Amint beértünk a szobába becsapta az ajtót,és letépte rólam a pólómat.Damon az ágy felé kezdett tolni,hirtelen az ajtó nyílni kezdett és Elena lépett be rajta.Azonnal szétrebbentünk de már késő volt,a pólóm hiánya pedig csak olaj volt a tűzre.
-Van valaki aki látni akar.-szólalt meg végül Elena.
-Rendben,megyek.mondtam zavarodottan.
Elena kiment a szobából,én pedig azonnal a felvettem a pólómat,szúrósan néztem Damonra,mivel gondolom tudta,hogy jön Elena és még sem tett semmi,végül szó nélkül mentem le a földszintre.Mikor leértem egy barna hajú csinos lány várt rám.Ismerősnek tűnt de nem tudom,hogy honnan..
-Szia,Lexi.-mondta majd megölelt.
-Ne haragudj,de mi ismerjük egymást?-kérdeztem
-Nem emlékszel rám?Általánosba egy suliba jártunk,sőt legjobb barát nők voltunk Elenával együtt,én vagyok az Bia.-mondta.
Nekem ekkor esett le,hogy ki is ő.Széles vigyorral az arcomon öleltem meg.
-Úristen,de régen találkoztunk.-mondtam még mindig mosolyogva.Közben Damon is lejött az emeletről,és nem nagyon tudta hova tenni,hogy mi is van itt,gondolom Stefan elmondta neki mert nagyon "sugdolóztak".
-Hogy találtál meg minket?-kérdezte Elena.
-Az,az igazság,hogy én is boszorkány vagyok.-mondta halkan.Teljesen ledöbbentem,nem gondoltam volna,hogy Bia boszorkány,erre a mondatra Stefanék is rá néztek,majd ők is leültek a kanapéra.-És tudom,hogy te vagy az egyik legerősebb boszorkány is.-tette hozzá.
-És miért jöttél?-tettem fel az engem legjobban izgató kérdést.
-Elijah keress téged,és valószínű,hogy meg is fog találni,s ezzel két legyet üt egy csapásra,meg lesz a boszorkány meg a hasonmás is.-válaszolt.
Elenával félve néztünk egymásra,valahogy nem szívesen találkoznék Elijah-val,főleg hogy azt sem tudom kicsoda.
-És ki az az Elijah?-tettem fel helyettem Damon a kérdést.
-Az egyik első,Klaus testvére.
-Hát ez remek.-szóltam unottan.
-És most mit fogunk csinálni?-kérdezte Elena.
Válasz nem érkezett,mindenki meglepődött,és inkább csendben maradt.A csendet a csengő szakította félbe.Felálltam,hogy kinyissam de Damon megragadta a karomat.
-Ez nagyon nem jó ötlet.-nézett a szemembe.
Én csak megforgattam a szemeimet,és kihámoztam kezemet a szorításából,majd az ajtó felé indultam.Mikor kinyitottam egy régi vágású 30-as éveit töltő férfi állt előttem,de nem túl békésnek arra a megállapításra jutottam,hogy ő Elijah.Fogtam magam és becsaptam előtte az ajtót,és a többiekhez rohantam.
-Elijah..Elijah itt van.-mondtam rémültem.
Elenával felmentünk a padlásra,mondván hogy nem talál meg olyan hamar.Damon és Stefan lent maradtak,míg Bia az emeleten volt,ha baj van meg tudja állítani,vagy is remélem.A hangok alapján Elijah bejött a lakásba.Valaki neki csapódott a falnak,Elenának több se kellett egyenesen lefelé kezdett rohanni..
-Elena ne.-kiáltottam utána,de mintha meg se hallotta volna ment le.Nem volt más választásom utána mentem.Ahogy mentünk le,a lépcső előtt valaki befogta a számat,és egy kést szorított a nyakamhoz.Annyira megijedtem,hogy levegőt sem mertem venni,azzal nyugtattam magamat,hogy nem ölhet meg hisz szüksége van rám.Végül lassan elindult le a lépcsőn.Amikor leértünk odaállt a többiek elé.Damon arcáról dühöt lehetett leolvasni,Elena teljesen kétségbe volt esve,de annyira nem,mint én az biztos.Félelmembe lábaim reszketni kezdtek,könnyeim pedig utat törtek maguknak.
-Ne félj,nem foglak bántani.-simított végig az arcomon.Damon hirtelen Elijah felé indult.
-Engedd el.-sziszegte a fogai között.Elijah nem válaszolt,lassan levette kezét a számról és elengedett,egyből Damonhoz futottam.
-Alkut ajánlok.-szólalt meg Elijah.
-Miféle alkut?-kérdeztem vissza.
-Ha eljön az idő feláldozzátok magatokat,cserébe a szeretteiteknek nem esik bántódása.-mondta teljes nyugodtsággal Elijah.
-Nekem is meg kell halnom?-kérdeztem elkerekedett szemekkel.
-Igen,mivel annyi erőd el fog menni a varázslatra,vérezni kezd majd az orrod,összeesel és vége,valamint a vámpír vér sem fog rajtad segíteni.-sorolta.Kezdtem úgy érezni,hogy képtelen vagyok megállni a saját lábamon szerencse hagy Damon a csípőmet átkarolva tartott.
-Megígéri,hogy nem esik baja a családomnak?-kérdeztem
-Meg.
-És bízhatok is magában?
-Bízhatsz különben már rég elvittelek volna titeket Klaushoz.
Kérdőn néztem Elenára,mire bólintott egyet.
-Rendben.-sóhajtottam nagyot.Elijah nem válaszolt csak kiviharzott a lakásból, Bia pedig lejött az emeletről.
-Te teljesen megőrültél?-emelte fel a hangját.
-Még is mit kellet volna csinálnom?-ordítottam sírva.-Nézzem végig ahogy megöli a családomat,az én nyomorult életem miatt,kösz nem.-mondtam zokogva.
-És te ?.-nézett Elenára.-Úgy tudtam boldog vagy Stefannal.
-Az is vagyok,de mindenki tudta,hogy egyszer eljön ez az idő.-suttogta a sírástól elcsukló hangon.
Damon is elég dühösnek tűnt,végül az egyik whiskys poharát a falnak vágta.
-A kurva életbe.-ordította Damon.-Kell lennie más kiútnak.-hajtogatta
Elenával leültünk a kanapéra és csak bámultunk magunk elé.Nem is a haláltól féltem hanem inkább,hogy mi lesz anyuékkal,most halt meg apu utána meg én is, meg hogy Elijah megtartja a szavát.Annyira elmélyültem a saját gondolataimba,hogy észre sem vettem,hogy Damon leült mellém a kanapén csak amikor hozzám szólt.
-Minden rendben lesz,megoldjuk.-szorította meg a kezemet.
-Igen,és még is hogyan?-kérdeztem kicsit túl dühösen.
-Még nem tudom,mindig vannak kiskapuk csak meg kell őket találni.-bíztatott tovább.
-Örülök,hogy ennyire rád tört az optimista korszak,de rajtam ez kurvára nem segít.nem tudom,hogy te mit csinálnál hogyha közli veled egy ősi vámpír vagy mi,hogy pár nap vagy hét és meg fogsz halni?! És itt kell hagynod mindent,nem mintha sok mindent kéne,de a családomat,barátokat,elég szar érzés.Eddig nem féltem a haláltól,de most hogy tudom,hogy ebből nincs kiút már rettegek.Mert csinálhatok bármit,ha kiskapukat keresek ahogy te mondanád akkor Elijah véget vetne az alkunak,és akkor gyászolhatom a családomat abból meg már kösz nem kérek!.-ordítoztam magamból kikelve közben már könnyeim utat törtek maguknak.Damon megölelt,majd lejöttek az emeletről Elenáék is,őszintén szólva fel sem tűnt,hogy elmentek.Odajött hozzám és megölelt,miután elváltunk úgy döntöttünk ideje elindulni haza.Út közben sokat beszélgettünk,majd csak egy ütést éreztem és semmi,mikor magamhoz tértem egy kocsi csomagtartójába feküdtem Elenával együtt már ő is magánál volt,kezünk össze volt kötve,így nem sok mindent tudtunk csinálni..
-Ne haragudj,de mi ismerjük egymást?-kérdeztem
-Nem emlékszel rám?Általánosba egy suliba jártunk,sőt legjobb barát nők voltunk Elenával együtt,én vagyok az Bia.-mondta.
Nekem ekkor esett le,hogy ki is ő.Széles vigyorral az arcomon öleltem meg.
-Úristen,de régen találkoztunk.-mondtam még mindig mosolyogva.Közben Damon is lejött az emeletről,és nem nagyon tudta hova tenni,hogy mi is van itt,gondolom Stefan elmondta neki mert nagyon "sugdolóztak".
-Hogy találtál meg minket?-kérdezte Elena.
-Az,az igazság,hogy én is boszorkány vagyok.-mondta halkan.Teljesen ledöbbentem,nem gondoltam volna,hogy Bia boszorkány,erre a mondatra Stefanék is rá néztek,majd ők is leültek a kanapéra.-És tudom,hogy te vagy az egyik legerősebb boszorkány is.-tette hozzá.
-És miért jöttél?-tettem fel az engem legjobban izgató kérdést.
-Elijah keress téged,és valószínű,hogy meg is fog találni,s ezzel két legyet üt egy csapásra,meg lesz a boszorkány meg a hasonmás is.-válaszolt.
Elenával félve néztünk egymásra,valahogy nem szívesen találkoznék Elijah-val,főleg hogy azt sem tudom kicsoda.
-És ki az az Elijah?-tettem fel helyettem Damon a kérdést.
-Az egyik első,Klaus testvére.
-Hát ez remek.-szóltam unottan.
-És most mit fogunk csinálni?-kérdezte Elena.
Válasz nem érkezett,mindenki meglepődött,és inkább csendben maradt.A csendet a csengő szakította félbe.Felálltam,hogy kinyissam de Damon megragadta a karomat.
-Ez nagyon nem jó ötlet.-nézett a szemembe.
Én csak megforgattam a szemeimet,és kihámoztam kezemet a szorításából,majd az ajtó felé indultam.Mikor kinyitottam egy régi vágású 30-as éveit töltő férfi állt előttem,de nem túl békésnek arra a megállapításra jutottam,hogy ő Elijah.Fogtam magam és becsaptam előtte az ajtót,és a többiekhez rohantam.
-Elijah..Elijah itt van.-mondtam rémültem.
Elenával felmentünk a padlásra,mondván hogy nem talál meg olyan hamar.Damon és Stefan lent maradtak,míg Bia az emeleten volt,ha baj van meg tudja állítani,vagy is remélem.A hangok alapján Elijah bejött a lakásba.Valaki neki csapódott a falnak,Elenának több se kellett egyenesen lefelé kezdett rohanni..
-Elena ne.-kiáltottam utána,de mintha meg se hallotta volna ment le.Nem volt más választásom utána mentem.Ahogy mentünk le,a lépcső előtt valaki befogta a számat,és egy kést szorított a nyakamhoz.Annyira megijedtem,hogy levegőt sem mertem venni,azzal nyugtattam magamat,hogy nem ölhet meg hisz szüksége van rám.Végül lassan elindult le a lépcsőn.Amikor leértünk odaállt a többiek elé.Damon arcáról dühöt lehetett leolvasni,Elena teljesen kétségbe volt esve,de annyira nem,mint én az biztos.Félelmembe lábaim reszketni kezdtek,könnyeim pedig utat törtek maguknak.
-Ne félj,nem foglak bántani.-simított végig az arcomon.Damon hirtelen Elijah felé indult.
-Engedd el.-sziszegte a fogai között.Elijah nem válaszolt,lassan levette kezét a számról és elengedett,egyből Damonhoz futottam.
-Alkut ajánlok.-szólalt meg Elijah.
-Miféle alkut?-kérdeztem vissza.
-Ha eljön az idő feláldozzátok magatokat,cserébe a szeretteiteknek nem esik bántódása.-mondta teljes nyugodtsággal Elijah.
-Nekem is meg kell halnom?-kérdeztem elkerekedett szemekkel.
-Igen,mivel annyi erőd el fog menni a varázslatra,vérezni kezd majd az orrod,összeesel és vége,valamint a vámpír vér sem fog rajtad segíteni.-sorolta.Kezdtem úgy érezni,hogy képtelen vagyok megállni a saját lábamon szerencse hagy Damon a csípőmet átkarolva tartott.
-Megígéri,hogy nem esik baja a családomnak?-kérdeztem
-Meg.
-És bízhatok is magában?
-Bízhatsz különben már rég elvittelek volna titeket Klaushoz.
Kérdőn néztem Elenára,mire bólintott egyet.
-Rendben.-sóhajtottam nagyot.Elijah nem válaszolt csak kiviharzott a lakásból, Bia pedig lejött az emeletről.
-Te teljesen megőrültél?-emelte fel a hangját.
-Még is mit kellet volna csinálnom?-ordítottam sírva.-Nézzem végig ahogy megöli a családomat,az én nyomorult életem miatt,kösz nem.-mondtam zokogva.
-És te ?.-nézett Elenára.-Úgy tudtam boldog vagy Stefannal.
-Az is vagyok,de mindenki tudta,hogy egyszer eljön ez az idő.-suttogta a sírástól elcsukló hangon.
Damon is elég dühösnek tűnt,végül az egyik whiskys poharát a falnak vágta.
-A kurva életbe.-ordította Damon.-Kell lennie más kiútnak.-hajtogatta
Elenával leültünk a kanapéra és csak bámultunk magunk elé.Nem is a haláltól féltem hanem inkább,hogy mi lesz anyuékkal,most halt meg apu utána meg én is, meg hogy Elijah megtartja a szavát.Annyira elmélyültem a saját gondolataimba,hogy észre sem vettem,hogy Damon leült mellém a kanapén csak amikor hozzám szólt.
-Minden rendben lesz,megoldjuk.-szorította meg a kezemet.
-Igen,és még is hogyan?-kérdeztem kicsit túl dühösen.
-Még nem tudom,mindig vannak kiskapuk csak meg kell őket találni.-bíztatott tovább.
-Örülök,hogy ennyire rád tört az optimista korszak,de rajtam ez kurvára nem segít.nem tudom,hogy te mit csinálnál hogyha közli veled egy ősi vámpír vagy mi,hogy pár nap vagy hét és meg fogsz halni?! És itt kell hagynod mindent,nem mintha sok mindent kéne,de a családomat,barátokat,elég szar érzés.Eddig nem féltem a haláltól,de most hogy tudom,hogy ebből nincs kiút már rettegek.Mert csinálhatok bármit,ha kiskapukat keresek ahogy te mondanád akkor Elijah véget vetne az alkunak,és akkor gyászolhatom a családomat abból meg már kösz nem kérek!.-ordítoztam magamból kikelve közben már könnyeim utat törtek maguknak.Damon megölelt,majd lejöttek az emeletről Elenáék is,őszintén szólva fel sem tűnt,hogy elmentek.Odajött hozzám és megölelt,miután elváltunk úgy döntöttünk ideje elindulni haza.Út közben sokat beszélgettünk,majd csak egy ütést éreztem és semmi,mikor magamhoz tértem egy kocsi csomagtartójába feküdtem Elenával együtt már ő is magánál volt,kezünk össze volt kötve,így nem sok mindent tudtunk csinálni..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése