39.fejezet. - Ez még csak a kezdet

"Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége."

/Damon/
Mikor rájöttem,hogy Lexi megszökött,egyből arra gondoltam,hogy Elizabethez ment.Hallottam,hogy a többiek azt kérdezik hová ment Lexi,inkább elengedtem a fülem mellett ezeket a kérdéseket,mert a végén Stefan megöl.Gyorsan kocsiba szálltam és elindultam.Elizabeth nem lakott messze,így hamar odaértem.Kopogtam az ajtón,ami nem sokkal később ki is nyílt.Lexi kissé ittas állapotban állt előttem,láttam a szemében,hogy ez nem lesz könnyű menet.De aki mer,az nyer.
- Bemehetek?
- Nem.
Fogtam magam és átléptem a küszöböt,Lexi ijedt tekintettel nézett rám de rájött,hogy hogyan jöttem be.Próbáltam meggyőzni,hogy nem így akartam és,hogy nem akartam megbántani,de reménytelennek tűnt.Majd addig provokált,míg a falnak szorítottam,ahogy láttam egy cseppet sem volt meglepődve,sőt még nem is félt.Rájöttem ha megölöm,akkor Elizabeth megöl engem vagy Stefan,a húgát meg inkább nem haragítom magamra,végső soron meg szeretem,vagy is azt hiszem.Ezért lassan elengedtem a nyakát de,hogy érezze nem nyert,kezem az arca felé lendült.Az ütés hatására a földre zuhant,könnyes szemmel nézett fel rám.Nem,hiszem el,hogy megütöttem.Liza egyből előttem termett és egy karót szúrt a hasamba.A fájdalom következtében térde estem,majd Lexi sétált felém.Szinte biztos voltam benne,hogy ki fogja belőlem húzni,de tévedtem.Még jobban belém nyomta az éles eszközt.
- Rohadj meg. - sziszegte önelégült mosollyal az arcán. - Most pedig takarodj.
Kihúztam magamból a karót,és kiviharoztam a házból,egyenesen a kocsiig gázt adtam és már indultam is.Nem gondoltam volna,hogy Lexi ilyen is tud lenni.Tudtam,hogy haragszik rám,de hogy ennyire.A visszafele vezető utat nem siettem el.Közben próbáltam valami megoldást keresni erre a helyzetre,de nem ment.Amit én Stefanéktól fogok kapni,azt nem teszem majd zsebre az biztos.

/ 3 nappal késöbb,Lexi /
Ez a 3 nap elég egyhangúan telt.Damon minden nap idejött,és elmondta mennyire sajnálja.Képzelem mennyire,de ez most mindegy.Sokan beszéltem Elizabethhel is,meglepett hogy mennyi mindenen ment ő is keresztül.
- Öltözz,megyünk bulizni. - jelentette ki.
- Tessék? De nekem semmi kedvem. - nyafogtam.
- Engem meg nem érdekel.Nem fogom hagyni,hogy ez a tuskó miatt kerülj padlóra.Na,menj már. - utasított.
Jól estek Liza szavai,hogy ennyire törődik velem.Hiába nem találkoztunk évekig,vagy éppen történt bármi a múltban.100 %-ban bíztam benne,bár mostanában akikben bízom azokban csalódom,de hát ez van.Felpattantam a kanapéról,és bementem az átmeneti szobámba.Elég sokáig ácsorogtam a szekrényem előtt míg dönteni tudtam.Egy fekete mini,pánt nélküli ruhára esett a választásom.

Bementem a fürdőbe,kiengedtem a hajamat,begöndörítettem pár tincset és felcsatoltam őket.Kisminkeltem magamat,majd mentem vissza a nappaliba.Elizabeth egyszerűen gyönyörű volt.A haja,a sminkje,a ruhája.Elképesztő.A ruhája halvány rózsaszín volt.

Nem sokkal később már Liza kocsijában ültünk,és az egyik közeli szórakozó helyre mentünk.Amikor beértünk szinte teltház volt,a hangulat is jónak ígérkezett.Leültünk a pulthoz és kértünk egy-egy koktélt.Miközben vártuk az italokat egy helyes srác ült le mellém.
- Szia.Ryan vagyok. - mutatkozott be.
-Szia.Lexi. - mosolyogtam
- Jössz táncolni?
- Aha. - válaszoltam,szóltam Lizának,hogy lelépek mire elmosolyodott.
Az tény,hogy Ryan nagyon jól táncol,kb. 4 számot táncolhattunk végig,majd visszaültem Liza mellé.
- Na,milyen volt?
- Jó. - vigyorogtam.
- És még helyes is.
- Liza..hagyjuk ezt.Jó? - néztem a szemébe.
- Ahogy akarod. - adta be végül a derekát.
Közben rendeltem magamnak még egy koktélt.Miután megittam a koktélomat,kimentem egy kicsit sétálni,ahogy kiléptem az ajtón egy kéz ragadott meg,és tolt neki a falnak.Ahogy jobban szemügyre vettem rájöttem,hogy Ryan az.Arca egyre jobban közelített az enyémhez,én meg nem tudtam,hogy mit kéne tennem.Már csak azt vettem észre,hogy szája az enyémhez ér.Teljesen más volt,mint Damon.Lágy és gyengéd,szinte az egész testem beleremegett.Miután szétváltunk zavarban is voltam,bűntudatom is volt.
- Nézd,nagyon jó fej srác vagy,de nekem van barátom. - nyögtem ki nagy nehezen.
Meglepődött kicsit,de elfogadta a tényt,s hazament én pedig vissza Lizához.
- Hol voltál?
- Kint.
- De rossz kedve lett valakinek.
- Nem megyünk?
- De,mehetünk. - és felkapta a mellette lévő székről a táskáját,és a kocsihoz mentünk. - Mi történt kint?
- Ryan megcsókolt.De ezt ne most. - húztam a számat.
- Oké. - majd gázt adott.
Út közben leginkább kifelé bámultam,ahogy az esőcseppek végigfolytak az ablakon.

Elég hamar hazaértünk,én mentem elől,mert Liza még a garázsba állt be.Az ajtó nyitva volt,pedig mikor elmentünk bezártam.Félve nyitottam be az ajtón, Damon a kanapén ült egy szál vörös rózsával a kezében.Teljesen meghatódtam,de nem tudtam,hogy ezzel most mit kéne csinálnom.Damon felállt és közelebb lépett hozzám.
- Sajnálom,hogy majdnem megcsaltalak.Hibáztam.Nem akartalak megütni. - nézett mélyen a szemembe.
Nem tudtam,hogy erre most mit kéne mondanom.Visszamegyek hozzá,és minden kezdődik előröl?
- Mit gondoltál,beállítasz egy vörös rózsával a kezedben,mondasz pár szép szót,és minden rendbe jön? Mert akkor nagyon nagyot tévedtél. - motyogtam.
Damon halványan elmosolyodott,majd még közelebb jött.Arcunkat mindössze pár milliméter választotta el.Szívverésem felgyorsult,a gyomrom görcsbe rándult.Damon lassan csókolt meg.Nem volt több kérdés,szeretem.Lelkiismeret furdalás öntötte el az egész testemet.
- Damon,mondanom kell valamit. - néztem a földet. - Én..mással csókolóztam. - nyöszörögtem.
- Tudom. - tűrt el egy haj-tincset a hajamból. - Ott voltam. - tette hozzá.
Nem mondtam semmit csak szorosan hozzábújtam.Mikor elváltunk Damon szeme vérben forgott,és egy hatalmas szúrást éreztem a nyakamnál.Úgy éreztem,hogy össze fogok esni,de valaki erősen tartott,majd felemelt s elvitt.Éreztem,hogy egyre kevesebb energiám van..

38.fejezet.- Csalódtam benned

"Ha fájnia kell, akkor most fájjon Mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni.A felejtés fáj. De minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk."

Útközben nem sokat beszéltünk,de talán nem is volt rá szükség.Valahogy apa is kiszabadult a lakásból és egyből utánunk jött.
- Lexi várj. - kiáltott utánam.
Én mintha,meg sem hallottam volna mentem tovább.Apa hirtelen előttem termett,de nem érdekelt egyszerűen kikerültem.
- Sajnálom. - kiáltott újra.
- Én is sajnálok sok mindent. - fordultam vissza. - Undorító amit csináltál,képes lennél megölni a családodat,csak mert Klaus azt kérte.Sőt még meg sem kellett hozzá igéznie.Gratulálok,megmutattad mennyit változtál az évek alatt.Meg ha jól emlékszem megmondtam,hogy hagyj békén.Ha még egyszer meglátlak anya közelébe esküszöm,hogy én magam karózlak meg. - emeltem fel a hangom a végére.
- Ne csináld ezt,kérlek.
- Mit,apu? Simán megöltél volna. - mondtam dühösen.
Szívem szerint már rég elsírtam volna magamat,de nem adom meg neki ezt az örömöt.Mindent hátra hagyva indultam a többiek után.Nem sokkal később már a házunk ajtajában álltunk.Mikor benyitottam Linda szeme felemelte tekintetét,és anyuhoz sietett.
- Megyek aludni. - mondtam zavarodottan.
Lassú léptekkel mentem fel a lépcsőn.A szobámmal szembe lévő szobából elég érdekes hangok szűrődtek ki.Alapvetően nem érdekelt volna,de mivel Damont nem láttam sehol,némi gondolkozás után benyitottam.Bár ne tettem volna.Damon egy fiatal szőke lányon feküdt,akin meglehetősen kevés ruha volt,ahogy Damonon is.Damon egyből lemászott a lányról és felém lépett.
- Ez nem az aminek látszik. - kezdett magyarázkodni.
- Igen? Akkor még is mi?
- Hadd magyarázzam meg.
- Nincs mit megmagyarázni.Megcsaltál ennyi.Neked is gratulálok Damon Salvatore,és én még azt hittem,hogy szeretsz.De úgy látszik tévedtem nem is kicsit.Egy mocskos szemétláda vagy,és pont anyám házába?! Milyen ember vagy te?! Ja,bocs hisz nem is vagy ember,mit is vártam tőled.Vér,pia,szex ennyiből áll számodra az élet. - ordítottam könnyes szemmel.
Nem hagytam,hogy válaszoljon hangosan becsaptam az ajtót és a szobámba mentem.Bezártam az ajtót,leültem a földre,s a hátamat az ajtónak támasztottam.Nem akartam elhinni,hogy ezt tette ő is velem..

/Damon/
Lexi teljesen bepörgött,hogy hová tűntek a szülei,így a keresésükre indult.Már kezdtem kicsit unni a többiek társaságát,ezért felvettem a bőrdzsekimet,és elindultam az egyik közeli szórakozó helyre.Lelültem az egyik bár székre és rendeltem egy dupla whiskyt.
- Hello,szépfiú. - szólt egy kedves hang mögülem.
Ahogy hátra néztem egy gyönyörű,huszas éveit élhette.
- Hello. - köszöntem vissza.
A lány leült mellém,és engem kezdett bámulni,majd rendelt magának egy koktélt.Hirtelen felpattan és olyan közel jött hozzám,hogy ajkainkat mindössze már milliméter választotta el.Először hezitáltam,hisz nem lenne túl jó,ha Lexi rájönnie.Végül arra jutottam,hogy amiről nem tud az nem fáj.Lassan csókoltam meg,majd egyre hevesebben.Mikor elváltunk,megragadtam a kezét,és Lexi anyjának a lakása felé indultam.A ház előtt átöleltem a derekát,és az ablakon keresztül juttattam be az egyik vendégszobába.Egyből csókolózni kezdtünk.Óvatosan az ágy felé kezdtem tolni,miközben levettem a pólóját.Valahogy vele más volt,mint Lexivel.Jobb vagy nem? Ezt én sem tudtam eldönteni,de tetszett.Már szinte alig volt rajtunk ruha,mikor Lexi benyitottam,automatikusan leszálltam a lányról,és felé indultam.Próbáltam megmagyarázni a történteket,de elég reménytelennek tűnt a helyzetem.Nem akartam neki fájdalmat okozni azt hiszem..De ez nem úgy sikerült,mint ahogy terveztem.Lexi hangosan becsapta az ajtót,majd átment a szobájába.Megigéztem a lányt és elküldtem.Próbáltam bemenni Lexi szobájába de bezárta az ajtót.Több órán keresztül nem jött ki a szobájából,és már kezdtem érte aggódni.Az ajtaja még mindig be volt zárva,egy erős mozdulattal eltörtem a zárat,s az ajtó kinyílt.Körülnéztem de Lexi nem volt sehol.Nem akartam,hogy miattam hülyeséget csináljon.Meg ahogy fél füllel hallottam délután és történt valami.

/Lexi/
El akartam menni innen,de csak úgy ajtón nem sétálhattam ki.Régen mikor kicsi voltam,apa csinált a szőnyeg alá egy kisebb alagutat,ami a garázsba vezet,nekem pedig pont ott áll a kocsim.Kinyitottam a kis ajtót,majd bemásztam.Szerencsére volt ott némi fény is.Az alagút elég szűk volt,de sikerült eljutnom a garázsig.Gyorsan elhajtottam onnan,de hogy hová azt még én sem tudtam.Út közben megálltam egy bezinkúton.Vettem magamnak vizet,meg tankolnom is kellett,majd újra elindultam.Már csak azt vettem észre,hogy Elizabeth háza előtt állt meg a kocsi.Gondolkodás nélkül szálltam ki,és mentem az ajtó felé s nyomtam meg a csengőt.Elizbaeth nem sokkal később ajtót is nyitott.
- Szia.Nem zavarok? - kérdeztem halkan.
- Szia.Nem,dehogy gyere be. - mosolygott. - De mi történt?
- Az apám "feltámadt" és meg akart ölni,Damon meg megcsalt. - mondtam ökölbe szorított kezekkel.
- Ez kemény.Hogy támadt fel az apád?
- Elijah,volt olyan kedves és megtette,és még elvárta,hogy legyek neki hálás.Ezzel akarta elérni,hogy bízzak benne.
- De akkor miért akart megölni?
- Azt én sem tudom,gondolom Klaus mondta neki.De az a legdurvább,hogy meg sem volt igézve.
- Nem értem. - rázta a fejét.
- Én sem. - nevettem el magamat kínomban.
- És most vége a Damonnal való kapcsolatodnak?
- Nem tudom,de azt igen,hogy nagyon fáj.
- Ajj,gyere ide te. - tárta szét a karjait,én pedig szorosan megöleltem.
Miután szétváltunk,a kezembe nyomott egy whisys poharat,én pedig gondolkodás nélkül húztam le amit egy fintor követett.Majd több és több a végére már kezdtem úgy érezni,hogy nem is ezen a bolygón vagyok,vagy nem tudom hol de nem itt.Nem hiába mondják sokan,hogy a bántra a legjobb ellenszer az alkohol.Már épp mentem volna aludni mikor kopogtam,nagy nehezen eltotyogtam az ajtóig s kinyitottam.Damon állt előttem..
- Bejöhetek?
- Nem.
- Lexi,ne csináld már.
- Én még is mit? Talán én csaltalak meg te idióta?
- Sajnálom.
- Késő bánat.
Damon hirtelen átlépte a küszöböt és közelebb jött hozzám.De hogy jött be? Ja,igen nincs senkinek a nevén a ház,remek.
- Szeretlek,értsd már meg.
- Hány lánynak mondtad még ezt? - kérdeztem karba tett kézzel.
- Egynek se.
Kijelentése hallatán elnevettem magam.Komolyan ennyire hülyének néz? Lehet,hogy ittam de gondolkozni még tudok,ha nem is sokat.
- Nem akarlak látni.Nem érted? Undorodom tőled. - sziszegtem a képébe.
Láttam rajta,hogy nagyon dühös lett.Egyből megragadta a nyakamat és a falnak nyomott.
- Még mindig undorodsz tőlem?
- Még jobban.És ha most megölsz,csak szívességet teszel nekem.De azzal számolnod kell,hogy Elizabeth meg fogja keseríteni azt a nyomorult életedet. - vigyorogtam.
Damon elengedte a nyakamat,és egy erős ütést éreztem az arcomon.Megütött,annyira hogy a földre estem.Könnyes szemmel néztem fel rá,de az ő tekintete kő kemény volt.Sugárzott belőle,a harag és a gyűlölet de azért nagyon szeret.Látszik,hogy mennyire.Elizabeth egyből mellettem termett,amint meglátta,hogy Damon mit tett velem,arca eltorzult és egy gyors mozdulattal egy karót állított a hasába.Damon fájdalmasan felnyögött,majd a földre zuhant.Felálltam a földről és odamentem hozzá megfogtam a karó végét,láttam szemeiben hogy azt hiszi ki fogom húzni,de ehelyett még jobban belenyomtam.
- Rohadj meg. - sziszegtem vigyorogva a az arcába. - Most pedig takarodj.
Damon kihúzta magából a karót,majd elviharzott.Szememből a könnyek folyni kezdtek és Liza szorosan megölelt.Fájt a fejem,a hasam azt sem tudtam,hogy hol vagyok,ezért inkább lefeküdtem.

37.fejezet.- Emlékek

"Emlékek,gyötörnek még engem,emlékek,törnek fel még bennem."

- Nem maradtok még? - kérdezte anya reménykedve.
- Jó lenne,de csak úgy szó nélkül leléptünk. - húztam a számat.
- Hívd át a többieket is.Úgy is van elég szoba. - mosolygott.
- Ez nagyon jó ötlet. - lelkesedett Linda.
- Legyen. - mosolyogtam.
Visszamentem a szobámba a telefonomért,majd egyből Elenát hívtam.
- Szia. - köszöntem.
- Szia,mi van veled,hol vagy? - aggodalmaskodott.
- Nyugi nincs semmi,baj.Csak hazajöttem pár napra.De nincs kedvetek lejönni?
- Anyudékhoz?
- Aha.
- Szóljak Carolineéknek is?
- Igen. - vágtam rá egyből.
- Oké,akkor nem sokára indulunk.
- Rendben,szia. - köszöntem el.
Miután letettem a telefont visszamentem  a nappaliba.
- Naa? - kérdezett egyből Linda.
- Nemsokára indulnak. - mosolyogtam.
Anyuval kicsit kitakarítottuk a házat,közben pedig Damon és apu láthatólag elég jól kijöttek egymással.Örültem,hogy végre minden a helyén van,de belül tudtam,hogy ennek még nincs vége.Takarítás közben sokat beszélgettünk,mint a régi szép időkben.Annyira hihetetlennek tűnt,hogy a szüleim újra együtt vannak.Oké,hogy 19 éves vagyok és már nem élek a szüleimmel,de akkor is nagyon megviselt,hogy már nincsenek együtt.Hamarosan kopogtak az ajtón,én pedig egyből megindultam felé.
- Sziasztok. - vigyorogtam Elenáéknak.
- Szia. - köszöntek szinte egyszerre.
- Gyertek be. - majd elálltam az ajtóból,hogy ők is betudjanak jönni.
- Nagyon szép ház. - jegyezte meg Caroline mosolyogva.
- Köszi. - vigyorogtam.
Bemutattam őket a szüleimnek is.Elena tátott szájjal nézett apára majd rám.
- Hosszú. - motyogtam.
A hangulat,mint mindig nagyon jó volt.Egyszer Elena megragadta a kezemet,és a szobámba húzott.
- Ez meg,mi? - értetlenkedett.
- Elijah visszahoztam az apámat vámpírként. - emeltem ki a vámpírként szót. - És most hálásnak kéne lennem.Anyu eleinte fel sem ismerte aput,majd újra összejöttek.Szóval kicsit bonyolult.
Elene úgy nézett rám,mint egy elmebetegre.
- Ez durva. - nyögte ki végül.
- Az. - értettem vele egyet.
Elenával visszamentünk a többiekhez,de anyuék már nem voltak ott.Damonék pedig ha jól láttam felesz vagy merszet játszottak.
- Anyuék? - néztem Lindára.
- Nem tudom. - vont vállat.
Na,itt már elég ideges voltam,apa friss vámpír és kétlem,hogy tudna magán uralkodni.Ha egy újjal is hozzányúl anyuhoz,én nem tudom mit csinálok vele.
- Nyugi,nem lesz semmi baj. - szólalt meg Caroline.
- Az nem,olyan biztos. - értett velem egyet Elena. - Hisz Elijah hozta őt vissza. - nézett rám.
- Ez már nem hiszem el. - suttogtam. - Elmentünk sétálni. - mutattam Tessára.
- Ez biztos,hogy jó ötlet? - kérdezte Linda.
- Már úgy is mindegy. - motyogtam majd Tessával kiléptünk az ajtón.
Zavart,hogy nem tudom hová mentek,főleg szó nélkül.Csak reménykedni tudtam benne,hogy nem történt semmi baj.Tessa folyton egy irányba,nézett és akart menni,de nem mentem vele,mert nem volt ott semmi.Addig piszkálta a nyakörvét amíg ki nem bújt belőle,nem futott el de abba az irányba ment,ahová az előbb is menni akart.Lassan baktatott közben végig hátranézett,Mivel már én is kíváncsi voltam,hogy miért akar arra menni,ezért utána eredtem.Egy idő után kezdtem az érezni,hiba volt őt követni.Egy fákkal borított területen voltunk,középen jól kijárt úttal.Már épp vissza akartam fordulni mikor megláttam egy kis régi vágású házat.Valahonnan nagyon ismerős volt,de nem tudtam,hogy honnan.De arra emlékeztem,hogy voltam itt nem is egyszer..

Félve léptem be az ajtón,anya egy székhez kötözve ült.Egyből felé rohantam,majd kioldottam a köteleket.
- Mi történt?
- Nem tudom.Apád idevetett.
Épp válaszolni akartam mikor apa lépett be az ajtón,szemei szikrákat szórtak.
- Mit keresel itt? - sziszegte.
- Ezt én is kérdezhetném.Mi folyik itt?
- Teljesítem valaki kérését.
- Kijét?
- Az enyémet. - lépett be Klaus is az ajtón.
- És anya mihez kell? Tessa,hogy talált ide?
Senki nem válaszolt,apa elment valahová Klaus meg kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.
- Mi a nagy terved? Újra megpróbálod megtörni az átkot? - kérdeztem gúnyosan.
- Elsősorban igen.
- De a hasonmás is kell.
- Ő is itt lesz.
Ekkor apa lökte be az ajtón Elenát.
- Miért tetted ezt az apámmal,ezért kellett őt visszahozni,hogy a szolgád legyen?
- Aggódtam,hogy nem fogod bevenni a sztorit,de végül sikerült.
- Neked semmi érzésed sincs.Soha nem is volt.
- Vigyázz a szádra. - szorított a falnak Klaus.
- Engedd el. - szólt egy ismeretlen hang anyából.
- Úristen. - motyogtam.
- Mi a franc? - nézett anyura Klaus is.
- Azt mondtam,hogy engedd el. - váltott dühösebb hangnemre.Klaus egyből elengedett. - Gyere. - nézett rám.
Félve kezdtem felé menni,Tessa pedig egyből követett.Anya a kezét nyújtotta felém,ahogy megérintettem,minden fényes lett.Mikor újra rendesen láttam,valami ismeretlen helyen voltam.Ahogy sétáltam két oldalról,különböző képek voltak az életemből.
- Hol vagyunk? - kérdeztem anyát.
- Az most nem fontos.
- Oké,akkor máshogy kérdezem,miért vagyunk itt?
- Hogy megismerd egy kicsit jobban önmagad. - anya megérintette az egyik képet,amin épp a 4. születésnapomat ünnepeltük.Majd újra hatalmas fényesség,és a 4. szülinapom helyszínén találtam magamat.Ott voltam picinek,ott volt a családom mindenki aki akkor fontos volt.Szememből a könnyek akaratlanul kigördültek,közben pedig néha elnevezettem magamat a profi torta evésemet látva.Nem sokkal később ismét a fényesség,majd egy patak-parton találtam magam.A sok fényességtől,már kezdett fájni a fejem is.Erre a helyszínre nem emlékeztem,de mikor megjelentünk piknik kosárral a kezünkbe már eszembe jutott minden.Furcsa volt,így visszanézni mindent.
- Most jön az utolsó. - nézett rám,mire aprót bólintottam.
Ugyanabba a házba voltam,mint amibe Tessa vezetett.De akkor sokkal otthonosabb volt,és tisztább.Ha jól emlékeztem a nagymamám lakott is,sokat voltam nála.

Főleg mikor anyuék veszekedtek.Volt egy pillanat amikor a szobámban voltam,de a mama varázslattal csinált kávét.
- Ez,meg mi? - kérdeztem meglepetten.
- Én vagyok a mamád,Lexi.
- Ki az az én? És miért vagy anyu testébe?
- Emily.Csak így tudtam veled kapcsolatba lépni.
- Emily? De hát Emily már rég meghalt. - értetlenkedtem.
- Igen.De mikor megtudtam,hogy mire készül Emily a többi boszorkány segítségével visszajöttem. - mosolyodott el halványan. - Most pedig menj,mentsd meg a többieket.
- De hogyan?
Választ már nem kaptam,és ismét a házikóba voltam,Klaussal és a többiekkel.
- Te meg hol jártál?  kérdezte gúnyosan Klaus.
- Neked nem mindegy? Meg különben is semmi közöd hozzá.Ja és apu;nem tudom,hogy megigézett-e vagy sem.De amit jól mondok alaposan jegyezd meg.Engem most látsz utoljára. - ordítottam.
Megragadtam Elena kézét,majd anyuét és egyszerűen kisétáltam velük a házból.Próbáltak utánunk jönni,de nem tudták átlépni a küszöböt.Tessa egészen hazáig futott,mi pedig lassan sétáltunk utána.Próbáltam összeszedni a mondandómat,hogy hogyan mondjam ezt el a húgomnak,de nem ment..

36.fejezet.-Apa

Túl a 3000 látogatón,köszönöm ♥ :D

"Meghaltál,elhagytál és most még is itt vagy.Mondd mit vársz tőlem?"

Köpni-nyelni nem tudtam.Nem mertem elhinni,hogy tényleg ő áll előttem.Azon nem lepődtem meg,hogy anya nem ismerte fel,hisz legalább 5 éve nem találkoztak.Apa pedig ez idő alatt nagyon sokat változott külsőleg-belsőleg is.Ahogy anyára néztem,szemét már a könnyek asztatták.Linda lassan mellém sétált,de én még mindig apát bámultam.Nem tudtam,hogy mit kéne tennem menjek öleljem,vagy inkább maradjak itt.Végül az első elméletem győzött,már épp a küszöbön jártam mikor Damon keze visszarántott.
- Most mi van?
- Próbáljon meg bejönni. - nézett apura.
Reménykedtem benne,hogy apa nem lett vámpír mert az még most nagyon nem kellene.Szememből a könnycseppek ki-ki gördültek.De mikor apa nem tudta átlépni a küszöböt,teljesen összetörtem.
- Nem. - kiabáltam.
Ekkor apa mögül Elijah lépett elő.Na itt szakadt nálam minden,végleg.
- Meg se szólalj,gondolom azt akarod mondani,hogy tessék visszahoztam neked az apádat a halálból,legyél nekem hálás.Akkor elárulom neked,hogy kurvára nem vagyok az.Vámpírt csináltál az apámból,és felszakítottad mindenki sebeit.Gratulálok. - üvöltöttem sírva.
Majd a szobámba rohantam,és hangosan becsaptam az ajtót.Az ajtón folyamatosan kopogtak,de nekem eszem ágában sem volt azt kinyitni,az ablakot is bezártam,hogy Damon se tudjon bejönni.Több órán keresztül a szobámba voltam,és csak gondolkoztam.Mikor beláttam,hogy ez így nem mehet tovább erőt vettem magamon és kimentem.Apa a kanapén ült mellette Damon.Az egyik puffon Linda ült szomorúan.Szóval behívták,vettem tudomásul.Megálltam a lépcső aljánál,egyszerűen nem volt erőm tovább menni,meg talán nem is akartam.Damon odasétált mellém és a kanapéhoz húzott.Félve ültem le apu mellé.
- Sajnálom,hogy csak így itt hagytalak. - szólalt meg végül. - Én sem így terveztem hidd el. - meg akarta fogni a kezemet,de én elhúztam.
- Milyen szerkezetről beszélt Kathrine? - hagytam figyelmen kívül az előző mondatait.
- De kíváncsi valaki. - jelent meg ismét Elijah.
- Muszáj neked,mindig,mindenhol ott lenni?
- Én hoztam vissza az apádat,lehetnél kicsit hálásabb is.
- Tudtommal ezt már megbeszéltük.
A többiek kimentek,hogy nyugodtan tudjunk apuval beszélgetni.
- Sajnálom.Sajnálom,hogy kiskorodban rosszul bántam,és nem foglalkoztam veled.Sajnálom,hogy csak úgy itt hagytalak.
- Szóval tudtad?
- Mit?
- Azt,hogy Kathrine meg fog ölni.
Nem válaszolt semmit,ebből arra jutottam,hogy igazam van.
- Hogy tehetted ezt?Nem csak velem,Lindával,anyuval?
A kérdéseimre nem igazán tudott válaszolni,vagy csak nem akart.
- És mióta "élsz" ?
- Pár hete.
- Aha,szóval most jöttél rá hogy meg kéne keresni a családodat aki mindvégig melletted állt,támogatott te meg mégis elhagytad őket.Szép. - mondtam gúnyosan.
- Lexi,kérlek szépen ne csináld ezt.
- Mit vártál,hogy megjelensz és minden a régi lesz? - tettem fel neki a kérdésemet sírva.
- Igazad van. - sóhajtott fel.
Nem akartam vele ilyen lenni,de most minden felszakadt bennem.Apa jobbnak látta,hogy ha most elmegy a többiek pedig visszajöttek a nappaliba.Nem nagyon szóltak hozzám,ami talán még jól is esett.Elmentem zuhanyozni,ami kicsit segített.Ezáltal nyugodtabban mentem vissza a szobámba,ahol Damon az ágyam szélén ült.Odasétáltam mellé,és az ölébe ültem.Lassan és gyengéden csókolt meg,majd kiszálltam az öléből s az ablak felé mentem.Ahogy kinéztem ott volt az a tó amibe régen mindig fürödtem,a tó partján tanultam meg biciklizni.Annyi szép emlék.Damon hátulról átölelt,majd mellém sétált.
- Én nem akarom ezt.Most miért kellet? - motyogtam.
- Haragszol rá?
- Nem csak,fáj.Fáj,amit tett,ahogy bánt velünk éveken keresztül,most meg tudta,hogy meg fog halni.
Damon kérdőn nézett rám,hisz neki nem meséltem el,hogy mi volt régen.
- Hagyjuk. - erőltettem az arcomra egy mosolyt.
Damon nem kérdezősködött,csak visszaült az ágyamra.Én pedig tovább bűvöltem az ablakot ami hirtelen apa jelent meg.Behunytam a szememet,majd mikor újra odanéztem apa már nem volt sehol.Én már teljesen meghülyültem?Teljesen megfeledkeztem anyuékról,így gyorsan lementem a nappaliba.Linda ugyanúgy nézett,mint mikor apa meghalt.Szörnyű volt ez újra látni.Odamentem hozzá,és szorosan megöleltem.
- Most mi lesz? - kérdezte kétségbeesetten.
- Nem tudom.Majd megoldjuk.
Közben anya is odajött hozzánk,akit szintén nagyon megviseltek a történések.Megöleltük egymást,majd felmentem a szobámba.Átvettem a pizsimet majd befeküdtem Damon mellé.Reggel álmosan ébredtem fel.Az ágyam pont az ablak alatt volt.Este elfelejtettem elhúzni a sötétítőt,még egyszer kinéztem majd elhúztam és visszafeküdtem.

Feküdtem még egy ideig de visszaaludni már nem tudtam.Így lementem a konyhába,ahogy észleltem még mindenki aludt.Ránéztem az órára mi 7 órát mutatott.Csináltam magamnak egy kakaót majd visszamentem az ágyba,már Damon is fent volt.Elment lezuhanyozni,én pedig addig megittam a kakaómat.

Miután megittam,kivittem a bögrét a konyhába,majd átöltöztem.Közben végig abban reménykedtem,hogy a tegnapi nap csak álom volt.De mikor megláttam apát az ajtón bejönni rá kellett jönnöm,hogy ez a valóság.
- Lexi várj. - szólt utánam.
- Igen? - kérdeztem kicsit sem kedvesen.
- Tudom,hogy haragszol rám amire minden jogod meg is van.De nekem ti vagytok a legfontosabbak.Szerinted én ezt így akartam? Mert nem.Nem akartam meghalni,nem akartalak itt hagyni,de csak így tudtalak megmenteni.Szeretlek,és nagyon fontos vagy nekem. - mondta könnyes szemmel.
Teljesen elérzékenyültem,ezek szavak hallatán és apa nyakába borultam.Anyuék pont akkor jöttek le a lépcsőn,majd elmosolyodtak.
Nem tudtam,hogy anya mit fog csinálni.Egy ideig bambán nézett apura majd odament hozzá és megcsókolta.
- Szeretlek. - mondta neki apu.
- Én is szeretlek.
Annyira aranyosak volt így együtt,közben Damon is lejött az emeletről.Közösen megebédeltünk,majd Damonékkal elindultunk vissza Mystic Falls-ba..

35.fejezet.-Meglepetések

4 napja volt utoljára rész,ami részben azért volt mert egy komit sem kaptam,meg nem szerettem volna elsietni.Remélem ehhez a fejezethez kapni fogok pár komit. :D

"A halál nem az élet ellentéte. Az életnek nincs ellentéte. A halál ellentéte a születés. Az élet örök."

Másnap mikor felébredtem Damon már nem volt mellettem,gyorsan kiszálltam az ágyból bementem a fürdőbe átöltöztem,megcsináltam a hajamat majd lementem az emeletre.Ha jól láttam már mindenki fent volt,odasétáltam Damon mellé és hátulról átöleltem,megfordult s nyomott egy puszit a számra.Leültem a kanapéra és Elizabeth mellém ült,tekintete bánatot sugárzott.Tudtam,hogy nagyon bántja mi történt.Bár nem haragudtam rá,de belül kicsit fájt hogy ennyire nem bízik bennem.Egy ideig kérdőn nézett rám majd megölelt.
- Sajnálom.
- Tudom. - mosolyogtam rá.
- Örülök,hogy mindenki itt van. - szólalt meg mögülem egy hang,ahogy odafordultam Elijahhal találtam szembe magam.
- Ő meg,hogy kerül ide? - kérdeztem kissé dühösen,miközben mindenkin körbenéztem.
Linda inkább a földet kezdte bámulni,a többiek pedig csak engem néztek,végül Elena megszólalt.
- Csak ő tud segíteni megölni Klaust.
- Ti komolyan hisztek neki? A múltkor is azt mondta,hogy bízhatunk benne,de akkor is hiba volt.Meg különben is Klaus bátyja,és kétlem hogy képes lenne őt megölni.Tegyen vele bármit Klaus ő nem fogja megölni.
- Nincs más választásunk. - szólalt meg Damon.
- Eddig is meg voltunk Elijah nélkül,ezután is megleszünk.
- Miért nem fogod fel,hogy csak megakarunk menteni? - kérdezte dühösen.
Fájt,hogy ilyen velem hisz igazán tudhatná ha Elijah lenne az utolsó esélyem,hogy életbe maradjak inkább meghalok.
- Köszönöm,hogy helyettem döntöttetek.
- Ne csináld már,segíteni akarunk. - szólt közbe Elizabeth is.
- Igaza van. - állt mellé a húgom.
- Örülök,hogy mindenki mindenben egyet ért.Csak engem felejtettek megkérdezni,nem?! - felkaptam a bőrdzsekimet és dühösen becsaptam magam mögött a bejárati ajtót.
Nem tudtam,hogy hova kéne mennem,hogy egy kicsit egyedül lehessek így inkább maradtam a parknál.Leültem az egyik padra,és elővettem a telefonomat.Kikerestem anyu számát és megnyomtam a zöld gombot..
- Szia,anya.
- Szia,Lexi.Jól vagy?
- Hát.. nem igazán. - valltam be. - Egyedül vagy otthon?
- Igen,vége a kapcsolatomnak.
Örültem,hogy szétmentek Elijahval de kicsit bántott hogy anyu így most egyedül maradt.
- Anya,baj lenne ha pár napra hazamennék?
- Akkor jössz amikor csak akarsz. - mondta boldogan.
- Rendben,akkor nemsokára ott leszek.
- Oké,vigyázz magadra.Szia,szeretlek.
- Én is szeretlek.Szia anyu.
Letettem a telefont,majd elindultam haza.Otthon senki nem várt Tessán kívül,de ő mint mindig kitűnő örömmel fogadott.
- Te is jönni szeretnél? - néztem Tessára.
Válaszképpen vakkantott egyet,majd leült mellém.Megsimogattam,majd az emeletre siettem összepakoltam egy-két ruhámat,írtam egy levelet a húgomnak és már indultunk is.Bűntudatom volt amiért csak így itt hagyom őket,de időre van szükségem.Az út hosszú volt és fárasztó.Tessa az egész utat szinte végig aludta csak néha-néha ébredt fel akkor is csak körbe nézett majd visszaaludt.Végül megálltunk a ház előtt ami még mindig ugyanolyan szép volt mint anno.Sok régi emlék jött elő szép és rossz egyaránt.Kiszálltam a kocsiból,kiengedtem Tessát majd becsengettem.Anya mosolyogva nyitott ajtót,majd szorosan megölelt.

- Szia,kicsim.
- Szia,anyu - mosolyogtam.
Anya segített bevinni a cuccaimat és felvittük őket a régi szobámba.Kipakoltunk pár ruhát,majd lementünk a nappaliba.
- Valami baj van? Olyan letört vagy. - tért rá anya a lényegre.
- Ami azt illeti..Anya te tudod,hogy Elijah micsoda is valójában?
- Igen. - húzta el a száját.
- Szóval,Elijah egy ősi vámpír aki Elenát és engem meg akar ölni,egy átok megtöréséhez de alkut kötöttem vele ami nagy hiba volt.Utána jött a képbe Klaus akivel,csak úgy tudtam alkut kötni ha megtartjuk a rituálét.Úgy volt,hogy nem éljük túl de sikerült.Majd ma megjelent Elijah,hogy segít megölni Klaust,de biztos,hogy nem ölné meg hisz a bátyja.Elizbath csak úgy előbukkant,leütött oda adott Klausnak,hogy öljön meg.Kiderült,hogy Klaus azt mondta neki,hogy miattam ölte meg a bátyját.De nem ölte meg mert valamelyik nap találkoztam vele.Ja,Damon és én együtt vagyunk. - hadartam el egy szuszra.
Anya nem nagyon értette,ezért próbáltam úgy elmagyarázni,hogy ő is megértse..
- Valamit kihagytam..Én vagyok az egyik legerősebb boszorkány. - motyogtam halkan.
- Ez egy kicsit sok. - mondta döbbenten.
- Tudom.És sajnálom,hogy így rádzúdítottam mindent.
- Semmi baj,örülök hogy elmondtad. - mosolygott majd megölelt. - És Damon hogy-hogy nincs itt,vagy a húgod?
- Az az igazság,hogy egy kicsit összevesztünk,meg szó nélkül jöttem el.
- Min vesztetek össze?
- Igazából semmiség az egész,csak nem szeretem ha helyettem hoznak meg egy döntést.És ti hogy mentetek szét Elijahval?
- Tudtam,hogy csak kihasznál,meg ti fontosabbak vagytok nekem mint ő.Sajnálom amit akkor mondtam,bár már régóta nem voltunk együtt édesapáddal szerettem őt,bármit is tett. - mondta könnyes szemmel.
Anya kiment a konyhába teát csinálni,én pedig addig körbe jártam kicsit a házat.Majd leültem az egyik szobába a konyhától nem messze.Nem tudtam,hogy milyen szoba régen sem tudtam.Olyan volt mint egy nappali benne egy ággyal.Anya nem sokkal később megjelent az ajtóba kezébe a két csészével.

- Régen mindig ez volt a kedvenc szobám. - mosolyogtam.
- Igen,tudom.Mennyit hisztiztél érte,hogy te itt akarsz aludni.
- Tényleg. - mondtam nevetve.
Letette az asztalra a csészéket,kezembe vettem az egyiket majd elkezdtem inni a teámat.Ránéztem az órára ami már fél 7-et mutatott.Miután megittam a teát,elmentem zuhanyozni,majd a szobámba mentem.Furcsa volt,hogy nem Damon karjaiban alszom el.Néztem egy kicsit a tévét majd elaludtam.

/Linda/
Elmentünk Elijah lakására megbeszélni,hogy hogyan ölhetnénk meg Klaust.Ez idő alatt reméltem,hogy a nővérem is megbékél és belátja,hogy igazunk van és csak segíteni akarunk neki.Mikor hazamentünk Lexi nem volt otthon ahogy Tessa sem,gondoltam elmentek sétálni.Már legalább másfél órája nem jöttek vissza.Próbáltam hívni de ki volt kapcsolva.Damon is elég dühösnek tűnt,felmentem a szobámba átöltözni ahogy az asztalra néztem ott volt egy levél;
" Időre van szükségem,hogy át tudjak mindent gondolni.Ehhez el kellett pár napra utaznom.Ne aggódjatok nemsokára vissza fogok menni.Damonnak üzenem,hogy nagyon szeretem.Talán nem értitek meg,hogy miért mentem el,de kérlek titeket hogy ezért ne haragudjatok rám.Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést de muszáj volt.Ígérem hamar haza fogok menni.
                                                                                                           Lexi"
Szemem könnybe lábadt miközben a levelet olvastam,és egyből Damonhoz rohantam.
- Mi történt? - kérdezte meglepve.
Válaszképp a kezébe nyomtam a nővérem által írt levelet.Arca elkomorodott mire végig olvasta a levelet.
- Nem tudod,hogy hová mehetett?
- Nem tudom..Talán anyuhoz vagy a régi lakására.
- Öltözz visszahozzuk a nővéredet.
Nem láttam értelmét,hogy vitatkozzak Damonnal,ezért gyorsan átöltöztem majd visszamentem a nappaliba.Damon már lent várt amint leértem már indult is a kocsi felé.
- Hol keressük először?
- Anyunál.
- Oké. - majd egyből gázt adott.
Az úton nem sokat beszélgettünk,általában csak a nővéremről volt szó meg néha elmondtam neki,hogy merre menjen.Mikor leparkolt anyu házánál már tudtam,hogy Lexi itt van mert a garázs nyitva volt.
- Itt van. - szólaltam meg.
- Honnan tudod?
- Nyitva van a garázs.
Damon nem mondott semmit csak kiszállt a kocsiból és a bejárati ajtó felé ment.

/Lexi/
Másnap 10 óra körül ébredhettem fel.Kiszálltam az ágyból átöltöztem majd lementem anyuhoz.Az egyik konyha-pultnál támaszkodott és kávét ivott.Az asztalon bundás kenyér és egy csésze tea várt.
- Jó reggelt. - adtam anyunak egy puszit.
- Neked is. - mosolygott.
Leültem és enni kezdtem,miután végeztem bementem a nappaliba tévét nézni,nem sokkal később kopogtak.Anya egyből az ajtó felé vette az irányt majd nyitotta ki az ajtót.
- Szia anya. - hallottam a húgom hangját.
- Szia. - hallottam ezúttal Damon hangját.
Felálltam a kanapéról és az ajtóhoz mentem,Linda egyből megölelt Damon pedig közelebb jött hozzám.Miután Linda elengedett Damon megcsókolt.
- Mit csináltok itt?
- Érted jöttünk. - válaszolt Linda.
- Értem?
- Igen,érted.
- De én még nem szeretnék visszamenni.Anyu maradhatnak? - néztem kiskutya szemekkel anyura.
- Persze. - mosolygott.
- Kösziiii. - nyújtottam el,majd nevetve megöleltem.
Damon egyből a szobám felé kezdett tolni,lefektetett az ágyra és fölém mászott.Egyből levettem a pólóját,kezemet végighúztam gerince vonalán amitől kirázta a hideg.
- Tudod,hogy nagy hülyeséget csináltál?! - szakadt el a számtól.
- Miért?
- Csak. - majd ismét megcsókolt.
Rendkívül értelmes érvelés volt,de hát mindegy.Damon egyre hevesebben csókolt,épp a pólómat akarta leszedni mikor anya kopogott az ajtón.
- Azt hiszem,hogy titeket keresnek.
- Kicsoda? - kérdeztem vissza.
- Azt nem tudom.
Damon visszavette a pólóját és kézen fogva lesétáltunk a lépcsőn.Linda teljes döbbentséggel fordult felém,majd én is ajtó felé néztem.Mikor megláttam,hogy ki áll előttem, a lábam földbe gyökerezett.Minden előtört bennem.A sok fájdalom amit ő okozott,a sok szép pillanat ami együtt töltöttünk és a halála amin képtelen vagyok túltenni magamat.Szememből a könnyek folyni kezdtek,de mosolyogtam is.
- Apa. - mondtam, vagy is inkább tátogtam..

34.fejezet.-Csalódások

"Miért éppen azt szeretjük, akit szeretünk, miért pont onnan kapjuk a pofonokat, ahonnan nem vártuk?"

Egy sötét alagútban voltam,ahonnan nem volt kiút.Nem volt szép rét,nem találkoztam apával sem.Kezdtem megijedni,hogy meghaltam és pont az az ember áltat akiért pár évvel ezelőtt tűzbe is mentem volna.Ez volt benne a legrosszabb,olyanba kell csalódni akit szeretünk.Éreztem,hogy valami végig folyik a torkomon,s ezzel együtt a sötét alagút halványulni kezd és egyre erősebbnek érzem magam.Vért itattak velem,állapítottam meg a ritka komoly tényt.Lassan nyitottam ki a szememet és egy kanapén találtam magam.Ahogy megmozdítottam a karomat iszonyatos erejű fájdalom kerített hatalmába.Szívem szerint ordítottam volna,de nem adtam meg ezt az örömöt senkinek akárki is tette ezt velem.Az ajtón hirtelen Elizabeth lépett be,majd csendesen leült az egyik székre és engem kezdett nézni.
- Mi olyan érdekes. - kérdeztem gúnyosan.
- Tudod,én bíztam benned de te elárultál.
- Te eszednél vagy? - kérdeztem dühösen.
Mi az,hogy én elárultam? Azt sem tudtam évekig,hogy hol van arról meg végképp nem,hogy vámpír.Arról meg,hogy ki csalódott kibe ne feszegessük.
- Miért? Liza,miért tetted ezt velem?
- Mert az kérte,hogy hozzalak ide.
- Ki,kérte?
- Az most nem fontos,szenvedj úgy ahogy én szenvedtem miattad - tette a hangsúlyt a miattad szóra.
- Igen,és miért szenvedtél miattam?
Nem tudott válaszolni,mert az ajtón Klaus lépett be.
- Milyen aranyos. - jegyezte meg cinikusan a kialakult helyzetet.
Klaus közelebb lépett hozzám,és csuklóját felsértve még több vért jutatott a szervezetembe.Próbáltam minél kevesebbet nyelni,de ez lehetetlennek bizonyult.Féltem a következő lépéstől,nem akartam vámpír lenne legalábbis még nem.Behunytam a szememet jobb nem látni,mit akar velem tenni.De nem csinált semmit,csak leült mellém a kanapéra.
- Miért tetted ezt Elizabethhel?
- Valahogy mellém kellett állítani. - mosolygott.
- Mit mondtál neki? - kezdtem nagyon dühös lenni.
- Csak azt,hogy miattad öltem meg a bátyját.
Mi de hát a bátyja él.Tudtam,hogy él mert valamelyik nap találkoztam vele.Klaus kiment az ajtón,én pedig minden erőmet összeszedve odasétáltam mellé.
- Liza,Klaus hazudik neked.
- Vagy inkább te.
- Kérlek,Liza bízz bennem. - kértem szinte könnyes szemmel. - Mikor hazudtam én neked?
Nem válaszolt semmit,hisz nem is nagyon tudott volna.
- Na látod.Él a bátyád,higgy nekem. - szorítottam meg a kezét.
- Nem tudom,mit higgyek. - temette tenyerébe arcát.
Valamilyen szinten sajnáltam Elizabethhet,mert valószínű hogy fordított esetben én is ezt tettem volna.Klaus iszonyat gyorsan termett mellettem,és kaptam tőle akkora pofont hogy a földre estem.Liza a segítségemre akart sietni de Klaus megakadályozta.
- Lehet,hogy erős vagy,de hozzám képest nem eléggé. - szorította Liza nyakát.
Liza végül megadta magát,én pedig ezalatt feltápászkodtam a földről.
- És ezzel most mi a célod Klaus?
- Damon biztos keresni fog ezáltal kapcsolatba léphetek a Hasonmással.
- Mire mész Elenával?
- Kell az ő vére,meg a tiéd és létre tudok hozni hibrideket. - mesélte büszkén a nagy tervét.
- Azt már nem.
- Gondolod? - jött közelebb hozzám.
- Akkor inkább a halál. - néztem vele farkas szemet.
- Majd meglátjuk. - vont vállat,majd Lizához fordult.
- Ha 10 percen belül nem talál egy varázsigét ahhoz,hogy kapcsolatba lépjen Bonnieval,öld meg. - igézte meg.

- Ne..Klaus ne tedd ezt.
Klaus nem válaszolt semmit,csak kiment az ajtón majd visszajött egy varázs-könyvvel.A kezembe nyomta majd ismét eltűnt.
- Liza,ne kérlek.Nem kell ezt tenned. - kérleltem.
- Nincs más választásom,sajnálom. - nézett mélyen a szemembe.
Félve ültem le a kanapéra,majd Liza kiment mosdóba én pedig úgy éreztem,hogy valami mellém esik.Odanéztem és egy papír-cetli volt az.Gyorsan széthajtogattam,ha jól tippeltem Bonnie kézírásával jött egy rövid üzenet: ' Damon és Stefan úton vannak érted'.Az üzenetet olvasva halványan elmosolyodtam.De tudtam,hogy addigra más késő lesz,Lizát pedig nem fogom tudni meggyőzni.Hangos ajtó csapkodással jött vissza,szemei szinte szikrákat szórtak a dühtől.Fájt,hogy Liza ezt tette velem,hogy hitt Klausnak és mellé állt.Az idő pedig egyre gyorsabban telt,meg sem próbáltam a várzsigét keresni - amit mellesleg tudok fejből - kizárt dolog,hogy segítsek neki.Elenáékat ha kell a saját életem árán is meg fogom menteni.Elkeseredettségemben szememből egy könnycsepp gördült ki,amit gyorsan le is töröltem.De még sem elég gyorsan,mivel Liza észrevette,nem szólt semmit csak mellém ült és meg akart ölelni de én elhúzódtam.
- Nem foglak bántani.
- A múltkor is ezt mondtad.Bár mindegy,hogy mikor ölsz meg.
- Nem foglak megölni. - hajtogatta továbbra is a saját igazát.
- Ugyan,Liza. - mondtam könnyes szemmel.
- Most te bízz bennem.
- Szeretnék,de félek hogy nem fog menni. - töröltem le a könnyeimet.
Liza szorosan megölelt,de az idő a végéhez közeleg 1 perc 20 másodperc
- Fuss. - kiáltott rám.
- Mi?
- Csak menj.
Futottam ahogy csak bírtam,majd éreztem hogy erős kéz megragad és karjaiba zár.
- Damon. - suttogtam.
- Jól vagy?
- Fogjuk rá.De Liza..
- Mi van Elizabethhel? - szakított félbe Stefan.
- Klaus megigézte,hogyha 10percen belül nem találok meg egy varázsigét akkor öljön meg.
- És miért nem kerested meg a varázsigét? - kérdezte Damon.
- Mert tudom fejből. - mosolyogtam. - Meg nem akartam,hogy Klaus kapcsolatba tudjon veletek lépni.
Damon lágyan megcsókolt,majd együtt visszaindultunk a házba ahonnan nem sokkal ezelőtt menekültem.Mikor beértünk pont akkor szólalt meg az óra jelezve,hogy lejárt az idő.Liza szeme vérben forgott,éles szemfogai előjöttek.Damon nem várta meg míg nekem jött,gyorsan a falnak szorította Lizát.Kitörte az egyik szék lábát és Liza szívéhez emelte.
- Damon ne. - sikítottam.
- Meg akart ölni.
- De attól még a legjobb barátnőm!
Damon kételkedve dobta el a karót és engedte el Liza nyakát.Féltem,hogy mit fog csinálni csak abba tudtam bízni,hogy lesz annyi akaratereje hogy nem fog bántani.Gyengén roskadt le a földre,én pedig gondolkodás nélkül mentem oda hozzá és megöleltem.
- Annyira sajnálom. - sírta.
- Nem haragszom. - mosolyodtam el halványan.
- Hogy bízhattam meg Klausban? - tette fel a kérdést inkább magának mint nekem,de az tény hogy ez engem is érdekelt volna.
- Gyertek,menjünk mielőtt Klaus visszajön. - javasolta Stefan.
Lizával felálltunk,majd gyors léptekkel a kocsihoz siettünk.Damon egyből gázt adott és elindultunk haza.Elég hamar hazaértünk vagy csak nekem tűnt kevésnek? Lassú léptekkel mentem be a Salvatore házba,ahol Linda és Elena már tűkön ülve vártak, s amint megláttak a nyakamba borultak.
- Hogy tehetted? - fordult Linda Liza felé.
- Linda,elég. - szóltam rá.
- Nem,igaza van. - sóhajtott Elizabeth.
- De nem te akartál megölni,hanem Klaus. - magyaráztam.
- Az mindegy,de én is benne voltam nem is kicsit.
- Jó,kész megtörtént nem számít. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
Elmentem lezuhanyozni,majd álmosan dőltem de Damon ágyába,de mindenképp meg akartam várni.Végül Liza egy időre nálunk marad,a húgom szobája melletti vendégszobába költözött be.Damon váratlanul és halkan lépett be az ajtón,és egyből fölém mászott.
- Aggódtam érted. - suttogta.
Jól esett,hogy aggódott értem,amit egy széles mosollyal jeleztem.Damon megcsókolt és a kezünket összekulcsolta,ebben a csókban benne volt minden,a mai nap történései; féltés,szerelem,düh.Majd egyre hevesebben csókolt ..

33.fejezet.-Elizabeth

"A nagy, időálló barátságok éppolyan ritkák, mint az egész életre szóló szerelmek. Az adottságoknak ugyanolyan különleges találkozása szükséges hozzá."

Másnap arra ébredtem,hogy Damon keres valamit.Álmosan nyitottam ki a szememet,majd emeltem Damonra.Majdnem neki ment az egyik széknek,de gyorsan rákiáltottam.
- Damon,vigyázz szék!-sipákoltam,
Mikor rám emelte Damon ijedt tekintetét,röhögőgörcsben törtem ki.Nem tudtam,hogy hány óra lehet,hogy kiket keltettem fel de reméltem,hogy senkit.De az tény,hogy elég korán lehetett mivel kint is elég sötét volt.Damon odasétált mellém és lágyan megcsókolt,már el akart húzódni de én magamhoz rántottam.
- De kis heves valaki.-suttogta mosolyogva.
- Tetszik?
- Nagyon is.-majd megcsókolt.
Lassan fölém mászott,és kezei már a pólóm alatt jártak.
- Mennem kell.-húzódott el tőlem.
- Hova?
- A seriff hívott..De sietek.-nyomott egy utolsó puszit az arcomra majd el is tűnt.
Ránéztem az órára ami fél ötöt mutatott.A korábbi álmosság teljesen köddé vált,kiszálltam az ágyból bementem a fürdőbe levettem a pizsamámat,majd beálltam a tus alá.Megmostam a hajamat,és kiszálltam a tus alól.Megtörölköztem,a hajamat becsavartam a törölközőbe gyorsan felöltöztem,majd megszárítottam a hajamat,s egy copfba kötöttem enyhén kisminkeltem magam és visszamentem Damon szobájába.Megigazítottam az ágyneműt,majd a könyvespolcot kezdtem bűvölni.Mintha naplók lettek volna 1863,1864,1866.Sokáig győzködtem magamat,hogy ne olvassak bele egyikbe sem,hisz semmi közöm hozzá meg a végén olyat is megtudok amint nem kellene.De nem tudtam türtőztetni magamat,végül levettem az egyiket ami az 1863 címet viselte.Kissé félve néztem bele,a régies írás miatt nehézkesen tudtam elolvasni,de azért sikerült.Igazam lett ez egy napló.Olvasás közben Stefan teljesen más oldalát ismertem meg.Szinte teljesen kipusztított egy várost,amit Damon nem nézett túl jó szemmel,és nem sokkal később jött Kathrine.Mindössze csak pár oldalt olvastam,de úgy döntöttem hogy visszateszem a naplót a helyére.Mivel már nem volt olyan korán,lementem a nappaliba ahol Stefan ült egy régi könyvet olvasva.
- Jó reggelt.-mosolyogtam rá.
- Neked is.-mosolygott ő is.
- Stefan mesélnél nekem arról a korszakodról amikor vámpírrá váltál,váltatok?-kérdeztem rá a lényegre.
- Nem túl fényes történet.Damon általam lett vámpír,vagy is csak ember vért itattam vele,de ha nem teszem meg akkor már nem élne.-húzta el a száját. - Az elején csak az élvezeteknek éltem,sok ezer ember életét ontottam ki a saját örömömért.Egy idősebb vámpírnak köszönhetem,hogy leálltam..Damon az elején nem nagyon ölt embert,inkább a későbbi időkben volt rá jellemző egészen mostanáig.Aztán jöttél te aki valami csoda-folytán helyreraktad a bátyámat.Amiért nagyon hálás vagyok neked.-mosolyodott el a végére.
Jól estek Stefan szavai,örültem hogy szerinte sikerült jobb belátásra bírnom a bátyját.
- Köszönöm.-tűrtem el a hajamból egy tincset.
- Kérsz kávét?
- Elfogadom köszi.
Stefan felállt,és a konyha felé indult Tessa pedig boldogan száguldott le lépcsőn és az ölembe tette mancsait.Kézségesen simogattam,egészen addig amíg Stefan nem hozta a kávét.
- Köszi.
- Nincs mit.
- Elena?
- Még alszik.
- Mi van velem?-sétált le az emeletről az említett.
- Semmi,csak megkérdeztem hogy hol vagy.-mosolyogtam.
Elena lesétált,majd odament Stefanhoz aki egyből megcsókolta.Annyira aranyosak együtt.Mikor szétváltak Elena odajött hozzám és megölelt.
- Damon?
- Reggel hívta a seriff.-kortyoltam bele a kávémba.
Lassan a húgom is felébredt aki elég vicces kedvébe volt szinte mindenen nevetett.
- De jó kedve van valakinek.-jegyeztem meg mosolyogva.
- Az ám.-mosolygott.
Majd hirtelen nyílt a bejárati ajtó amin Damon lépett be én pedig egyből a nyakába ugrottam majd lágyan megcsókoltam.
- Ennyire hiányoztam?-kérdezte mosolyogva.
- Igen.-bólogattam.
Leültünk a kanapéra majd beszélgetni kezdtünk,amit a bejárati ajtó csengője zavart meg.Damon lassú léptekkel haladt az ajtó felé,majd nyomta le a kilincset.
- Lexi itt van?-hallattam egy nagyon ismerős lány hangját.
- Ki keresi?-kérdezett vissza Damon.
A kíváncsiság teljesen átjárta a testemet így én is az ajtóhoz mentem.Földbe gyökerezett a lábam mikor megláttam az előttem álló személyt.
- Elizabeth.-motyogtam tátott szájjal.- Úristen Elizabeth.-esett le,hogy ki áll előttem és egyből a nyakába ugrottam.
- Jajj.-adott hangot nevetve annak,hogy majdnem feldöntöttem.
- Úgy hiányoztál.-vigyorogtam.
Damon hitetlenkedve nézte Elizabethet aminek nem nagyon értettem az okát.
- Nem jössz be?-néztem Elizabethre.
Liza szó nélkül mosolyogva lépte át a Salvatore ház küszöbét,és ment be a nappaliba.Stefan úgy nézte a lányt mintha szellemet látna.Mikor rájött,hogy ez egy kicsit furcsa elmosolyodott és Elizabeth felé ment.
- Örülök,hogy újra látlak.-mosolygott Liza majd megölelte.
- Én is.
- Újra?-húztam fel a szemöldökömet.
- Igen,Liza volt az a vámpír aki segített leállni..
- Tessék? Te..tee vámpír vagy?-dadogtam Lizára nézve.
- Sajnálom,hogy nem mondtam el.De jobb volt így.
Erre inkább nem mondtam semmit,csak leültem a kanapéra.Szóval a legjobb barátnőm egy vámpír,aki leszoktatta a gyilkolásról az unokatesóm barátját,raktam össze a képet.Elizabeth mellém ül,és épp szólásra nyitotta a száját de megelőztem.
- Ez sok.-motyogtam magam elé.
Úgy tartottam már kevés dolog tudna meglepni,de ez..Valamit még így sem értettem a vámpírok nem öregednek de én vele nőttem fel.Akkor ez most,hogy van?
- Elizabeth,hogy lehet hogy szinte együtt nőttünk fel.Mikor te már 1863-ban is éltél?
- Egy boszorkány segített.Így mikor veled találkoztam akkor voltam 10 éves,a boszorkány pedig olyan varázsigét mondott el,hogy 19 éves koromig én is változzak.
- De,hát 1863-ban nem tíz éves voltál.Nem?
- Nem.De a boszorkány segítségével 10 éves lettem.
- Melyik boszorkány segített?
- Emily.De ez miért olyan fontos?
- Nálam van Emily ereje.
- Mi?
- Emily írt egy levelet Bonnie nagymamájának,hogy ha betöltöm a 19-et onnantól használhatom az ő erejét.
- Így most már értem.-mondta alig hallhatóan.
- Mit?
- Ja,ő nem fontos.Ugye nem félsz tőlem?-váltott témát.
- Nem.-mosolyogtam.
Válaszképp Elizabeth szorosan megölelt.Az tény,hogy nem féltem tőle.De valamiért olyan furcsa volt.De ő is változhat könyveltem el magamban.Damon egy poharat nyújtott felém amibe láthatólag whisky volt.
- Köszi.-mosolyogtam rá.
Damon leült mellém majd megcsókolt,az ölébe húzott és kezével a csípőmet fogta.Miután szétváltunk homlokomat övének támasztottam.
- Lexi,nem megyünk el sétálni?-kérdezte Elizabeth.
- De menjünk.-álltam fel Damon öléből.
Felvettem egy pulcsit és elindultunk.Az úton sokat beszélgettünk,mesélt arról,hogy hogyan lett vámpír, meg arról is,hogy hogyan tudta magát tűrtőzetni.Bementünk az egyik parkba és leültünk egy padra.Már este 8 óra volt,ezért már indultunk.
- Sajnálom.
- Mit?
Nem mondott semmit,csak egy hatalmas ütést éreztem.
- Miért?-nyöszörögtem.
- Nem volt más választásom.
Mi az,hogy nem volt más választása? Még egy ütést éreztem ezúttal a fejemnél,éreztem hogy valaki felemel innentől kezdve teljes sötétség..