A bűvös negyvenes : D Mikor elkezdtem a sztorit nem gondoltam volna,hogy valaki(k) olvasni fogja.Köszönöm a rendszerem kommentelőimnek a komikat.Nagyon jól esnek.Ne haragudjatok,hogy tegnap nem volt rész,de a temetőbe voltunk.Remélem tetszeni fog. :)
'Bele kell, hogy vágjak, fel kell, hogy álljak. A földtől egyből az égig szálljak..'
Először próbáltam az alkohol hatására fogni,de mikor a nyakamhoz értem,és éreztem a két fognyomot rájöttem,hogy ez valós.Az utolsó emlékem az az,hogy megölelem Damon,és egy hatalmas szúrás a nyakamon.Damon harapott volna meg? De akkor,miért akart velem kibékülni? Tele voltam kérdésekkel,kételyekkel.Már nem értettem semmit,de talán jobb is volt.Csak el akartam menni innen messze,nagyon messze.De ez több szempontból is lehetetlennek tűnt,elsőként egy székhez vagyok kötözve,továbbá annyi erőm sincs,hogy felálljak,de gondolom erre egy jó darabig nem is lesz szükség.Lassan nyitottam ki a szememet,és mindenbizonnyal a Salvatore házban voltam,egy székhez kötözve.Damon egy szőke lánnyal csókolózott,de mikor észrevette,hogy magamhoz tértem felém sétált.
- Végre felébredtél. - vigyorgott gúnyosan.
- Mi ez az egész?
- Nyugi,kislány nem lesz semmi baj. -szólalt meg a szőke lány.
- Ki a franc vagy te?
- Rebekah,Klaus húga.
- Miért csináltad ezt? - kérdeztem,Damonra nézve.
- Mert rájöttem,hogy nekem így sokkal jobb.
- Hogy így?
- Ha Klaus megtöri az átkot.
- Szóval ennyire szeretsz?
Damon elég közel hajolt az arcomhoz,s végig a szemembe nézett.
- Soha nem szerettelek,és nem is foglak. - mondta a szemembe.
Úgy éreztem,hogy egy karó hasít át a szívemen.Mióta lett ő egyáltalán Klaus csicskája? Valóban nem szeretett soha? Kb. ezek a kérdések váltakoztam a fejembe,de válasz nem jött.Damon meg az a plázapicsa kimentek a szobából.Majd nem sokkal később Klaus jött be.
- Nem gondoltam volna,hogy ilyen hamar találkozunk. - vigyorgott gúnyosan,majd leült velem szembe.
- Gratulálok,nyertél.Elvettél mindent,amit szerettem,akit szerettem.Mindent tönkretettél.Mit akarsz még? Törd meg az átkot,ölj meg.Csak lehetőleg gyorsan. - motyogtam.
Klaus egy ideig csöndbe maradt,és engem kezdett nézni.A szemében,mintha sajnálatot láttam volna,de nem biztos csak képzeltem.
- Tudod,sok mindent nem így akartam. - szólalt meg végül.
- Mint például?
- Nem akartam ilyen lenni,de nem volt választásom.Innen pedig már nincs visszaút.
Nem mondtam rá semmit,csak lehajtottam a fejemet.Egyre jobban szorítottak a kötelek is,kezdtem úgy érezni hogy nem lesz kezem se.
- Mikor akarod megtartani a rituálét?
- Ma este.
- És Elena?
- Ő most nem kell.És nem az átkot fogom megtörni.
- Nekem az mindegy.Hisz gondolom abba is meg fogok halni.Ezek a kötelek,mire kellenek? Mert még pár óra és boszorkányod se lesz.
Klaus felállt,és egy laza mozdulattal lerántotta rólam a köteleket.Egyből mozgatni kezdtem a csuklómat,minden mozdulattal jobban éreztem a kötelek által okozott fájdalmakat.Mikor már úgy éreztem,hogy megmarad a kezem visszaültem a székre.
- Szóval..Damon,miattad csinálta vagy..
- Nem miattam.
Ez volt az a válasz amit talán soha nem akartam hallani.Soha nem szeretett,most meg fel akar áldozni.Ezt nem hiszem el.Úgy éreztem ez a világ túl bonyolult nekem,visszatért a halott apám,vannak vámpírok,vérfarkasok,boszorkányok,hibyridek.És én is közéjük tartozom,egy vámpírral voltam együtt,aki soha nem szeretett.Elenának hasonmása van,aki szintén vámpír.Itt ül velem szembe az egyik legidősebb vámpír,aki ma meg fog ölni.De nem féltem.Már nem,hisz nincs mitől tartanom,de ezúttal biztos voltam benne,hogy meg fogok halni.Se gyűrű,se bűbáj nem menthet meg,főleg,hogy a többiek nem is nagyon tudnak róla.Egyedül a húgomat fájt itt hagyni,meg anyut.De hát ennek így kellett alakulnia.A visszaemlékezés közben egy-két könnycsepp is kigördült a szememből,amiket szinte egyből le is töröltem.Nem akartam,hogy Klaus vagy Damon gyengének lásson,legalábbis még nem.Klaus még mindig szótlanul ült velem szembe,ami már kicsit zavaró volt.
- Hánykor kezdjük?
- Fél 6.
- És most hány óra van?
- Öt
Na jó,itt egy kicsit görcsbe rándult a gyomrom,de kívülről nem mutattam ki.
- Félsz?
- Nem.Hisz nincs mitől.
- A múltkor még mindent megpróbáltatok azért,hogy éltbe maradjatok.
- Az akkor volt,akkor még volt miért élnem.De már nincs,nincs semmi ami itt tart.Aki meg igen ő biztonságban lesz.
Láttam rajta,hogy nagyon megleptem az előbbi válaszommal,de nem szólt semmit.
- Mehetünk? - jött be Damon.
Undorodtam tőle,rosszul voltam mikor megláttam.Ilyen érzéseket még soha senki nem váltott ki belőlem,mint ő.
- Mindjárt. - válaszolt Klaus.
Damon vállat vont,majd ő is leült velem szembe.
- Nincs valami dolgod? - kérdeztem gúnyosan.
- De,az hogy ma végre láthatlak meghalni. - vigyorogva.
Ez a mondata nagyon betalált ha a többi nem is de ez igen.Fájt,hogy holtan akar látni,és még meg is kapja ezt az örömöt.Meglátszik,hogy Damon minden elér amit akar.
- Látom mindent elérsz amit akarsz.
- Pontosan.
- Hát igen,így jár aki egy vámpírral kezd ki. - mondta ridegen a szemébe nézve.
- Igen? Nem volt nagyon ellenedre,hogy mi vagyok. - pattant fel.
- Fejezzétek már be. - szólt közbe Klaus is.
Karba tettem a kezemet,majd én is felálltam.
- Mehetünk? - kérdeztem ezúttal én.
- Menjünk.
Klaus is felpattant én pedig kisétáltam a házból.Kint megvártam a többieket,majd követni kezdtem őket.Nem volt messze,és elég elrejtett helyen is volt.Ahogy egyre közelebb mentünk,már volt bennem némi félelem,de ezt mind lepleztem egy mosollyal.Már nagyjából elő volt készítve minden,amikor hirtelen Kathrine jelent meg.Na,már csak ő hiányzott.
- Nyugi,kiviszlek innen.Élve. - jött oda mellém.
- Kétlem.Meg mióta akarsz te nekem segíteni?Tudtommal,nincs merszed szembeszállni Klaussal.
- Hmm..Annak ellenére,hogy nemsokára meg fogsz halni,és ilyen nagy szád van. - sétált körbe előttem. - Ez tetszik. - mosolyodott el. - Veled legyőzhetjük Klaust,meg ha akarod Barbie Klaust is,bár őt még én is le tudnám győzni,Damonnal együtt.
- Kecsegtető ajánlat,de én nem akarok tovább ezen a földön élni.
- Ajj,ne játszd már a mártírt. - tette karba a kezét.
- Én nem játszom,de miért maradjak itt?
- Mit tudom én,majd keresünk neked egy élet célt.
- Legyen. - vontam vállat.
Mi lesz ebből,te úristen.Klaus magához hívott,hogy kezdhetjük.Mindössze annyit nem értettem,hogy ők nem látták Kathrinet csak én? Vagy direkt csinálnak úgy,mintha nem láttak,hallottam volna semmit.De ez most mindegy is.Elkezdtem mondani a varázsigét,de nem nagyon történt semmi.Klaus egy másik könyvet rakott elém,de az sem működött.Elvesztettem az erőmet? Kathrine.Hisz azt ígérte,hogy élve ki fog innen vinni.
- Mi a francér nem működik? - jött oda hozzám idegesen.
- Én..azt nem tudom. - mondtam.
Hirtelen több vérfarkas is megindult felénk.Tudtam,hogy a vérfarkas harapás megöl.Bármennyire akartam,nem tudtam Damon félteni,sem sajnálni.Kiölte belőlem az iránta szerelmemet,érzéseimet.Vagy talán mégse mindet?Ahogy a farkasok egyre közelebb jöttek,éreztem,hogy tennem kell valamit.Megláttam Kathrinet az egyik dombon állt,és a farkasokat irányította.Gyorsan Damonhoz rohantam,és az erőmet felhasználva eltüntettem magunkat onnan.Közel a Salvatore házhoz állítottam le a varázslatot.Damon hitetlenkedve nézett végig rajtam.
- Megakartalak ölni,te meg megmentesz?
- Tudod,nem adom meg neked azt az örömöt,hogy láss meghalni.Meg amúgy is kétlem,hogy mi valaha fogunk még találkozni.
- Gondolod,nem találnálak meg?
- Miért akarnál megkeresni?
- Kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni.
- Óó.Mintha annyira érdekelne.Nos,szívesen,hogy megmentettelek.Viszlát Damon Salvatore. - vigyorogtam.
Már indultam volna,mikor Damon megragadta a kezemet és magához húzott ..
'Gyere közelebb! Még... Még... Közelebb...!! ...Most én akarlak ellökni magamtól!'
Damon olyan szorosan tartott,hogy nem tudtam kiszabadulni a szorításából.Arca egyre közelített az enyémhez,ezzel együtt a szorítás enyhülni kezdett.Az ajka szinte súrolta az enyémet,de ellöktem magamtól.
- Velem,nem fogsz játszadozni.
- Szeretlek.De el kellett hitetnem Klaussal,hogy mellette állok.Csak így tudtalak megmenteni.
- Igen? Tegyük fel,hogy ezt még el is hiszem.És miért csókolóztál Rebekah-val?
- Mert megcsókolt.
- Hűha.Kemény indok.Nem Damon itt már másról van szó.Am te láttad Kathrinet?
- Nem.Te hol láttad?
- Ő mentett meg.Ő küldte rátok a vérfarkasokat.
- Mit akar elérni?
- Te leszel az utolsó akinek el fogom mondani. - vigyorogtam.
Mivel fölöslegesnek tartottam a további beszélgetést,ezért sarkon fordultam és elmentem.Éreztem végig magamon Damon tekintetét.Gondolom azt várta,hogy mint a filmekbe majd én is hátranézek,odafutok hozzá és megcsókolom.De ez a számítása nem igazán jött be.
Beszálltam a kocsiba majd elhajtottam.Nem tudtam hová is mehetnék,vissza Lizához? Vagy Elenáékhoz? Végül úgy döntöttem,hogy visszamegyek anyuhoz,hátha a többiek is ott vannak még.Amikor beléptem a házba,nem volt otthon senki,se a cuccokat látva,még itt voltak.Keresetem egy tollat meg egy papírt,s írtam egy levelet a többieknek.Miért pont levelet? Miért nem álltam eléjük,hogy mindent elmondjak nekik,azt is hogy el fogok menni?Talán azért mert gyáva vagyok.Nem akartam látni a húgomat újra összetörni,Elenát sírni.Anyut megint elhagyni.És ezt mind magamnak köszönhetem,ezért nem okolhatok senki mást,csak is kizárólag saját magamat.Felmentem a szobámba,és újra előtörtek az emlékek,de nem törődtem velük,összeszedtem pár ruhámat,majd ismét útnak indultam,céltalanul.Ha Kathrine akar tőlem valamit,majd megkeres.Arra jutottam,hogy átmenetileg elmegyek a régi lakásomra,ahol még apuval éltem.Nem a legjobb döntés tudom,de muszáj.Nem sokkal később már a ház parkolójában álltam.Kiszálltam a kocsiból,és elindultam fel a 3. emeletre.Félve nyitottam ki az ajtót,és nagy meglepetésemre Tessa sietett elém.De hát,hogy került ide? Ahogy beljebb mentem megláttam a húgomat,a kanapén ülve.Halkan odasétáltam mellé és szorosan megöleltem.
- Hogy kerültetek ide?
- Elena elhozott minket.
- Anyu hogy van?
- Egész jól.
Halványan rámosolyogtam,majd azon kezdtem gondolkozni,hogy mi most így ketten fogunk itt élni,na meg persze Tessa? Furcsa lesz,lenne de nem bánnám.Még beszélgettünk egy kicsit,majd elvittük Tessát sétálni.Nem voltunk kint olyan sokáig,mert már elég hideg volt meg sötét is.Mikor visszaértünk Linda elment zuhanyozni,addig én csináltam vacsit,együtt megettük,majd én is elmentem fürödni.Mikor végeztem,Linda már elment aludni,de én még nem voltam álmos beültem a tv elé.Nem nagyon tudta lekötni a figyelmemet,ezért inkább kikapcsoltam,és az egyik kedvenc könyvemet kezdtem el olvasni.Valami belül azt mondta,hogy nézzek rá a tv képernyőjére,ahogy ezt megtettem Damon szomorú arca rajzolódott ki benne.Lehunytam a szememet,s mikor újra felnyitottam már nem volt semmi.Biztos csak meghülyültem.Visszatettem a könyvet a helyére és lementem aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése