"This pain is just too real / Ez a fájdalom túlságosan valódi"
/Damon/
Lexi arcvonásai békések voltak,néha még egy kicsit mosolygott is.Visszagondoltam arra a bizonyos együtt töltött éjszakára.Érintése olyan volt mint az áram ütés,csókja mint a drog,és az a kislányos mosolya teljesen magával ragadott,visszaemlékezés közben akaratlanul is elmosolyodtam.Egyik reggel az arca már nem volt annyira sápadt,és a teste is normális hőmérsékletűnek tűnt.Töltöttem egy pohárba whiskyt,már épp vissza indultam mikor kopogtak.
-Szia.-köszönt Bonnnie.
Elálltam az ajtóból,hogy be tudjon jönni.Kiderült,hogy csak valami könyvért jött,én pedig visszamentem Lexihez..
/Lexi/
Nem tudtam,hogy élek-e vagy nem saját megállapításomból arra jutottam,hogy a kettő között.Ez idő alatt végig apával voltunk ugyanazon a szép réten,majd hirtelen egy lövést éreztem a combomba,majd még egyet a hasamba,egy kés szúrást az oldalamba a fájdalom hatására felkiáltottam,félve néztem apára.
-Ez a fájdalom nem valódi!-fogta meg a kezemet.Mi az hogy nem valódi? Érzem,hogy fáj,látom a seb helyeit.
-Erre gondoltál vissza,és ezért éled át újra.-folytatta.Mielőtt bármit is mondhattam volna minden eltűnt,valami fényes úton mentem végig,majd éreztem,hogy egy ágyba vagyok.Félve nyitottam ki a szememet nagy meglepetésemre Damon szobájába voltam.
-Jó reggel Csipkerózsika.-szólalt meg Damon.Lassan felé fordítottam a fejemet és rámosolyogtam.
-Hát még is élek.-állapítottam meg.
Fel akartam ülni de a hasam és az oldalam iszonyatosan fájni kezdett,felszisszentem majd visszafeküdtem s rájöttem,hogy mi is történt már amire emlékszem.Mintha Bonnie-t láttam volna elmenni ezért gyorsan utána szóltam.
-Bonnie.-kiáltottam utána.Bonnie-t mintha puskából lőtték volna ki száguldott de a szobába,és szorosan megölelt.
-Bonnie áúú.
-Jaj,ne haragudj.-engedett el.
-Megyek szólok Elenának,hogy magadnál vagy.-szólt Damon és kiment a szobából.
Bonnie az ágyam mellé ült s beszélgetni kezdtünk,vártam egy kicsit majd felhoztam a velem történt dolgokat.
-Vele voltam,láttam őt.-kezdtem bele és könnyeim folyni kezdtek.-Egy szép réten voltunk,minden tökéletes volt pedig élet és halál között lebegtem.-nevettem fel kínomban.-Talán jobb lett volna ott maradni.-tettem hozzá halkan.
-Ne mondd ezt,mindenki nagyon aggódott érted,különösen Damon.-nézett a szemembe.
-De én nem akarom ezt Bonnie.-szipogtam.
-Nyugodj meg.-próbált meg csitítani.Fel akartam ülni el akartam inenn menni aminek az lett az ára,hogy felszakadtak a sebeim aminek hangot is adtam Damon azonnal a szobába termett,kiküldte Bonniet engem pedig a fürdőbe vitt.A mellemig feltolta a pólót és leszedte az átázott kötést.Nem akartam oda nézni jobb,hogy nem látom milyen sebek vannak rajtam elég őket érezni.Igazából ekkor esett le,hogy Damon aki vámpír ápolja az én vérző sebeimet,de egy apró jelét sem láttam rajta annak,hogy nekem fog esni.Mikor ismét fel akart venni,hogy visszavigyen a szobába karba tettem a kezeimet.Láttam,hogy számított hasonló reakcióra.
-Én még maradok egy kicsit.-mondtam a padlót nézve.
Damon csak sóhajtott egyet majd kiment.A tükörhöz érve nagyon nem lepett meg,hogy milyen állapotban vagyok,arcom sápadt volt szemem alatt karikák voltak a hajam csapzott és nagyon kócos.Kifésültem a hajamat,majd leültem a földre és sírni kezdtem.Minden összejött,én pedig teljesen összezavarodtam,nem tudom mit akarok,vagy hogy mit kéne csinálnom,hogy lenne helyes.
Tudtam,hogy nem maradhatok sokáig a fürdőbe de ahogy felálltam megszédültem még szerencse,hogy ott volt a csap,és az oldalam is nagyon fájni kezdett.
-Damon.-szóltam halkan.
Damon egyből előttem termett,mikor meglátta,hogy sírtam kérdőn nézett rám,én nem válaszoltam csak szorosan megöleltem.
-Én nem akarom ezt.-húzódtam el tőle,de csak annyira,hogy a szemébe tudjak nézni.Nem mondott semmit csak még jobban magához húzott.Lehunytam a szememet és próbáltam arra gondolni,hogy minden rendbe fog jönni,mikor újra kinyitottam a szememet Damon ágyába találtam magamat.
-Élned kell érted,élned.-ült mellém Damon.Mielőtt válaszolhattam volna Elena toppant be a szobába és ölelt meg óvatosan.
-Annyira örülök,hogy jobban vagy.-mondta mosolyogva.Az arcomra erőltettem egy mosolyt és bólintottam egyet.Elena látta rajtam,hogy még nem vagyok túl jól ezért inkább hazament.Damon szinte egész nap velem volt,amiért egy fokig hálás is voltam.
-Én nem akarom ezt,nem akarok fájdalmat érezni,nem akkor semmit sem érezni.-bukott ki belőlem hirtelen.Damon az ágy mellé sétált majd leült.
-Mennyivel könnyebb lenne leugrani valahonnan vagy valahogy megölni magamat,de valami még is itt tart.-gondolkodtam hangosan magam elé bambulva.-Nem tudom,hogy mit kéne tennem,teljesen összezavarodtam.-motyogtam.Damon ismét nem mondott semmit.Inkább hasra feküdtem és elaludtam,s csak vártam,hogy egyszer ennek vége lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése