"Meghaltál,elhagytál és most még is itt vagy.Mondd mit vársz tőlem?"
Köpni-nyelni nem tudtam.Nem mertem elhinni,hogy tényleg ő áll előttem.Azon nem lepődtem meg,hogy anya nem ismerte fel,hisz legalább 5 éve nem találkoztak.Apa pedig ez idő alatt nagyon sokat változott külsőleg-belsőleg is.Ahogy anyára néztem,szemét már a könnyek asztatták.Linda lassan mellém sétált,de én még mindig apát bámultam.Nem tudtam,hogy mit kéne tennem menjek öleljem,vagy inkább maradjak itt.Végül az első elméletem győzött,már épp a küszöbön jártam mikor Damon keze visszarántott.
- Most mi van?
- Próbáljon meg bejönni. - nézett apura.
Reménykedtem benne,hogy apa nem lett vámpír mert az még most nagyon nem kellene.Szememből a könnycseppek ki-ki gördültek.De mikor apa nem tudta átlépni a küszöböt,teljesen összetörtem.
- Nem. - kiabáltam.
Ekkor apa mögül Elijah lépett elő.Na itt szakadt nálam minden,végleg.
- Meg se szólalj,gondolom azt akarod mondani,hogy tessék visszahoztam neked az apádat a halálból,legyél nekem hálás.Akkor elárulom neked,hogy kurvára nem vagyok az.Vámpírt csináltál az apámból,és felszakítottad mindenki sebeit.Gratulálok. - üvöltöttem sírva.
Majd a szobámba rohantam,és hangosan becsaptam az ajtót.Az ajtón folyamatosan kopogtak,de nekem eszem ágában sem volt azt kinyitni,az ablakot is bezártam,hogy Damon se tudjon bejönni.Több órán keresztül a szobámba voltam,és csak gondolkoztam.Mikor beláttam,hogy ez így nem mehet tovább erőt vettem magamon és kimentem.Apa a kanapén ült mellette Damon.Az egyik puffon Linda ült szomorúan.Szóval behívták,vettem tudomásul.Megálltam a lépcső aljánál,egyszerűen nem volt erőm tovább menni,meg talán nem is akartam.Damon odasétált mellém és a kanapéhoz húzott.Félve ültem le apu mellé.
- Sajnálom,hogy csak így itt hagytalak. - szólalt meg végül. - Én sem így terveztem hidd el. - meg akarta fogni a kezemet,de én elhúztam.
- Milyen szerkezetről beszélt Kathrine? - hagytam figyelmen kívül az előző mondatait.
- De kíváncsi valaki. - jelent meg ismét Elijah.
- Muszáj neked,mindig,mindenhol ott lenni?
- Én hoztam vissza az apádat,lehetnél kicsit hálásabb is.
- Tudtommal ezt már megbeszéltük.
A többiek kimentek,hogy nyugodtan tudjunk apuval beszélgetni.
- Sajnálom.Sajnálom,hogy kiskorodban rosszul bántam,és nem foglalkoztam veled.Sajnálom,hogy csak úgy itt hagytalak.
- Szóval tudtad?
- Mit?
- Azt,hogy Kathrine meg fog ölni.
Nem válaszolt semmit,ebből arra jutottam,hogy igazam van.
- Hogy tehetted ezt?Nem csak velem,Lindával,anyuval?
A kérdéseimre nem igazán tudott válaszolni,vagy csak nem akart.
- És mióta "élsz" ?
- Pár hete.
- Aha,szóval most jöttél rá hogy meg kéne keresni a családodat aki mindvégig melletted állt,támogatott te meg mégis elhagytad őket.Szép. - mondtam gúnyosan.
- Lexi,kérlek szépen ne csináld ezt.
- Mit vártál,hogy megjelensz és minden a régi lesz? - tettem fel neki a kérdésemet sírva.
- Igazad van. - sóhajtott fel.
Nem akartam vele ilyen lenni,de most minden felszakadt bennem.Apa jobbnak látta,hogy ha most elmegy a többiek pedig visszajöttek a nappaliba.Nem nagyon szóltak hozzám,ami talán még jól is esett.Elmentem zuhanyozni,ami kicsit segített.Ezáltal nyugodtabban mentem vissza a szobámba,ahol Damon az ágyam szélén ült.Odasétáltam mellé,és az ölébe ültem.Lassan és gyengéden csókolt meg,majd kiszálltam az öléből s az ablak felé mentem.Ahogy kinéztem ott volt az a tó amibe régen mindig fürödtem,a tó partján tanultam meg biciklizni.Annyi szép emlék.Damon hátulról átölelt,majd mellém sétált.
- Én nem akarom ezt.Most miért kellet? - motyogtam.
- Haragszol rá?
- Nem csak,fáj.Fáj,amit tett,ahogy bánt velünk éveken keresztül,most meg tudta,hogy meg fog halni.
Damon kérdőn nézett rám,hisz neki nem meséltem el,hogy mi volt régen.
- Hagyjuk. - erőltettem az arcomra egy mosolyt.
Damon nem kérdezősködött,csak visszaült az ágyamra.Én pedig tovább bűvöltem az ablakot ami hirtelen apa jelent meg.Behunytam a szememet,majd mikor újra odanéztem apa már nem volt sehol.Én már teljesen meghülyültem?Teljesen megfeledkeztem anyuékról,így gyorsan lementem a nappaliba.Linda ugyanúgy nézett,mint mikor apa meghalt.Szörnyű volt ez újra látni.Odamentem hozzá,és szorosan megöleltem.
- Most mi lesz? - kérdezte kétségbeesetten.
- Nem tudom.Majd megoldjuk.
Közben anya is odajött hozzánk,akit szintén nagyon megviseltek a történések.Megöleltük egymást,majd felmentem a szobámba.Átvettem a pizsimet majd befeküdtem Damon mellé.Reggel álmosan ébredtem fel.Az ágyam pont az ablak alatt volt.Este elfelejtettem elhúzni a sötétítőt,még egyszer kinéztem majd elhúztam és visszafeküdtem.
Miután megittam,kivittem a bögrét a konyhába,majd átöltöztem.Közben végig abban reménykedtem,hogy a tegnapi nap csak álom volt.De mikor megláttam apát az ajtón bejönni rá kellett jönnöm,hogy ez a valóság.
- Lexi várj. - szólt utánam.
- Igen? - kérdeztem kicsit sem kedvesen.
- Tudom,hogy haragszol rám amire minden jogod meg is van.De nekem ti vagytok a legfontosabbak.Szerinted én ezt így akartam? Mert nem.Nem akartam meghalni,nem akartalak itt hagyni,de csak így tudtalak megmenteni.Szeretlek,és nagyon fontos vagy nekem. - mondta könnyes szemmel.
Teljesen elérzékenyültem,ezek szavak hallatán és apa nyakába borultam.Anyuék pont akkor jöttek le a lépcsőn,majd elmosolyodtak.
Nem tudtam,hogy anya mit fog csinálni.Egy ideig bambán nézett apura majd odament hozzá és megcsókolta.
- Szeretlek. - mondta neki apu.
- Én is szeretlek.
Annyira aranyosak volt így együtt,közben Damon is lejött az emeletről.Közösen megebédeltünk,majd Damonékkal elindultunk vissza Mystic Falls-ba..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése