ha a háta mögött szervezkednek.
- Nem fogom elmondani hogy Natalie hasonmása!
Ez a mondat, mint futótűz járta végig a testemet. Natalie hasonmása lennék? Ezért támadt nekem az a férfi? De vajon mit tehetett a lány amiért Damon ennyire dühös rá? Kat honnan ismeri Nataliet? A kérdések sorra törtek fel bennem, de választ egyikre sem találtam. Jobban láttam, ha most egy kicsit hagyom Katet mert a végén még én húzom a rövidebbet. Döbbenten mentem vissza szobába Xeniához, aki gondolom mindent hallott. Nem mondott semmit csak megölelt. Dühös is voltam is meg kétségbeesett is egyben. Nem tudtam, hogy ezek után mi vár rám vagy pontosabban milyen élet. Miután Xenia elengedett elbúcsúztam tőle kimentem az előszobába – ahol Katék ültek és már csendesen beszélgettek – felvettem a kabátomat és a csizmámat s az ajtó felé indultam.
- Hova mész? – kérdeztem Kat.
- Haza. – válaszoltam cseppet sem kedvesen, és ezzel becsaptam magam mögött az ajtót.
A lakásomhoz vezető utat nem igazán siettem el. Közben még beugrottam a boltba is, hogy legyen valami kaja is otthon. Leparkoltam a garázsnál kivettem a hátsó ülésről a szatyrokat és az ajtó felé indultam. Mintha valami zajt hallottam volna a hátam mögül. Lassan fordultam meg, és egy férfi állt mögöttem. Kezd ez nekem kicsit sok lenni egy napra. De ő nem tűnt olyan elmebetegnek, mint akivel a Grillbe találkoztam, de attól még féltem tőle.
- Ki vagy te? – kérdeztem.
- Stefan Salvatore. – nyújtott kezet, amit eszem ágában sem volt elfogadni.
Salvatore? Damon testvére? Úristen. Akkor ideje szépen nyugodtan besétálni a házba.
Salvatore? Damon testvére? Úristen. Akkor ideje szépen nyugodtan besétálni a házba.
- És igen. Damon a bátyjám. – válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
- Mit akarsz tőlem? – nyögtem ki nagy nehezen.
- Semmit. Csak beszélgetni.
- Nem igazán vagyok beszélgetős kedvembe. Főleg nem egy vámpírral. – majd egyből átléptem a küszöböt.
- Tudod okos lány vagy, de most nagyot hibáztál. – majd ő is bejött a házba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése