2.fejezet.-a tragédia

 Sziasztok! Hoztam a 2.fejezetet.Ha olvassátok a történetem,kérlek írjatok a chat-be,hogy tudjam olvassátok.Előre is köszi. :)

-Haló ?-szóltam bele
-Jó napot.A rendőrségről telefonálok.Az ön édesapja Ben ?
-Igen.-feleltem kissé félénken
-Kérem fogadja őszinte részvétem.
-Mi,maga meg miről beszél ?-kérdeztem vissza idegesen,nem mertem bele gondolni mi van ha apa tényleg ..ezt a gondolatot gyorsan kíűztem a fejemből és a telefon másik végén lévő személyre próbáltam figyelni.
-Édesapja frontálisan karambolozott,azonnal életét vesztette.Nem ő volt a hibás,egy részeg férfi átment a másik sávba,mire Ben észrevette már túl késő volt..
-Nem az nem lehet.-suttogtam magam elé..
-Tudom,hogy most nagyon zaklatott,de majd kérem jöjjön be a kapitányságra.
-Rendben.-mondtam alig halhatóan.
Miután lerakta a telefon azonnal kitőrt belőlem a zokogás..nem akartam elhinni az az apám halott..nem lehet igaz.miért pont ő ?! tettem fel magamban a legelső kérdést.és hova akart egyátalán menni ? sorra törtek fel bennem a kérdések.Közben el is feletkezdtem Petiről aki nem kicsit meglepődve figyelt.Mielőtt bármit is kérdezett volna,kimondtam.
-Apa meghalt.-suttogtam halkan
-Jézusom,nagyon sajnálom Lexi.-majd megölelt.Folyamatosan sírtam egyszerűen képtelen voltam felfogni,hogy nem hallom többet a hangját,nem ölel meg,és még sorolhatnám.Szinte észre sem vettem és már a házunk előtt áltunk.Gyorsan elbúcsoztam Petitől,s gyorsan a lakásba rohantam.Körbe jártam minden egyes szobát,hátha megtalálom valamelyikben,és semmi sem igaz semmi ebből az egészből,csak egy rossz vicc.De rá kellett jönnöm,hogy ez a valóság.Annyira egyedül éreztem magam.Ekkor jutott eszembe,hogy holnap kirándulni mentünk volna,ha lehetett még jobban zokogtam.Nem tudtam mit csináljak,hova menjek.Annyira tanácstalan voltam,mint még soha.Gondoltam felhívom anyát,tárcsáztam a számot.
Igen ?-szólt bele a húgom
-Szia Lexi vagyok.-próbáltam leplezni hogy az elmúlt 3órát végig bőgtem,de nem sikerült túl jól.
-Úristen mi történt ?-kérdezte aggódva
-Anya otthon van ?-tértem ki a kérdése alól
-Igen,megyek szólok neki.-éreztem a hangján,hogy nem érti mi történik,de nem vele szerettem volna először közölni.Újra rámtört a sírás.
-Szia,mi a baj ?-halottam anya hangját
-Apa..apa..halott..-mondtam szakadozottan,mivel alig kaptam levegőt annyira sírtam.
-Mi ?? nem az nem lehet.-hitetlenkedett ő is és éreztem,hogy elkezd sírni.-Holnap elmegyünk,rendben ?-kérdezte rekedt hangon
-Ühüm.-nyögtem ki nagy nehezen.-A Lindának elmondod ?
-Valószínű,még nem tudom.Most megyek összapakolom holnapra a cuccokat.Vigyázz magadra kicsim,nagyon szeretlek.-mondta,ami engem nagyon meglepett,vagy is inkább csak az utolsó 2szó "nagyon szeretlek" víz hangzott bennem,milyen régen mondta már ezt nekem gondolkoztam el majd,egy halvány mosoly kúszott arcomra.
-Rendben,én is szeretlek.-mondtam és leraktam a telefont.
Leültem a földre,és Tessa sietett hozzám.Nagyon szemét dolog lehet,de szinte meg is feledkeztem róla.Szorosan magamhoz "szorítottam",egy kis idővel fejét a lábamra hajtotta és szemeivel engem nézett,minta tudná mi történt,sajnálatot és szomorúságot láttam a szemeibe.Közben sorra potyogtam ismét a könnyeim.

-Szeretnél elmenni sétálni ?-kérdeztem hirtelen-mire ő felemelte fejét és csóválni kezdte a farkát.Gyorsan felöltöztem,letöröltem a könnyeimet,ráraktam Tessára a pórázt és elindultunk sétálni.Nem tudom hány óra lehetett,de az utcák elég kihaltnak tűntek,ami az jelenti,hogy elég késő van.De nem érdekelt jó egy órát sétáltunk majd "haza" indultunk.Mióta apa meghalt nem tekintettem azt a házat otthonnak,csak egy háznak amiben élek.Elmentem zuhanyozni,közben ismét könnybe lábadt a szemem.Olyan hihetetlennek tűnt;délután még vidáman beszélgettünk,mostanra meg semmi sem maradt.Kiszálltam a zuhany alól felvettem a pizsimet,és bedőltem az ágyba egy doboz zsepivel,csak feküdtem ott tehetetlenül a sötétben. És sorra jöttek elő a szép emlékek,és hogy még mennyi mindent szeretünk volna csinálni,mennyi helyre szerettünk volna menni,ez már mind csak álom maradt.Nem akartam egyedül lenni,aludni,így szóltam Tessának

-Gyere Tessa.-mondtam neki kedvesen,meg lehet hogy nem a legjobb társaság de nekem nagyon sokat jelentett,hogy mellettem van.Kicsit vívódott,mire megbizonyosodott róla,tényleg szabad neki.Az ágyra nem nagyon szoktam felengedni,de ez most kivételes alkalom volt,szükségem volt rá.Egy gyors lendülettel felugrott és mellém kúszott,szorosan hozzám bújt,és pár perc múlva elaludt.Irigyeltem őt,hogy el tud aludni,idővel én is álomba sírtam magam.