"A nagy, időálló barátságok éppolyan ritkák, mint az egész életre szóló szerelmek. Az adottságoknak ugyanolyan különleges találkozása szükséges hozzá."
Másnap arra ébredtem,hogy Damon keres valamit.Álmosan nyitottam ki a szememet,majd emeltem Damonra.Majdnem neki ment az egyik széknek,de gyorsan rákiáltottam.
- Damon,vigyázz szék!-sipákoltam,
Mikor rám emelte Damon ijedt tekintetét,röhögőgörcsben törtem ki.Nem tudtam,hogy hány óra lehet,hogy kiket keltettem fel de reméltem,hogy senkit.De az tény,hogy elég korán lehetett mivel kint is elég sötét volt.Damon odasétált mellém és lágyan megcsókolt,már el akart húzódni de én magamhoz rántottam.
- De kis heves valaki.-suttogta mosolyogva.
- Tetszik?
- Nagyon is.-majd megcsókolt.
Lassan fölém mászott,és kezei már a pólóm alatt jártak.
- Mennem kell.-húzódott el tőlem.
- Hova?
- A seriff hívott..De sietek.-nyomott egy utolsó puszit az arcomra majd el is tűnt.
Ránéztem az órára ami fél ötöt mutatott.A korábbi álmosság teljesen köddé vált,kiszálltam az ágyból bementem a fürdőbe levettem a pizsamámat,majd beálltam a tus alá.Megmostam a hajamat,és kiszálltam a tus alól.Megtörölköztem,a hajamat becsavartam a törölközőbe gyorsan felöltöztem,majd megszárítottam a hajamat,s egy copfba kötöttem enyhén kisminkeltem magam és visszamentem Damon szobájába.Megigazítottam az ágyneműt,majd a könyvespolcot kezdtem bűvölni.Mintha naplók lettek volna 1863,1864,1866.Sokáig győzködtem magamat,hogy ne olvassak bele egyikbe sem,hisz semmi közöm hozzá meg a végén olyat is megtudok amint nem kellene.De nem tudtam türtőztetni magamat,végül levettem az egyiket ami az 1863 címet viselte.Kissé félve néztem bele,a régies írás miatt nehézkesen tudtam elolvasni,de azért sikerült.Igazam lett ez egy napló.Olvasás közben Stefan teljesen más oldalát ismertem meg.Szinte teljesen kipusztított egy várost,amit Damon nem nézett túl jó szemmel,és nem sokkal később jött Kathrine.Mindössze csak pár oldalt olvastam,de úgy döntöttem hogy visszateszem a naplót a helyére.Mivel már nem volt olyan korán,lementem a nappaliba ahol Stefan ült egy régi könyvet olvasva.
- Jó reggelt.-mosolyogtam rá.
- Neked is.-mosolygott ő is.
- Stefan mesélnél nekem arról a korszakodról amikor vámpírrá váltál,váltatok?-kérdeztem rá a lényegre.
- Nem túl fényes történet.Damon általam lett vámpír,vagy is csak ember vért itattam vele,de ha nem teszem meg akkor már nem élne.-húzta el a száját. - Az elején csak az élvezeteknek éltem,sok ezer ember életét ontottam ki a saját örömömért.Egy idősebb vámpírnak köszönhetem,hogy leálltam..Damon az elején nem nagyon ölt embert,inkább a későbbi időkben volt rá jellemző egészen mostanáig.Aztán jöttél te aki valami csoda-folytán helyreraktad a bátyámat.Amiért nagyon hálás vagyok neked.-mosolyodott el a végére.
Jól estek Stefan szavai,örültem hogy szerinte sikerült jobb belátásra bírnom a bátyját.
- Köszönöm.-tűrtem el a hajamból egy tincset.
- Kérsz kávét?
- Elfogadom köszi.
Stefan felállt,és a konyha felé indult Tessa pedig boldogan száguldott le lépcsőn és az ölembe tette mancsait.Kézségesen simogattam,egészen addig amíg Stefan nem hozta a kávét.
- Köszi.
- Nincs mit.
- Elena?
- Még alszik.
- Mi van velem?-sétált le az emeletről az említett.
- Semmi,csak megkérdeztem hogy hol vagy.-mosolyogtam.
Elena lesétált,majd odament Stefanhoz aki egyből megcsókolta.Annyira aranyosak együtt.Mikor szétváltak Elena odajött hozzám és megölelt.
- Damon?
- Reggel hívta a seriff.-kortyoltam bele a kávémba.
Lassan a húgom is felébredt aki elég vicces kedvébe volt szinte mindenen nevetett.
- De jó kedve van valakinek.-jegyeztem meg mosolyogva.
- Az ám.-mosolygott.
Majd hirtelen nyílt a bejárati ajtó amin Damon lépett be én pedig egyből a nyakába ugrottam majd lágyan megcsókoltam.
- Ennyire hiányoztam?-kérdezte mosolyogva.
- Igen.-bólogattam.
Leültünk a kanapéra majd beszélgetni kezdtünk,amit a bejárati ajtó csengője zavart meg.Damon lassú léptekkel haladt az ajtó felé,majd nyomta le a kilincset.
- Lexi itt van?-hallattam egy nagyon ismerős lány hangját.
- Ki keresi?-kérdezett vissza Damon.
A kíváncsiság teljesen átjárta a testemet így én is az ajtóhoz mentem.Földbe gyökerezett a lábam mikor megláttam az előttem álló személyt.
- Elizabeth.-motyogtam tátott szájjal.- Úristen Elizabeth.-esett le,hogy ki áll előttem és egyből a nyakába ugrottam.
- Jajj.-adott hangot nevetve annak,hogy majdnem feldöntöttem.
- Úgy hiányoztál.-vigyorogtam.
Damon hitetlenkedve nézte Elizabethet aminek nem nagyon értettem az okát.
- Nem jössz be?-néztem Elizabethre.
Liza szó nélkül mosolyogva lépte át a Salvatore ház küszöbét,és ment be a nappaliba.Stefan úgy nézte a lányt mintha szellemet látna.Mikor rájött,hogy ez egy kicsit furcsa elmosolyodott és Elizabeth felé ment.
- Örülök,hogy újra látlak.-mosolygott Liza majd megölelte.
- Én is.
- Újra?-húztam fel a szemöldökömet.
- Igen,Liza volt az a vámpír aki segített leállni..
- Tessék? Te..tee vámpír vagy?-dadogtam Lizára nézve.
- Sajnálom,hogy nem mondtam el.De jobb volt így.
Erre inkább nem mondtam semmit,csak leültem a kanapéra.Szóval a legjobb barátnőm egy vámpír,aki leszoktatta a gyilkolásról az unokatesóm barátját,raktam össze a képet.Elizabeth mellém ül,és épp szólásra nyitotta a száját de megelőztem.
- Ez sok.-motyogtam magam elé.
Úgy tartottam már kevés dolog tudna meglepni,de ez..Valamit még így sem értettem a vámpírok nem öregednek de én vele nőttem fel.Akkor ez most,hogy van?
- Elizabeth,hogy lehet hogy szinte együtt nőttünk fel.Mikor te már 1863-ban is éltél?
- Egy boszorkány segített.Így mikor veled találkoztam akkor voltam 10 éves,a boszorkány pedig olyan varázsigét mondott el,hogy 19 éves koromig én is változzak.
- De,hát 1863-ban nem tíz éves voltál.Nem?
- Nem.De a boszorkány segítségével 10 éves lettem.
- Melyik boszorkány segített?
- Emily.De ez miért olyan fontos?
- Nálam van Emily ereje.
- Mi?
- Emily írt egy levelet Bonnie nagymamájának,hogy ha betöltöm a 19-et onnantól használhatom az ő erejét.
- Így most már értem.-mondta alig hallhatóan.
- Mit?
- Ja,ő nem fontos.Ugye nem félsz tőlem?-váltott témát.
- Nem.-mosolyogtam.
Válaszképp Elizabeth szorosan megölelt.Az tény,hogy nem féltem tőle.De valamiért olyan furcsa volt.De ő is változhat könyveltem el magamban.Damon egy poharat nyújtott felém amibe láthatólag whisky volt.
- Köszi.-mosolyogtam rá.
Damon leült mellém majd megcsókolt,az ölébe húzott és kezével a csípőmet fogta.Miután szétváltunk homlokomat övének támasztottam.
- Lexi,nem megyünk el sétálni?-kérdezte Elizabeth.
- De menjünk.-álltam fel Damon öléből.
Felvettem egy pulcsit és elindultunk.Az úton sokat beszélgettünk,mesélt arról,hogy hogyan lett vámpír, meg arról is,hogy hogyan tudta magát tűrtőzetni.Bementünk az egyik parkba és leültünk egy padra.Már este 8 óra volt,ezért már indultunk.
- Sajnálom.
- Mit?
Nem mondott semmit,csak egy hatalmas ütést éreztem.
- Miért?-nyöszörögtem.
- Nem volt más választásom.
Mi az,hogy nem volt más választása? Még egy ütést éreztem ezúttal a fejemnél,éreztem hogy valaki felemel innentől kezdve teljes sötétség..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése